Kertész Edina: Jóga Budán (részlet)

A TALÁLKOZÁS

– Várjon! Álljon meg! – kiabált valaki, mire Yesudian rémülten beugrott a lift mögötti koszos kis falmélyedésbe. Pedig hozzászokhatott már, hogy idegenek szólítják le; mióta megjelent vele a fényképes interjú, az utcán olykor rámutogattak, a bátrabbak pedig ráköszöntek, és megkérdezték, csakugyan a messzi Indiából jött-e. A Selvarajan Yesudian név is az interjú nyomán ragadt rá: Rádzsák utóda, Jézus szolgája.

Az orvosi egyetemen többször tartott előadásokat az érdeklődőknek Indiáról és a hatha-jógáról, ilyenkor mindig eszébe jutott az áldott Oakley; a cserkészeten szerzett tapasztalatok hozzásegítették, hogy magabiztosan beszéljen a pódiumon, s a kérdések özönétől se riadjon meg. Ám az, hogy az utcán is felismerik, minden alkalommal zavarba hozta.

A Margit körúti bérház sötét lépcsőházában léptek dobogtak, majd valaki megérintette a vállát.

– Kérem, hadd váltsak néhány szót önnel!

A nő felkattintotta a kapcsolót, mire sárga fény öntötte el a lépcsőház szürke márványborítását.

– Ugye ön Selvarajan Yesudian?

– Igen, én vagyok – bólintott Yesudian, és szemügyre vette a nőt. Bordó kis kalapja alól egérszürke haj lógott ki, arca kipirosodott, kék szeme ártatlanul tekintett a világba.

– Elnézést, hogy így magára ijesztettem. Mentségemre szóljon, már régóta szeretném megismerni, nem is álmodtam róla, hogy itt futunk össze! Ó, még be sem mutatkoztam – tette át kis táskáját a másik kezébe. – Virág Ilona vagyok. Hónapok óta keresem, mióta az az interjú megjelent magával a Pesti Hírlapban. Kérdezősködtem mindenhol, de senki sem tudta megmondani, hol lakik. Most pedig itt van, a házban, ahol élek… Csak nem ön is itt lakik?

Yesudian tétován megrázta a felé nyújtott kezet, és bólintott.

– De igen, néhány hónapja.

– Micsoda véletlen! – csapta össze Ilona a kezét. – Mondja, meghívhatom egy teára? Annyi kérdésem lenne!

– Sajnos sok dolgom van – hárította el udvariasan Yesudian, aki természetes tartózkodásának megfelelően visszahúzódó életet élt: ha éppen nem előadásokat hallgatott, ideje nagy részét a hatodik emeleti kis lakásban töltötte. Meditált, gyakorolt, olvasott, kikapcsolódásként rajzolgatott vagy pasztellképeinek egyikét festette.

– Ó, hát persze! Ne haragudjon, hogy így lerohantam – mentegetőzött Ilona. – De amikor megláttam, annyira megörültem, hogy megfeledkeztem magamról. Tudja, nagyon érdekel a jóga, és szeretnék néhány kérdést feltenni.

– Igazán bocsásson meg, de most nem lehet – szabadkozott Yesudian.

– Egy jó barátom, sikeres festő és szobrász, valamint koncertzongorista, jártas a jógában és a Kelet filozófiájában – folytatta Ilona. – Hétfőnként előadásokat tart ezoterikus körében, ahol orvosok, tudósok, papok és hasonló szellemiérdeklődésű emberek találkoznak. Biztos vagyok benne, hogy örülne, ha megismerné magát. Haich Erzsébetnek hívják.

– Jógát mondott? – ébredt fel Yesudian érdeklődése. Ritka volt, hogy valaki ismerje a jógát, és még ritkább, hogy előadásokat is tartson róla; úgy érezte, muszáj megismernie ezt a titokzatos hölgyet.

– Úgy van! – bólintott Ilona. – Eljön?

– Eljövök – mosolyodott el Yesudian.

Másnap felvette a legszebb, világoskék turbánját és zakóját, és pontban délután négykor becsöngetett a budai villa ajtaján, lámpalázasan, amiért egy ilyen köztiszteletben álló személy fogadja.

Amikor Erzsébet kinyitotta az ajtót, Yesudian a sötétkék, különös csillogású szempárba nézett, és felismerte a mesterét.

Hosszan nézték egymást, mint amikor régi ismerősök találkoznak össze véletlenül, s nem tudják elhinni, hogy az, aki olyan fontos volt egykor számukra, újra előttük áll.

A szalonban leülve, folytatták a hosszú beszélgetést, ami már időtlen idők óta folyt kettőjük között. Hiszen ismerték egymást, régóta, s ez a tudás mélyen élt bennük. Yesudian ráébredt, hogy tanítójára bukkant, akivel már találkozott, és akitől ebben az életben is rengeteget tanulhat. Beszélgetésükből hamarosan nyilvánvaló lett, hogy Erzsébet nemcsak a hindu szent szövegeket, a Védákat, Upanisadokat, a Bhagavad Gítát és a jógafilozófiát tanulmányozta, hanem a Bibliát is kitűnően ismeri.

Aznap az előadáson a reinkarnáció volt a téma, amely Yesudian számára természetes volt. Indiában magától értetődőnek vették, hogy az ember számtalan alkalommal újjászülethet, míg csak meg nem szakítja a körforgást. Ám amikor Erzsébet az egyiptomi emlékeiről beszélt, a téma heves vitát váltott ki a csoport akadémikusa és egy pap között.

– Képtelenség – csóválta meg a fejét egy matematikus.

– Amit mond, az már az istenkáromlás határát súrolja – jelentette ki felháborodottan egy katolikus pap, orrcimpája haragosan kitágult. Felpattant, és izgatottságában szélesen gesztikulált. – Csak Jézus Krisztus rendelkezik halhatatlansággal és hatalommal, hogy visszatérjen a földre.

– János evangéliumában van egy érdekes beszélgetés Krisztus és Nikodémus, a zsidó tanácsos között – kezdte a válaszát Erzsébet. – Jézus azt mondja, aki nem születik újjá, az nem léphet be Isten országába. Arra a kérdésre, hogyan születhet újjá az ember, miközben birtokolja a testét, Jézus így válaszolt: ami a testből születik, az test, ami a lélekből születik, az lélek. Ön hogyan értelmezi ezt? – kérdezte, és némi szünet után hozzátette: – István, higgye el, én lennék az utolsó, aki elvenném valakinek a hitét, hacsak nem tudnék helyette jobbat kínálni. Egyáltalán nem fontos, hogy hiszünk-e a reinkarnációban vagy sem, mindaddig, amíg itt vagyunk, tudatosan élünk, és a legjobbat hozzuk ki az életünkből.

Az előadás után Ilona az elmélyülten beszélgető Erzsébethez és Yesudianhoz lépett.

– Támadt egy csodálatos ötletem! – újságolta. – Te tudod, Böském, hogy a Rákóczi úti lakásom jelenleg üresen áll. Mit szólnátok, ha Yesudian tartana ott jógaórákat a hétfői kör tagjainak?

Erzsébet Yesudianra nézett.

– Ez remek lenne. Mit gondolsz?

– Szívesen gyakorlok velük – bólintott Yesudian.

*

Yesudian leszállt a villamosról a Nemzeti Színháznál. Világoskék turbánjában, zakójában nagy feltűnést keltett: a járókelők leplezetlenül bámulták, és hallotta, amikor egy férfi azt suttogta a feleségének:

– Az ott nem egy maharadzsa?

Erőteljes, mégis finom arcélével, szelíd, barna szemével, derűs mosolyával, sötét bőrével valóban kitűnt a járókelők közül, akik csodálkozva néztek utána, ahogy elhaladt mellettük.

Az Est Lapok szerkesztősége mellett elhaladva végigfutotta a kapu fölé kihelyezett nagy táblára festett gyors híreket, amelyeket fekete és piros betűkkel mázoltak fel. „Gróf Teleki Pál öngyilkos lett!” A tábla előtt férfiak álltak kalapjukat a kezükben szorongatva, sápadtan.

Végigsietett a Rákóczi úton a négyemeletes bérházig, és belépett a lakásba, amit Ilona bocsátott a rendelkezésére.

A gyakorlásra érkezők már várták: a földön ültek szőnyegeiken, betöltötték a két szobát, amit a széles, kétszárnyú ajtót széttárva Ilona egybenyitott. Yesudian leült egy székre, egyenes háttal. A háború szele már elérte az országot, s a félelem szinte tapintható volt a teremben.

– Nem lehetek gyenge, ha élet, isten vagy erő áll mögöttem – kezdte. Halkan, lassan beszélt, szavaiból meggyőzőerő áradt. – Amikor éhes vagyok, eszem, és a szervezetem feldolgozza az ételt, amely lényem részévé válik. Ugyanígy van ez, amikor gondolkozom. A gondolat is táplálék, amelyet fel kell szívni magamba hasonló módon. Naponta gondolatok ezrei támadnak bennem, és a benyomásokat a tudatalattiban hordozom, akár akarom, akár nem. Éppen úgy, mint ahogy nem ennék meg összevissza minden szemetet, hanem kiválasztom azt a táplálékot, amelyet fel tudok dolgozni, ugyanúgy egyedül tőlünk függ, hogy milyen gondolatokat gondolunk. Ha valaki ellen gyűlöletet hordozok magamban, akkor ennek a gyűlöletnek a benyomása összegyűlik a tudat alatti lelkemben. Lelkem egyensúlya fokozatosan felborul, és a testemben mint betegséget érzem ezt, mint  epebántalmakat, félelmet, szorongást, pesszimizmust és egyéb negatív hajlamokat. Hogyan legyen a jövő életet adó, ha jelenleg mérget dolgozunk fel állandóan? Jó gyümölcsöt hozhat az a fa, amely kárt okozó talajból táplálkozik? A jövő csak a jelenlegi tetteinknek a következménye. Ha a boldogság az, amit akarok, akkor meg is fogom kapni. Hogyan? Nagyon egyszerűen. Amikor egy gondolatom támad, használva egyszerű józanságomat, választhatok: „Helyes gondolat ez vagy hamis?” Ha negatív hullámok kísérlik meg, hogy ledöntsenek a lábamról, mint amilyenek a harag, a gyűlölet, a féltékenység, és egyáltalán, ha elkezd véleményem lenni valaki másról, legyek résen. Elég a gyengeségből! Elég a halálból! Amiben hiszünk, azt kapjuk. Hintsék el az egészség és erő szavait azáltal, hogy egészségesek és erősek.

Körülnézett a szőnyegükön ülőkön: feszülten hallgatták.

Egy vékony, barna hajú nő bólogatott, egy testes férfi elgondolkodva dörzsölgette a lábujját.

– Most pedig üljenek kényelmes, keresztezett lábú ülésben – folytatta Yesudian –, és hunyják le a szemüket. Kezüket tenyérrel fölfelé tegyék a térdükre, hátukat tartsák egyenesen, vállukat lazán. Fejtetővel nyújtózzanak felfelé. Lassan és ellazulva vegyenek mély levegőt, pránát gyűjtve lényük középpontjába, kissé jobbra az organikus szívtől. Középpontjukat fehér fényként képzeljék el. Kilégzéskor sugározzák a pránát minden irányba, akár a napsugarakat, a test minden apró részébe, nagyjából egyméteres energiaglóriát elképzelve maguk köré.

A teremben csend volt, a jógázók lélegzetének hangja töltötte be, s az ászanákat is némán gyakorolták. A fekete táblára rajzolt ábrák mutatták az ászanákat, és Yesudian a gyakorlatozók között járkálva olykor odalépett valakihez, hogy kiigazítsa a testtartását ardha-salabhászana vagy  trikónászana közben. Gyors ütemben váltották egymást az ászanák, s egyik-másik jógázó olykor halkan felnyögött.

A savászanában, hullapózban végződő gyakorlás után néhány percig még bódultan ültek, majd lassanként életre kelt a terem: a résztvevők feltekerték szőnyegeiket, és elvonultak, hogy átöltözzenek. Ilona a konyhába ment, ahol előkészítette a vegetáriánus vacsorát a szűk körnek, akik még ott maradtak.

– Mennyibe kerül a tanfolyam? – kérdezte egy alacsony, barna, vékony nő, Gizi.

Yesudian zavarba jött.

– Ingyenes az óra, nem kérek érte pénzt – mondta, mire az ott lévők csodálkozva néztek össze.

A következő héten nem kellett összenyitni a két szobát, mert csak tizenöten érkeztek meg a gyakorlásra, az azt követő héten pedig alig néhányan ültek a szőnyegeiken, amikor Yesudian megérkezett. Amikor meglátogatta Erzsébetet, és beszámolt erről, Erzsébet ránézett.

– Miért nem kérsz pénzt a jógaórákért? – kérdezte.

– Indiában egy spirituális tanító sem fogadna el pénzt – rázta meg a fejét Yesudian. – Én sem kérhetek díjazást a közös gyakorlásért.

– Itt máshogy mennek a dolgok – magyarázta barátságosan Erzsébet. – Az emberek hajlamosak lebecsülni azt, ami ingyen van. Muszáj legalább egy szerény díjat megállapítanod.

– Azt nem lehet – tiltakozott Yesudian.

– Hogy is magyarázzam… – tűnődött Erzsébet. – Tegyük fel, hogy szeretnél vajat vásárolni. Bemész egy üzletbe, és vajat kérsz, mire a boltos a kezedbe nyomja, és azt mondja, nem kér érte pénzt. Mit gondolnál akkor?

– Azt, hogy régi, avas a vaj, azért adja ingyen – válaszolta Yesudian.