Kállay Eszter: Vérehulló fecskefű (részlet)

találkozás magunkkal

elővettem a telefonom, hogy megtudjam, hogy vagyok.
végigpörgettem az appot, gyengéden, együttérzőn ajánlotta
fel a hirdetéseket, hogy mit vegyek meg. közben rózsaszín
képeket tolt elém, animációkat az emberi bőrről, a húsról, hogy
hogyan választják szét, varrják újra össze.
biztosított róla, hogy mellettem áll, hogy a legjobb tippeket adja, hogy
bármikor írhatok, és számíthatok a figyelmes chatelésre – ha átváltok
a fizetős verzióra, amit most épp megtehetek, egyszerűbben, mint valaha.

te hónapok óta bennem úszol, könnyű vagy, alig érzed a súlyod.
irigylésre méltó állapot, én
itt kint izzadok, válaszolok a felém repülő kérdésekre.
de miért ne ismerném el, hogy milyen
fárasztó megnőni?
egyszer kerek leszel, mint egy gyümölcs. csodálom, hogy ellentartasz
a végtelen növekedéskényszernek, ami körülvesz –
saját idődet te magad töltöd ki, nincs szükséged határidőkre,
vagy mindig továbbnyúló tervekre.

az álmokra reggel csak homályosan
emlékszem, volt bennük végtelenség, kamaszkori helyszínek,
egy fájó igazság. te is láttad őket?

sheela na gig a bunkerbe költözik

sheela na gig nem zavartatja magát
derűsen ül a templom falán, a lábai széttárva, a vulvája kéken világít
azért ül ott, hogy mindenkit emlékeztessen
van testünk, és nem félünk tőle
régen azt hitték, paráználkodás vagy a gonosz ellen véd
ezen sheela csak nevet – van humora –, és még jobban kitárja
önmagát

amióta itthon vagyok, az idő nyílt így ki
tinédzserkoromban írt naplók bontogatják lap-szárnyaikat, és nagy halomban terülnek
szét a babaruhák a nappali padlóján
egész nap rajtuk keresztül lépkedek, éveken gázolok keresztül, és széthordom őket
pedig el sem mentem otthonról.
a lakásba ellentmondást nem tűrően furakodik be a fehér ég.
világos, rezzenéstelen ablakkeretek, mint kivont kardok
kimerevített állóképet vágnak a külvilágból, állítólag az én érdekemben
engem védenek. ha kinyitom őket, és
széttárom magam, ki- és beáramlik a levegő
köldökön be, gáton ki.

mint egy legyező, követem. ki akarok nyílni.
sheela na gig, meséld el, hogyan kell
a saját sebezhetőségem szeretni, és a testi valóságom
ki vagy te, sheela na gig?
angyal, emlékmű egy elvetélt gyerekről, vagy maga a szülő nő?
azért nevetsz-e, mert jobb helyen vagy, mint mi
vagy mert a tested a bunkered, és ahelyett, hogy belé zárnád magad
belakod?

magra találni

a vasárnapok hónapja volt. azon gondolkodott, mi
történik a méhében. mindent úgy csinált,
ahogy az öngondoskodás diktálta. illóolajok, jógamatrac,
arborétum. ott egyszer csak elsétált egy kísérleti növény mellett,
törötten tárta fel magát, mint egy dühös gránátalma. hozzáérni tilos,
még nem alakult ki egészen, nem tudni, mit tesz velünk.
az árnyék és a fény simogatta az apró vörös terméseket, fel-alá, fel-alá.
érezte, hogy lassan nedvesedik.

mi úszhat belül? érzi az apró vízgyűrűket, a belső lábtempót?
nem tudta, hogy csak képzeli-e a mozgást, de kinyújtott kézzel
elkezdte filmezni a szelet, a fényt a gyümölcsön.
addig tartotta a kamerát mozdulatlanul, amíg éles fájdalom állt be a karokba,
mindkét váll elülső részébe.