fbpx
Blog

Harag Anita: Valakire mindig gondoltni kell (részlet)

Nils és Agnieszka

Először azt tanulom meg, ki vagyok, és honnan jöttem. Megtanulom megkérdezni, te ki vagy, és honnan jöttél. Megértem a neved, akkor is, ha idegen hangzása van, és még sosem hallottam ezelőtt, megértem, hogy ez a te neved. Megértelek földrajzilag, milyen messze születtél onnan, ahol én születtem. Megtudom, most hol élsz, milyen messze laksz onnan, ahol születtél. Megértem, hogy kalandvágyó vagy, és elszakadtál. Vagy nem kalandvágyból jöttél el, hanem szükségből. Ezt nem tudom még, csak a tényeket. Erre még nincsenek szavaim. Elmondom, milyen nyelveken beszélek, és megkérdezem, te milyen nyelveken beszélsz, hátha van közös nyelvünk.

Miután megtudom, ki vagy, honnan jöttél, hol élsz, és milyen nyelveken beszélsz, megtanulom megkérdezni, hány éves vagy, és megtanulom elmondani, hány éves vagyok. Te közelebb a negyvenhez, én a harminchoz. Négy évvel többet éltél nálam, úgy éltél, hogy én még nem voltam. Meg akarom kérdezni, milyen volt a világ, amikor én még nem voltam, de nem tudom megkérdezni, még nem ismerem a múlt időt. Csak a jelen van, minden jelenben történik, az is, amit meg fogok tenni, és az is, amit már megtettem. Megtanulom megkérdezni, mivel foglalkozol. Nem értem a szót, de úgy csinálok, mintha érteném. Én is el tudom mondani, mivel foglalkozom. Rögtön megérted. A te nyelveden ugyanazt jelenti a szó. Szeretjük az olyan szavakat, amiket egy másik nyelvből már ismerünk. Elmondom, hogy nem vagyok házas, te elmondod, hogy házas vagy. Megtanuljuk azokat a szavakat, hogy elvált, külön élő, özvegy. Elképzelünk embereket, például azt mondom, van egy Agnieszka nevű nő, az Agnieszka szép név, a nő is szép, döntöm el, és ha Agnieszka, akkor lengyel. Nem házas, nem özvegy, Jelenía Górában él. Megkérdezed, hol van Jelenía Góra. Lengyelországban, Agnieszka Lengyelországban él. Te elképzeled Nilset, aki Svédországból jött, és Orléans-ban él. Nils külön él a feleségétől, aki Svédországban maradt.

Elmondom, mit szeretek csinálni, és elmondom, milyen ételeket szeretek. Eljátsszuk, hogy egy étteremben vagyunk, és rendelünk valamit. Beszélgetnünk nem kell, nem is tudnánk, legfeljebb annyit, mit szeretünk csinálni hétvégén, mit szeretünk az étlapról. Sok ebédnél beszélgetnek erről. Nem tudom, hogyan kell mondani a rakott krumplit, ezért azt mondom, a csirkét szeretem krumplival. Palacsinta helyett tortát kérek, a torta szót előbb megtanulom, mint a palacsintát. Megpróbálom elmondani, mit fogok csinálni a hétvégén, sétálok, jelen idő, nem tudom, hogyan mondják a barlangot, helyette azt mondom, kirándulok egy sötét helyre. Először azt hiszi, átvitt értelemben, és aggódni kezd. Milyen sötét helyre? Megijedek attól, hogy el kell mutogatnom a barlangot, ezért azt mondom, csak sétálni megyek, nem a városban. Ő a családjával van a hétvégén. Házas, két vagy három gyerekkel, néha azt mondja, három gyereke van, néha azt, hogy kettő. Nem merek visszakérdezni, miért van kettő, ha a múltkor még három volt. Félek, hogy meghalt a gyereke, és én rákérdezek, ő pedig nem tudja elmondani, hogy meghalt, mert még nem tanultuk, hogyan van az, meghalni, csak azt, hogy születni, és egyébként sem mondja ki ezt soha, a saját nyelvén sem. És akkor elkezdené valahogy körülírni, vagy mutogatná, vagy nem csinálna semmit. Hogyan mutogatod el, hogy meghalt a gyereked? Felmutatsz az égre, vagy le a föld alá, vagy mint a gengszterfilmekben, elhúzod az ujjad a nyakadon? Az nem meghalnit jelent, hanem megölnit, és nagyon illetlen, hogy ez jut eszembe, elszégyellem magam. Megkérdezem helyette, Nilsnek van-e gyereke. Azt mondja, nincs. Könnyebb lehet gyerek nélkül Stockholmból Orléans-ba költözni. A könnyebb szót még nem tanultuk. És Agnieszkának van gyereke, kérdezi. Nincs. És Agnieszka akar gyereket? Nem akar. Agnieszka idősebb nálam pár évvel, Nils fiatalabb nála pár évvel. Nils nem tudja, akar-e gyereket, a jó nőt várja. A jó nőt, kérdezek vissza. Mindketten elnevetjük magunkat. Agnieszka meg a jó férfit várja. Jó nők várnak jó férfiakra, és jó férfiak várnak jó nőkre.

Tanuljuk a számokat. Mindig felcserélem a kettőt a hárommal, a hatot a héttel. Hat banán helyett azt mondom, hét banán, két fotó helyett azt mondom, három fotó. Újra át kell gondolnom, mit mondott pontosan, milyen szót használt, hány gyereke van. Most bevásárolni megyünk. Felírjuk a szavakat, mit kell vásárolnunk. Figyelnem kell, hogy három banánt vegyek, és ne kettőt. Betűk helyett számokkal írom. Ő az eladó, pedig jobban szeretném, ha Nils lenne, én pedig Agnieszka. El kell mondanom neki, mire van szükségem, el is tudom mondani. Tejre, kenyérre, csokira. Megmondja, mennyibe kerül, próbálok alkudni, mire azt feleli, ez nem piac. Ez nem piac, de mosolyog hozzá. Kifizetem, és elköszönök. Viszlát, aztán jó napot. Szerepet cserélünk, ő a vásárló, és elmondja, mire van szüksége. Elfelejtettem megkérdezni, miben segíthetek, utána kellett volna elmondania, mit szeretne. Azt kell válaszolnom, hogy a zsömle még nincs kész, öt perc. Beszélgetnünk kell a pult fölött. Megkérdezi, mit csinálok hétvégén. Gondolkodom, mit mondjak neki, mit csináltam a hétvégén, vagy mit fogok csinálni. Próbálok új elfoglaltságot kitalálni, nem sétálok, nem olvasok, nem nézek jó filmeket. Nem tudom, hogyan mondják a térképet. Orléans-ba megyek. Igaziból, kérdezi. Azt válaszolom, Orléans-ba megyek, megnézem a várost, elsétálok a Loire folyóhoz. Megkérdezem, ő mit csinál. Tudom, hogy ki fog találni valami újat ő is, új elfoglaltságot, amit már tanultunk. Azt mondja, sétálni fog a városban. Bemegy a centrumba, és ott fog sétálni. Szereti a belvárost, nagyon kedves. Úgy érti, hogy szép.

Megtudom, hogy korábban ébred, mint én, reggel ötkor. Minden reggel ötkor kel, kivéve hétvégén, olyankor hétkor. Futni megy, reggelit készít a gyerekeknek, ő vagy a felesége, úgy mondja, a feleség, a feleség is készít reggelit a gyerekeknek. Munkába megy, a piacon ebédel. Nem, nem a piacon, az más. Egy étteremben? Nem, egy nagyon kicsi étteremben. Büfé? Ha a büfé nagyon kicsi éttermet jelent, akkor igen.

Délután ötig dolgozik. Én nyolckor kelek, kilenctől fél hatig dolgozom. Megkérdezi, nem kések-e el a munkából. Nem kések. A feleség hatkor kel, hogy el tudjon készülni. A feleség lassú. Esténként olvasok, hazudom, ő esténként a gyerekeivel játszik, hazudja. Megtanuljuk, hogyan kell mondani a nyugodtat, vidámat, fáradtat, szomorút. Megkérdezi, milyen a kedvem. Nyugodt, válaszolom. Megkérdezem, milyen a kedve. Szomorú, válaszolja. Miért szomorú? Miért vagy szomorú, helyesbítek. Nem tudja mondani.

Megtudom, hogy korábban ébred, mint én, reggel ötkor. Minden reggel ötkor kel, kivéve hétvégén, olyankor hétkor. Futni megy, reggelit készít a gyerekeknek, ő vagy a felesége, úgy mondja, a feleség, a feleség is készít reggelit a gyerekeknek. Munkába megy, a piacon ebédel. Nem, nem a piacon, az más. Egy étteremben? Nem, egy nagyon kicsi étteremben. Büfé? Ha a büfé nagyon kicsi éttermet jelent, akkor igen. Délután ötig dolgozik. Én nyolckor kelek, kilenctől fél hatig dolgozom. Megkérdezi, nem kések-e el a munkából. Nem kések. A feleség hatkor kel, hogy el tudjon készülni. A feleség lassú. Esténként olvasok, hazudom, ő esténként a gyerekeivel játszik, hazudja. Megtanuljuk, hogyan kell mondani a nyugodtat, vidámat, fáradtat, szomorút. Megkérdezi, milyen a kedvem. Nyugodt, válaszolom. Megkérdezem, milyen a kedve. Szomorú, válaszolja. Miért szomorú? Miért vagy szomorú, helyesbítek. Nem tudja mondani.

Telefonálnunk kell. Bulit szervezek, és meg kell hívnom. Meg kell kérnem, hogy hozzon szőlőt és banánt gyümölcssalátának. Eljátsszuk, hogy telefonálunk, csörög nála a telefon. Halló, itt Agnieszka, szólok bele. Meglepődik, és azt mondja, itt meg Nils. Elmondom, hogy most Orléans-ban élek. Agnieszkát nem tartja vissza, hogy nem ismeri elég jól a nyelvet, és hogy alig ismer valakit az idegen országban. Nils megkérdezi, mikor jövök. Úgy érti, mikor jöttem. Négy héttel ezelőtt, mondom. Négy hete, kérdez vissza. És meddig maradok. Állandóan itt maradok. Nem tudom, hogy van az a szó, hogy örökre. Megkérdezem, szeretné-e látni az új lakásomat. Van benne egy nappali, ami napos, egy hálószoba, aminek erkélye van, egy konyha, ami kicsi, egy fürdőszoba, ami praktikus nagyságú, egy vécé és egy folyosó, ami folyosóhoz képest széles. Összehasonlítva egy előszobával, széles. Összehasonlítva egy nappalival, keskeny. Megkérdezem, szeretné-e látni a széles előszobát. Azt válaszolja, szeretné. Egy bulit csinál, mondja Agnieszka. Egy bulit, hogy megünnepelje az új városát. Ilyet nem mondunk, akkor egy bulit csinál, hogy megünnepelje a költözést. Ilyet már mondunk. Agnieszka alig ismer valakit Orléans-ban, csak Nilset és egy barátnőjét, akinek négy gyereke van. A barátnőjével telefonon is alig lehet beszélni, mert valamelyik gyerek mindig sír, nekimegy az ablaknak, beveri a fejét az asztal sarkába, éhes, felébred, lefekszik, van. Agnieszka reméli, remélem, hogy most sem tud eljönni, és ketten maradunk Nilsszel. Azt mondom, kicsi buli lesz. Nils azt mondja, nem baj, azok a legjobbak. Mit hozzon, kérdezi. Szőlőt és banánt gyümölcssalátának. Alkoholt? Igen, hozzon egy üveg fehérbort és kulcstartót. Kulcstartót miért? Mert tudom mondani. Hol lesz a buli, kérdezi. Elküldöm a címet e-mailben. Agnieszka nagyon szép, mondja. Úgy érti, hogy kedves. És mikor lesz a buli, kérdezi Nils. Szombaton, délután háromkor. Akkor délután háromra ott van. Rendben, Agnieszka várja.