Efrajim Kishon: Ige-mige (részlet)
1
Az ember huszonöt éven keresztül akar alijázni,1 és csak egyszer, legfeljebb kétszer tud. Ebből következik, hogy az akarásban nagyobb gyakorlata van. Amikor azonban az ember visszavonhatatlanul elhatározza, hogy akármit is írjanak Blankáék Kanadából, ő mégis Palesztinába megy, akkor rájön arra, hogy fogalma sincs a zsidó államról, illetve legfeljebb annyi, hogy a méltóságos gróf Zichy Jenő utcában van valami cionista egyesület, ahová ő is szokott meghívókat kapni…
*
Amikor már végleg eldöntöttem, hogy alijázni fogok, az utolsó pillanatban elkapott a kétség, hogy hátha helytelen képem van a zsidó államról. Elhatároztam tehát, hogy részletes és megbízható információkat szerzek be, és ezért felkerestem Budapesten egy ismerősömet, bizonyos dr. Weiszkőit, akiről tudtam, hogy ötven éve szívvel-lélekkel cionista, már sok ezer embert kiküldött Erecbe, sőt nemrégiben célzást tett arra is, hogy esetleg egyszer ő maga is kinéz oda. Ezt mondtam dr. Weiszkőinek:
– Félek. Aggódom. Alijázni fogok, és voltaképpen nincsen kellő áttekintésem az Országról. Rettenetes ez a bizonytalanság…
Dr. Weiszkői sok megértéssel nézett a levegőbe, majd csak ennyit mondott:
– Legyen holnap este nálam. Össze fog gyűlni ott egy palesztinai szakértőkből álló társaság, csupa jobb cionista. Tőlük majd megbízható információt nyerhet. Tehát holnap este, lehetőleg sötét ruhában kérném…
Másnap este lehetőleg sötét ruhában tettem tiszteletemet dr. Weiszkőinél. A kékbársony szalonban foglaltunk helyet, ahol már várt rám az alkalmi közel-keleti vizsgálóbizottság: bizonyos Bialazurkevicsné, akinél a WIZO2 jótékony célú römipartikat szokott rendezni, egy Kiss János nevű vad cionista, aki 1920-tól kint tartózkodott Palesztinában egészen négyéves koráig, de sok mindenre emlékszik, valamint egy idősebb úr, akinek a bátyja egyszer majdnem sliah3 volt. Dr. Weiszkői röviden vázolta célkitűzéseimet, és kérte a jelenlevőket, hogy felbecsülhetetlen tapasztalataikkal álljanak a rendelkezésemre.
– Nézze, fiatalember – szólalt meg ekkor a sliah öccse –, ön most azt kérdezi tőlünk: mi a helyzet Izrael ben? Ha mi felelőtlen emberek volnánk, azt mondanánk önnek: remek a helyzet. De mert kétszer is megfontoljuk szavainkat, inkább azt mondjuk önnek: nagyszerű. Most pedig hallja ön a száraz adatokat…
– Ha egy-egy speciális héber kifejezést nem értene, csak szólni! – utasított Kiss János. – Egyáltalában jól tenné, ha jegyezné szavainkat…
Előhúztam kis cionista noteszemet, és figyeltem.
– Az új bevándorlókat – kezdte a sliah testvére – megérkezésük után azonnal szállodákba, úgynevezett „kupátholimokba”4 helyezi el a Joint.5 Itt az ellátás kifogástalan. A Joint a rendes szállodai feltételeket biztosítja, hideg-meleg víz, kétszer egy héten új huzat a párnákra, és természetesen másodnaponként rigójancsi vagy mandulás pite. Tíz jelentkező esetén magyar konyha, és havonta egy rend sötétkék, kétsoros zakó…
– Bocsánat – szóltam közbe –, valami kis készpénzt
nem kap az a bevándorló…?!
– Kap, kap. Nem sokat. Az állam szegény. De nyugodt polgári életre azért elég az az összeg, ha jól emlékszem, nőtleneknél harminc rúpiát tesz ki havonta…
– És meddig tartja el az állam a bevándorlókat?
– Örökké – jelentette ki Kiss János. – Persze ha valaki önállósítani akarja magát, akkor kérheti a nyugdíjazását, vagy kérheti, hogy csináljanak neki egy kibucot.
– Mi is az a kibuc, hogy annyit hallani róla?
– Részvénytársaság – közölte a sliah öccse. – Mindenki a befektetett tőkéje arányában részesül a keresetből. Eleinte csak mezőgazdasági kibucok voltak, de azután fokozatosan rátértek más foglalkozási ágakra, ma már bútorgyáraik vannak, edénygyáraik, sőt állítólag van a Negevben egy kibuc, amely az álomfejtésből tartja el magát…
– Jaj, kibuc… – kiáltott közbe Bialazurkevicsné.
– Az egyik barátnőm férje például ilyen kibucos. Tel Avivban van neki valami szódavízárudája, hogy is hívják ott a szódavizet?
– Kneszet6 – mondta méltóságteljesen dr. Weiszkői.
– Igen – helyeselte Kiss János. – Nekem is egy osztálytársam kneszetárus odakint. Ő is kibucnyik7 lehet, mert múltkor küldött egy fényképet, és rövidnadrág volt rajta…
A sliah vértestvére már egy idő óta feszengve ül a székén, és most megszólalt:
– Már bocsánatot kérek, de kneszet, az egy forró arab szélvihar neve, mely a jeruzsálemi partok felől jön…!
– Ó, én bolond! – csapott a homlokára Kiss János. – Összetévesztettem a cénával…8
– Azért mondom – bólintott a sliah rokona. – Teljesen megbolondítják ezt a fiatalembert! Ön bizonyára, Kiss úr, klálcionista,9 mert azok szoktak ilyen tájékozatlanok lenni. Maga talán még azt sem tudja, hogy mi is az a hamszin?10
– Ne nézzen hülyének! – mordult fel Kiss János. – Hamszin, az a takarékossági rendelet Izraelben…
– Na ezt véletlenül tudta.
– Nem vagyok mai cionista, kérem.
A kínos incidens után a sliah vérrokona elmagyarázta nekem, hogy a takarékossági rendelet anyagtakarékosságot jelent. Eszerint például nem szabad Erecben harisnyát készíteni, csak zoknit, abrosz helyett csak szalvettát, és lovak helyett csak pónilovat. Dr. Weiszkői, akinek jelese volt a középiskolában hittanból, elmagyarázta, hogy a ,,hamszin” szó két héber kifejezésből tevődik össze, a ,,ham”-ból, amely meleget jelent, és a ,,szin”-ből, amely Kínát, a kettő együtt pedig melegkínát, vagyis takarékosságot, ez világos.
– A lakásra pedig ne legyen gondja – mondotta Bialazurkevicsné. – A barátnőim írják Tel-Avivból, hogy rengeteg ott a lakásügynök. És pláne maga új bevándorló, erre tekintettel lesznek az ügynökök…
– Egyik zsidóember segíti a másikat – mondotta kissé elérzékenyedve a sliah véröccse. – A városi zsidók nagyon összetartanak Izraelben…
– Úgy hallottam – szólaltam meg –, hogy mégis van bizonyos politikai feszültség…
– Nulla! – szögezte le a sliah testvére. – Legfeljebb az ellenzék, a Mapaj11 ugrál. De a belügyminiszter vaskezű.
– Ki is a belügyminiszter?
Kis ideig hallgattak a vendégek.
– Kaczér Illés?12 – kérdezte bizonytalanul dr. Weiszkői. – Ja nem, összetévesztettem a Sarett-tel!13
– Sarett?! – csattant fel Kiss János. – Tudomásom szerint meghéberesítette a nevét Sertokra, nemde?
– Tudom – dühöngött dr. Weiszkői. – Sertok annyi ivritül, mint homokzátony.
Ezen kicsit gondolkodtunk.
– Ezek a dolgok nem lényegesek – szólalt meg kis szünet után a sliah öccse. – Elmesélek egy esetet magának, fiatal barátom, s ez többet fog mondani magának Erecről, mint sok száraz, lexikális adat. A bátyám egy alkalommal felszállt Tel-Avivban a 6-os villamosra, és ott felejtette a kocsiban az aktatáskáját, tele 1 500 000 dollár értékű bankjegyekkel. A bátyám kétségbe volt esve, mert ez neki elég nagy összeg volt. Két nap múlva egy rongyos, éhes halászember keresi fel a bátyámat, és átadja neki a táskát, amit kifogott a folyóból. A bátyám megszámolja a pénzt, hát 5 dollár és 10 centtel több van benne, mint amennyi volt. Ez volt a kamat, amit a halász azért fizetett, mert két napig nála volt a pénz, amíg a bátyámat kereste. Na, mondta erre a bátyám, ilyen országban akarok én élni! És azóta is ott él, kérem, Stockholmban…
Ezután még sokáig kitűnő hangulatban maradtunk együtt. Később megköszöntem a megfizethetetlen felvilágosításokat, eltettem teleírt cionista noteszomat, és széjjelszéledtünk.
– Az információkért garantálok – mondotta elváláskor dr. Weiszkői. – Ezek az emberek már több száz előadást tartottak Erecről. Ennek ellenére lehetséges, hogy mire kiér Izraelbe, addigra néhány dolog megváltozhat…
Ebben igaza volt.
De hogy itt micsoda változások mehettek végbe…!
1Vö. alija – bevándorlás Izraelbe.
2Women’s International Zionist Organization (Nemzetközi Cionista Nőszervezet).
3Cionista aktivista (’küldött’).
4Kupat Cholim: izraeli segélyszervezet; a bevándorlók háza helyesen: bét olim.
5Zsidó humanitárius szervezet.
6Izrael Állam parlamentje.
7Kibuctag.
8Országos takarékossági program a frissen megalakult Izraelben.
9A centrista cionista mozgalom és párt tagja.
10Forró sivatagi szél.
11Mifleget Poalé Erec Jiszraél (Erec Jiszraéli Munkáspárt), az első választáson (1949) győztes baloldali kormánypárt.
12Író, újságíró.
13Móse Sarett (eredeti orosz neve Sertok) külügyminiszter (1948).
