Az ember tragédiája színről színre – interjú Nádasdy Ádámmal

Nádasdy Ádám a Bánk bán és a Csongor és Tünde után elkészítette Az ember tragédiájának a mai magyar prózai fordítását. A munka tanulságairól kérdeztük.

Az ember tragédiája  mai magyar prózai fordításával drámatörténetünk klasszikus mesterhármasának a végére értél.  A Bánk bán  és a  Csongor és Tünde után – túl a virtuson – mi izgatott Madách könyvdrámájában?

Szépen fogalmaztál, de ebből a „mesterhármasból” voltaképpen csak egy színmű van, a Bánk bán, a többi inkább drámai költemény. Elkészültük után évtizedekkel jött csak az ötlet, hogy színpadon is elő lehetne adni ezeket. Nekem a Tragédia a kedvencem a háromból, mélyebb tartalmú, összetettebb, érdekesebb. Pontosan látni akartam például, hogy Ádám az álom-jelenetek alatt vajon tudja-e, hogy aki mellette van (minisztere, ivócimborája, famulusa), az Lucifer? Úgy tűnik, tudja, és ahogy megy előre a mű, ahogy a kosztümös korokból kijönnek, egyre nyíltabban kezdenek egymással vitatkozni.

Előszavadban magad is hangsúlyozod az eredeti mű könyvdrámai dimenzióját, míg mások a drámai költeményben látják a Tragédia lényegét. Amikor munkához láttál, már tudtad milyen regiszterre akarod áttenni a szöveget – megőrizni a költőiséget, érthetőbbé tenni a bölcseletet – vagy menet közben értek meglepetések?

Prózai fordítást tettem az eredeti mellé – így a költőiség szükségképpen korlátozott. De igyekeztem szép, értelmes prózát írni. Remek sorok, fordulatok vannak Madáchnál, de mint költő nem igazán nagy, pláne mondjuk Vörösmartyhoz vagy Aranyhoz képest.

Ha úgy vesszük, akkor a Tragédia első magyarítója-modernizálója nem más volt, mint Arany János, aki az első sorok után még Goethe-utánzót látott Madáchban, de később lelkes rajongója lett a műnek, és igen sokat javított azon. A teljes szöveg szétszerelése és összerakása után látod-e, miket változtathatott Arany, találtál-e Arany fedezetet?

Megnéztem az úgynevezett kritikai Tragédia-kiadást, ahol jelzik az Arany által tett – és Madách által többnyire elfogadott – módosítási javaslatokat, némelyik nagyon frappáns. De az én munkám szempontjából ez nem releváns, én a Madách által kiadott végleges szöveggel akartam dolgozni, Arany módosításaival együtt.

A Tragédia leginkább szállóigékben él tovább: „Sok az eszkimó, kevés a fóka” – idézzük Madáchot, miközben ez így nincs benne a műben. A munka során ezeket az aforisztikus elemeket mennyire akartad megőrizni vagy éppen átalakítani?

Semennyire sem akartam megőrizni, sőt, ahol csak lehetett, szándékosan mást írtam. Hiszen minek adok párhuzamos szöveget, ha ugyanazt írom? A vevő kapjon a pénzéért kétfélét. „Anyának érzem, oh Ádám, magam” mellé azt tettem: „Ádám, úgy érzem, hogy terhes vagyok.” Vegye észre az olvasó, hogy mennyivel szebb, költőibb az eredeti.

Ha lenne egy különleges időgéped, akkor – természetesen utasbiztosítás mellett – melyik színbe látogatnál el?

Rómába. Ez dramaturgiailag is talán a  legsikerültebb szín, a züllött mulatozók, a váratlan halál és a döbbenetes erejű Szent Péter-prédikáció színpadszerűvé, izgalmassá teszi.

Szegő János