Az Anjouk-sorozat origója – interjú Bíró Szabolccsal
A Non nobis Domine című, első történelmi regényed 11 éve jelent meg először. Miért döntöttél most úgy, hogy ismét szeretnéd elővenni ezt a történetet, és illusztrált formában közzétenni?
Ez az a regényem, amin néhány évente megváltoztatok valamit. A legtöbben például nem is az első, hanem a 2016‑os kiadást ismerik, amit már az Athenaeum gondozott – akkor egy teljes nyarat rászántam arra, hogy jóformán elejétől a végéig átírjam az eredeti szöveget. Azóta ez a változat több utánnyomást is megélt, én pedig két éve elkezdtem azon gondolkodni, hogy milyennek kéne lennie a következő kiadásnak. Elsősorban mindenképpen egy új borítót szerettem volna neki, és nem titok, hogy időközben egy ötoldalas hibajegyzéket is készítettem hozzá – azaz céljaim között szerepelt, hogy egy valóban végleges szövegváltozatot is elkészítsünk. Eszembe jutott, hogy készülhetne hozzá néhány rajz is: akkor még kicsit retró hangulatú, a 70‑es, 80‑as évek magyar történelmi kalandregényeit idéző, egyszerűbb tollrajzokban gondolkodtam. Aztán jött Várai Artúr, az eredeti ötlet hamar kinőtte magát, és a végeredmény valami egészen döbbenetes kiadvány lett.
Nagyon izgalmas, ahogy a történelem írott formában, majd az írott forma illusztrációkon keresztül elevenedik meg a könyv lapjain. Mesélnél erről a folyamatról? Milyen volt a közös munka Várai Artúr illusztrátorral?
Az én fő feladatom az volt, hogy az adott történelmi korszakról minél több hitelesnek tekinthető referenciaképet gyűjtsek össze, és folyamatos párbeszédet folytassak Artúrral arról, hogy miképpen öltözködtek akkoriban az emberek, milyen fegyvereket, milyen berendezési tárgyakat használtak. Egyébként azzal kezdődött, hogy Artúr elolvasta a könyvet, így nem puszta megrendelést teljesített, hanem elkötelezett rajongója lett a regénynek, és ő maga vázolta fel, mi mindent szeretne belőle megrajzolni. Én végig elérhető voltam számára, például megkértem, hogy rajzoljon át egy vesszőtegezt, egy sisakot vagy egy főúri ruházatot. Artúr pedig, mint egy igazi szent őrült, jóval többet tett bele ebbe a munkába, mint amiben megállapodtunk: tizenhat rajz helyett csaknem ötvenet készített, mindezt kétféle művészeti stílusban (érdemes összevetni az egész oldalas képeit a szövegközi ábráival), aztán kitalálta, hogy tervez díszdobozt is, meg tapétaszerű előzéket, meg akkor már két egészen elképesztő borítót is, amik mozaikokként egészítik ki egymást… Végső soron neki köszönhető, hogy az én jóval szerényebb elképzelésemből egy szemkápráztató díszdobozos kiadás lett.
Mit jelent a Non nobis Domine cím, és miért ezt a címet adtad a regénynek? Hol helyezkedik el a Non nobis Domine az Anjouk- regényfolyamban?
A cím a templomos lovagok latin jelmondatának eleje, magyarul annyit tesz: „Nem miérettünk, Uram”. Máig szeretem ezt a címet, ami a szerteágazó, két évtizedet felölelő történet során többféleképpen is értelmezhető. Maga a regény egyfajta markáns kiindulópont a munkásságomban: nem csupán az első történelmi regényem, de az egész Anjouk-sorozat innen bimbódzott ki. Az Anjoukat persze lehet a Non nobis Domine nélkül is olvasni, de az alapregény ismeretében még több részlet a helyére kerül – az Anjouk első három kötetében mindenképp, de ott van például a sorozat ötödik része, az Ötvenezer lándzsa, ami egyfajta testvérregénye is lett a Non nobis Dominének. A távlati terveim kapcsán pedig elmondhatom: ha mindazt sikerül megírnom, amit elterveztem, akkor a Non nobis Domine végül egyfajta origóvá, a teljes történelmiregény-írói munkásságom központi elemévé válik majd.
