Tiltott irodalom – Klasszikus irodalmi művek az azonos neműek közti szerelemről
Részlet az antológiakötet előszavából
Az európai irodalom egy fiúszeretője halála miatt bosszút álló hős történetével és egy saját neméhez vonzódó költőnő szerelmes verseivel kezdődik. Homérosz Iliásza és Szapphó versei nélkül másként alakult volna nemcsak az egyetemes kultúra, hanem a magyar irodalom is. Nem véletlen, hogy az elmúlt száz évben minden Magyarországon kiadott középiskolai irodalomtankönyvben hangsúlyos helyen szerepeltek. Egy 2021-ben elfogadott törvény értelmében azonban már nem lenne szabad fiatalkorúak kezébe adni ezeket a műveket, mivel a „homoszexualitást jelenítik meg”. Amikor e sorokat írom, az a konszenzus alakult ki az irodalomtanárok, a könyvkereskedők és a kulturális élet szereplői között, hogy a törvényt – annak teljes szigorával – egyelőre nem veszik figyelembe: Homérosz, Szapphó és társaik maradhatnak az iskolákban, a könyvesboltokban és a könyvtárakban is. Sőt, úgy tűnik, hogy a jogalkotó és a törvény végrehajtásáért felelős szervek sem kívánják szó szerint betartani a korlátozó jogszabályokat. Ez jó hír. Ám a törvény és a hozzájuk kapcsolódó rendeletek mégiscsak léteznek, és nem tudható, hogy a jövőben miként alkalmazzák őket.
Ebben a szöveggyűjteményben közel háromezer év magyar és világirodalmi terméséből válogattam ki az azonos neműek szerelméről szóló legfontosabb verseket, próza- és drámarészleteket. Mint minden válogatás, ez is önkényes: igyekeztem művészileg értékes szövegekből válogatni, s közben tekintetbe vettem a művek hatástörténetét is. Az irodalmi alkotások témája alapján válogattam, nem pedig az alkotók vélt vagy valós nemi orientációja szerint.
A kötetünkben szereplő írók és költők élete nagyon különböző volt – miképpen azok a társadalmak is, amelyekben éltek. Egy művész életpályája szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy szűkebb vagy tágabb környezete bűnösnek, deviánsnak vagy a társadalom normális tagjának tekinti-e. Általános tanulságként elmondható, hogy azokban a korokban, amelyekben a homoszexualitás bűnnek vagy titkolandó dolognak számított, e gyűjtemény szerzői közül sokan lelki egészségükkel vagy akár életükkel fizettek vonzalmaikért. Még a 20. századi alkotók között is igen magas az öngyilkosok száma, de vannak olyanok is köztük, akik gyilkosság áldozatai lettek. A depresszió, a bűntudat, a folyamatos szorongás pedig úgyszólván kötelező kísérőjelenségei a rejtőzködésre ítélt életnek. Ezt leszámítva azonban – bár merőben teoretikus dolog ilyesmit „leszámítani” – műveik többnyire nem a homoszexuális szerelemről, hanem egyszerűen a szerelemről szólnak. Arról az örök vonzalomról, ami évezredek óta legfontosabb és legtermészetesebb témája az irodalomnak.
Éppen ezért tartom súlyos hibának, hogy ezek a művek ma törvényesen nem adhatók magyar fiatalok kezébe. Az a középiskolás diák, akit érdekel a téma – akár azért, mert érintett, akár azért, mert egyszerűen kíváncsi – a legjobb válaszokat ez esetben is műalkotásoktól kaphatná kérdéseire. S ha ebben egy felkészült pedagógus is a segítségére lehetne, sokkal jobb, pontosabb válaszokat találna, mint amikor
az internet feneketlen zsákjában egymaga lel fel bizonytalan értékű és igazságtartalmú információkat. A kötetünkben szereplő művek 14 év feletti fiatalok számára is fogódzót adhatnának egy, az emberi civilizáció kezdetei óta velünk élő érzelmi alaphelyzet, az azonos neműek közti szerelem megértéséhez. Most azonban törvénytisztelő antológiaszerkesztőként csak 18 éven felüli olvasók számára ajánlom a könyvet. Ők majd eldöntik, kinek adják tovább.
Nyáry Krisztián
