Irrelevánsak vagyunk a gyerekeink generációjának – Interjú Szabó Tibor Benjáminnal

Az EPIC debütáló részét, Az első küldetést nagyon pozitív figyelem övezte, szerették a modern köntösbe, díszletekbe helyezett klasszikus kalandregények/filmek eszköztárával és üzeneteivel játszó regényt mind a kamaszok, mind pedig a felnőtt olvasók. Hét évet kellett várni a folytatásra, de végre elkészült.

Az EPIC egy tehetséggondozó iskolába összegyűjtött csapat tagjainak kalandgyűjteménye – ha egyszerűsíteni akarunk. Talán az az egyik legnagyobb erénye, hogy olvasóként elhisszük, hogy ezek velünk is megtörténhetnének. Mitől kalandregény ez a mégis nagyon mai történet?

Saját gyerekkori olvasmányélményeimet próbáltam megtalálni ebben a világban, leginkább a Szíriusz kapitányt. Valaminek a kinyomozása, valami kincsnek a megkeresése biztos, hogy része a kalandosságnak. De közben a szereplőim jól tanulnak, és használják is a felkészültségüket. A történet akaratlanul is azt üzeni, hogy érdemes megszerezni az ismereteket, mert sose tudhatod, mikor jön jól például az, ha érted a matematikai megállási problémát.

 Az első részben is van minden: egy nemzetközi összeesküvést próbálnak leleplezni, ősmagyar misztériumok, műkincsrablás – mindez ismerős budapesti és környéki környezetben. Merre kanyarodik a fiatalok sorsa?

Az EPIC tényleg olyan, mint egy kalandfilm a 80-as évekből. Emlékszel A Nílus gyöngyére? Ott keresték az Al Dzsohara nevű kincset, amiről aztán kiderült, hogy igazából nem drágakő, hanem egy ember. A szereplőim, miközben egy ezoterikus mozgalom után nyomoznak, valami hasonlóval szembesülnek. És több szereplő a saját démonaival is küzd végig. Keresik a helyüket, az identitásukat.

A kamaszok a legkegyetlenebb bírák, ha nem hiteles, a sarokba vágják a könyvet. Miket tanultál te, miközben építetted a regényvilágot? 

A Z generációnak semmilyen kapcsolódása nincs már a szülők világához. Ez nem csak nyelvi kérdés. Leginkább azt tanultam vagy tapasztalom, hogy teljesen irrelevánsak vagyunk a gyerekeink nemzedéke számára.

Nagyon különbözőek a karaktereid, mindegyikük nagyon más környezetből érkezett, ez nyelvileg is erősen megmutatkozik. vannak előképei ezeknek az alakoknak? És melyikbe írtad bele leginkább magad?

Sádit ismertem személyesen. Röfit is. A valóságban talán nem voltak ennyire kivételesek, de őket hallottam beszélni. Mindig Zuzu szerettem volna lenni. Mármint, nem lány, hanem ösztönpszichológus. De másképp alakult. Nem írtam bele magam a regénybe. De nem rossz ötlet, talán a sorozat záró részében lesz majd egy mellékkarakter, egy amolyan könyves bölcsészféle. Tuti meg fogják ölni.

KV