Nem kötelező

Meglátni és megszeretni… vagyis meghallani és megszeretni, nálam ez így működött a Nem kötelező esetében. A rádióban hallottam róla, és azonnal felkaptam a fejem. Mit tegyek, fordítva vagyok bedrótozva: ha valamire azt mondták nekem gyerekkoromban, hogy ezt, kislányom, márpedig muszáj megcsinálnod/megenned/megtanulnod/elolvasnod, én már mentem is a bringatárolóba, és hetedhét határon túl jártam, de ha azt hallottam, hogy ezt ne csináld, ezt nem szabad: tuti, hogy fejest ugrottam bele. Nem kötelező? Naná, hogy elolvasom!

Az a helyzet, hogy nem voltak jó jegyeim magyarból soha, pedig imádtam a könyveket, sokat és gyorsan olvastam… és hát sajnos véleményem is volt a művekről, ez pedig, mint tudjuk, megbocsáthatatlan bűn az iskolában. Azt a tanterv megírói tudják, mit kell gondolni egy versről vagy egy regényről. Hová vezetne, ha mindenféle diákok vagy tanárok összevissza gondolnának mindenfélét? Azt azért mégsem lehet hagyni!

Egyszer, egyetlen évig tanított minket egy megszállott irodalomrajongó tanár, nála lehetett vitatkozni, szabadon elemezni, fantasyt olvasni, krimit ajánlani, ott aztán kivirultam, tanultam, sokat is írtam – nagyjából neki köszönhetek mindent, a kortárs magyarokat is ő mutatta meg nekem. Milyen sokat segített volna, ha kézbe vehettem volna egy ilyen szöveggyűjteményt, mint a Nem kötelező!  Ugyanis ez a könyv tele van jobbnál jobb kortárs szerzővel, szinte mindegyik kedvencem itt van, és sok olyannal is, akiket nem ismertem, de biztosan figyelni fogom majd őket.

Nagyon érdekes még a kimaradók csoportja: ők azok, akik kikerültek a Nemzeti Alaptantervből, akik kihullottak a kánonból. Emlékeznek még Fejes Endrére? Nagyon népszerű író volt, én már alig olvastam, mert nem volt divatos a 90-es években, de itt egy csodálatos novellája szerepel. Vagy Moldova György? A térdem csapkodtam kamaszként, annyira röhögtem, amikor olvastam – és most itt is szerepel! No és Sánta Ferenc? A Sokan voltunk az egyik legerősebb magyar írás, zokogtam, amikor először olvastam – és már nem a tananyag része. Sebaj, ebben benne van!

Elvileg a nagyobbik fiamnak vettem meg, hogy olvasson már valami aktuálisat, jót is, és hát abban is bízom, hogy a rövid szövegek (ebben a könyvben ugyanis novellák vannak) esetében nem mondhatja azt, hogy „de hát anya, ez borzasztó hosszú!”. Van olyan szöveg is, amelyik csak egy oldal! Először ezeket fogom vele elolvastatni.

Szóval, szülőtársak, vigyázat: nehogy a gyerek miattunk ne olvassa el, mert úgy rágyógyulunk!

M. Nati