Forgatom magamban a korszakot – Beszélgetés Bereményi Gézával
Bereményi Géza 2021 januárjában ünnepelte a 75. születésnapját. A Magvető Kiadó erre az alkalomra jelentette meg Bereményi összegyűjtött elbeszéléseit. A nagy sikerű Magyar Copperfield szerzője jelenleg az életregény folytatásán dolgozik. A pályakezdés körülményeiről, a fontos találkozásokról és a memoár következő kötetéről is beszélgettünk vele.
Azóta is élek címmel összegyűjtött elbeszéléseket tartalmazó köteted különleges helyzetben jelenik meg mintegy beékelődve a 2020-ban megjelent önéletrajzi regényed, a Magyar Copperfield és annak a most is írt folytatása közé. Milyen érzés volt újraolvasni a kisepikai korpuszt?
Az derült ki, és ez valamelyest engem is meglepett, hogy az elmúlt évtizedekben folyamatosan írtam a novellákat, akkor is, amikor valami egészen mást csináltam. Mégiscsak az irodalommal jegyeztem el magam, az maradt a szakmám, pedig sokszor el akartam térni az irodalomtól. De ha egy kis szünet volt valamiben, jött a kísértés, hogy írjak, írjak valamit. Ezért is jött nekem kapóra a novella mint rövidebb műfaj.
Az 1970-es pályakezdésed mintha a néhány évvel későbbi prózafordulatnak lenne az egyik első mozzanata: a hagyomány át- és beépítése, a kísérletezések evidenciája, az őszinteség és annak imitációja akár Esterházy Péter írásművészetét is közel hozza, csak később valahogy ezt nálad elfeledtette az a sok minden más, amit alkottál.
Közös volt a humorunk, azt építettük be az írásainkba. Kalauzhal-féle voltam, elsőként jelentem meg ezzel a humorral. Hasonló volt a humorunk mellett a távolságtartás is, ez természetes volt, távolságtartás a szüleinktől, a felnőttektől, a világtól. Szinte az összes fiatal ember abban az időben ugyanabba a helyzetbe volt szorítva.
Te magad válogattál a korábbi három elbeszéléskötetből. Mi alapján tudtál tallózni?
Két vagy három érdemtelen novellát hagytam ki: azokat találtam most érdemtelennek, amelyek a kordivatnak voltak a termékei.
A mostani kötet összeállításakor néhány írásnak új címet adtál és megváltoztattad a korábbi kötetek sorrendjeit, így más lett az egész dramaturgiája.
Elsősorban időrendbe tettem őket, egy olyan olvasót feltételezve, aki kronologikus sorrendben fogja olvasni a történeteket, de néhány helyen felülírtam ezt az általam kitalált szabályt.
Már a 2016-os Versek esetében is nagyon izgalmas volt figyelni, hogyan rendezed újra a szövegeket, milyen ciklusokban gondolkodsz. Az egyik egységnek Kassák Lajos után szabadon az Egy ember élete címet adtad, ezzel már-már a Magyar Copperfield memoár-közeli műfaját is megelőlegezted.
Igen, akkortájt kezdtem hozzá az önéletírásom legelső változatához, és akkoriban ezért is olvastam a műfaj klasszikusait. De ez a rendezgetés korábban is az egyik kedvenc foglalatosságom volt; például a Cseh Tamásnak írott számtalan dalszövegemet témák szerint csoportosítottam, és aztán így is jelentek meg a lemezeken. Nagyon szeretem a dramaturgiát.
Ha az új könyvedet olvassuk, feltűnik, hogy több filmed (Eldorádó, Hóesés a Vízivárosban) előzménye is eredetileg novella volt. Mint a magok a hó alatt, olyanok ezek az epikai ős-szövegek. Van olyan írásod, amiből csak egy név, egy motívum, egy jellegzetes duma került át valamelyik általad írt filmbe, máshol pedig mélyebb-komplexebb összefüggések vannak.
Az általad említett mag eredendően és minden esetben életem egy-egy korszaka volt. Ezekből jöttek aztán létre a különböző műalkotások. Maguknak az írásoknak az átalakításait és tovább-formálásait nagyon élveztem. És látod, nem is tudok az írásaimról beszélni anélkül, hogy az élet-tényeimet hozzá ne illesszem az adott pillanathoz. Hogy mikor melyik albérletben laktam például.
Vannak kifejezetten hosszabb elbeszélések is a kötetben, már-már kisregények.
Ezek a bizonyos hosszabb írások maguk követelték meg ezt a formátumot. Idővel rájöttem, hogy a rövidebb szövegeket össze is lehet fűzni. Amúgy minden írásom a semmiből indul. Minden mondat és minden kijelentés a semmiből születik. Aztán jön a múzsa, és súg. Nem az író tehet róla. Innen nézve az epika is költészet, de mivel nem tudok elmenni a végéig, addig a fokozatig, ahová az igazi költőknek kell, ezért maradtam a prózában. Abban utazom. Albérletről albérletre.
A könyv szerkezete keretes lett. És ez épp nem lezárt, hanem nyitott szerkezet. Az 1970-es első köteted, a mára már kultikus A svéd király anyaga van az elején, a végén pedig olyan nemrég keletkezett visszaemlékező elbeszélés is helyet kapott, amelyben már a megjelent könyv lapul a zsebedben…
…igen, és ezzel „igazolom magam” a gyanakvó fiatal rajztanárnak, akit úgy hívtak, Cseh Tamás. Igen, ez így is történt. Ezt a történetet is szeretném még hosszabban megírni majd.
Így kezdtem című novelládban ezeket a figurákat „referenciaszemélyeknek” nevezed. Ilyen volt Cseh Tamás mellett Ajtony Árpád és Bódy Gábor, vagy a legendás Dixi, azaz Gémes János is. Sajátos ábécé.
Nagyjából ebben a sorrendben is ismertem meg őket, bár a B-vel kezdődik ez az oldal, Bódyt ismertem meg először.
Bódy nagyon fontos figura, írsz róla a novellákban, és most készülő regényedben is szerepel majd.
Igen, hosszabban is írok róla. Bódy volt az első, aki a szemembe nézett, és azt mondta, író vagyok. Az Eötvös-klubban ismerkedtem meg vele, hosszú beszélgetésbe bonyolódtunk, két és fél napig tartott. Járkáltunk ide-oda, néha aludtunk és beszélgettünk. Azt hittem, ez egy nagy barátság kezdete. Végül nem lett az, de ő volt az első mesterem.
Később eltávolodtatok egymástól.
Elítéltem őt azért, mert úgy éreztem, feladta az irodalmat a film kedvéért. Ezt akkor nehezményeztem. Bódy nagyon furcsa ember volt, az élete és a halála is. Utóbbit többen is kutatják. Ezekről hosszabban írok majd az új regényben. De Bódy vezetett el Ajtony Árpádhoz.
Ajtony Árpádról mintáztad Ajvázt a Vadnai Bébiben. Ígéretes pályakezdés után 1973-ban Franciaországba disszidált.
Ajtonyt úgy hívtam magamban: a nagy bujkáló. Kint egy új életet kezdett, az írást pedig abbahagyta. Amikor hazajött, akkor feszengve találkoztunk. Évtizedekkel később, már a rendszerváltás után jelent meg az első kötete, és kihagyta belőle a két legjobb írását. Mind Bódy, mind Ajtony ködlovag volt, a maga korának a ködlovagja, akárcsak a régebbi klasszikus időkben Gozsdu Elek vagy Petelei István, a legnagyobb ködlovag pedig alighanem maga Krúdy Gyula volt.
Ezek a könyv végén található, mostanság írt történetek – filmes hasonlattal élve – talán az újabb önéletrajzi regény előzetesei?
A Magyar Copperfieldet több mint három évig írtam. Most, 2021 legelején elképzelhető, hogy az életregény folytatása gyorsabban elkészül majd.
Min múlik?
Elsősorban azon, hogy mennyire tudok az emlékeimben rendet tenni. A Magyar Copperfield írása közben valósággal szárnyakat kaptam. Valahogy megtaláltam a saját műfajomat a memoárírásban.
Most hol tartasz, megvan már ez az utazósebesség?
Most még csak a bejáratnál toporgok, akárcsak a múltkor. Akkor is így kezdődött. A dekkolással. Nem merem átlépni a küszöböt. Gyűjtöm a részleteket. Ugyanúgy talán megered a nyelvem majd a toporgás végeztével. Mindennap, amikor felébredek, erre gondolok és ezen gondolkodva alszom is el. Forgatom magamban a korszakot.
Szegő János
(Az interjú egy Bereményi Gézával készített portréfilm szerkesztett átirata.)