Dr. Aliczki Katalin: Októberi zongoraszó (részlet)
1956. szeptember
Felnőttkorában Peti sokszor elgondolkodott azon, milyen szerencse, hogy épségben átvészelte a nagybátyjával töltött „játékos” mindennapokat. Öcsinek mindig volt egy ötlete. Egyszer azt találta ki, hogy gyűjtsenek csikket „üzletelésből”. Öcsi mindig üzletelt. Ezúttal nyolcévesen megállapodott a börtön rabjaival, hogy csikkért cserébe ólomból öntött játékokat kapnak. A rabok a börtönben ólmot öntöttek, ami a veszélyesebb munkák közé tartozott, ezért osztották rájuk ezt a feladatot.
A bíróság és a börtön a fiúk házának szomszédságában állt, így Öcsi és Peti a cellák utcára néző ablakának rácsain át beszélgettek vagy „üzleteltek” a rabokkal. Peti többüket is megismerte, miközben az utcán játszott a szomszéd gyerekekkel. A rabok szívesen beszélgettek velük, hiszen híreket hoztak a bezárt világukba. Sokszor néhány napos újságokat is becsúsztattak a rácsok között, így – ha késéssel is, de – értesültek a kinti élet dolgairól.
Ma végre össze fog gyűlni a tíz maroknyi csikk! Szerencsére Peti már háromévesen el tudott számolni tízig, úgyhogy nem lehetett becsapni. Anyuka babszemekkel tanította meg neki a számolást a közértben, ahová a kisfiú minden nap elkísérte, mielőtt óvodás lett. A tíz marok csikket Peti majdnem két hétig gyűjtötte. Ferkó, az egyik rab egy ólomkatonát ígért cserébe. Ferkó azt mondta, azért készíti Petinek a kis ólomkatonát, hogy ő is erős katonává váljon, és szembe szálljon azokkal, akik őt börtönbe zárták. Peti Ferkót találta a legkedvesebbnek a rabok közül. Tőle ismerte meg a Rendíthetetlen ólomkatona történetét is, amelynek főszereplőjét a kisfiú kezébe csúsztatta a rácson át.
– Ferkó, mit jelent az, hogy rendíthetetlen? Valami, ami nincs „rendben”? Vagy pont hogy rendben van? – kérdezte a kisfiú.
– Nem, nem! – mosolygott Ferkó, aki élvezte a gyerek társaságát. – A rendíthetetlen szónak nincs köze a rendhez vagy a rendetlenhez. Rendíthetetlennek hívjuk az olyan embereket, akiket sem rossz, sem jó dologgal nem lehet eltéríteni attól, amit szeretnének. A rendíthetetlen ólomkatona rendíthetetlenül szereti az ő balerináját. Hiába van csak egy lába, hiába dobják ki az ablakon, állja útját a patkány a csatornában, kerül a hal gyomrába, majd végül a tűzbe: ő rendíthetetlenül hűséges marad a papírbalerinához, a balerina pedig őhozzá. Ezért inkább a tűzben égnek el együtt, semhogy egymás nélkül legyenek a gyerekszoba játékai. De van olyan történet is, amelyben nem rossz dolgokkal, hanem jókkal próbálják eltéríteni a hősünket. Például a János vitézben, amikor a vitézzé vált Kukorica János legyőzi a franciák ellenségét, és megmenti a királyságot. A francia király a gyönyörű lányát és az uralkodást kínálja fel neki és próbálja maradásra bírni. János vitéz viszont visszautasítja, mert ő rendíthetetlenül hűséges Iluskájához. Persze rendíthetetlenül nemcsak egy személyhez lehet ragaszkodni: az ember a hazáját is szeretheti úgy, ahogy János vitéz tette.
Peti ezen sokáig gondolkodott. Szegény Ferkó a nyáron került a börtönbe. Anyuka azt mesélte, hogy mielőtt bezárták, egyetemista volt, irodalmat és történelmet tanult. Szerinte Ferkó nem követett el semmit, mégis rácsok mögött van, mert ő máshogy képzeli el a hazáját, mint ahogy a jelenlegi vezetők irányítják. A gondolatai és a szavai juttatták börtönbe, mint akkoriban oly sokakat. Pedig semmi rosszat nem tett senki ellen, a szavaival csupán bátorított másokat. Ekkor Petinek hirtelen eszébe jutott Ferkó magyarázata és az ólomkatona meséje: hát persze, Ferkó rendíthetetlen! Olyan, mint az ólomkatona! Ő is rendíthetetlenül máshogy szeretne élni a hazájában, és ettől még a börtönnel sem tudják eltéríteni. Peti eddig is kedvelte őt, de most büszkeséggel töltötte el, hogy ismerhet egy ilyen embert. A kisfiúnak fogalma sem volt, mi az az irodalom vagy történelem, de szívesen hallgatta Ferkó meséit az erős magyarokról, akik hajdanán lovas népként érkeztek a Kárpát-medencébe, hogy hazát szerezzenek maguknak. Ferkó szeme gyakran párásodott el mesélés közben. Ilyenkor – hogy a kisfiú ne ijedjen meg – csendben, csak Peti füle hallatára megjegyezte:
– Meglásd, fiam, lesz ez még máshogy!
