Valóság és fikció egybemosódott – interjú Hidas Bencével

Már első könyved írásakor tudtad, hogy majd újabb kalandokba keverednek hőseid, Márzay Ottó és Pinelli Károly? Eleve sorozatban gondolkodtál?

Természetesen ott lógott a levegőben a folytatás lehetősége, hiszen úgy gondolom, hogy még két könyv után is rengeteg kiaknázatlan lehetőség van ezekben a karakterekben. Ettől függetlenül fontos, hogy A hamis Merkúr önálló könyv, nem pedig folytatás, noha a cselekménye részben az előző könyvre épül.

Mi volt a legfontosabb átlendítő tapasztalat az első regény után a Merkúr megírásához? Volt-e olyan írástechnikai elem, eljárás, amit mindenképpen szerettél volna kipróbálni?

A két regény merőben más körülmények között született meg, hisz míg az És mindent betemet a hó a koronavírus alatt íródott, a Merkúr mondhatni egy „normalizált” hétköznapi ritmusban jött világra. Ez azonban új lehetőségeket teremtett számomra, hisz napi penzumra írtam, ami lehetővé tette azt a stilisztikai egyszerűsítést, amit eleve terveztem a szövegben. Bár a szöveg így néhol veszített abból a szépirodalmi jellegből, ami az első kötetemet jellemezte, de ez abszolút tudatos volt, és a regény szerkezete is így kívánta meg.

A húszas évek kissé weimari Budapestjének művészvilága mellett a frankhamisítási ügy a regény fő témája. Melyik volt meg előbb?

Az elmúlt évben elvégeztem a BÁV Festménybecsüs képzését, ami remek kiegészítésül szolgált a folyamatban lévő művészettörténeti tanulmányaimhoz. Ennek során mélyrehatóan tanulmányoztuk a 20-as évek magyar művészeti helyzetét, beleértve a hamisításokat, műkincsrablásokat és egyéb olyan eseményeket, amik pusztán önmagukban is regényért kiáltanak. Ekkor határoztam el, hogy ebbe a közegbe szeretném helyezni a cselekményt, nem csak azért, mert érdekel a téma, de azért is, mert biztosan mozgok ebben a közegben. A cselekmény többi része már ez után alakult, és voilà, valóság és fikció egybemosódott.

Ahogy az első könyvedben, úgy itt is nagyon fontos a korabeli tér. Az a tippem, hogy a könyvtárak és képarchívumok mellett te magad is lejártad, mint egy helyszínelő, a regény legfontosabb helyeit a Ferdinánd hídtól a Kemenes utcáig. Értek-e meglepetések?

Ha nem is jutottam el mindenhová, igyekeztem felkeresni a cselekmény helyszíneit. Olyan helyeken járhattam, ahol kevesen, például sikerült bejutnom a Kelenhegyi úti műteremházba. Ami a regény központi helyszínéül szolgál. De a legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor pár évvel ezelőtt – még jóval a regény megszületése előtt – a Gellért téren sétálva beleakadtam egy emléktáblába, mely szerint a mai Szabadság híd lábánál egykoron hidroplán állomás működött. Innen jött az első ötlet, s ahogy az A hamis Merkúr borítóján is látható, a többi már történelem.

A regény valóság és fikció sajátos ötvözete is: az általad kitalált karakterek mellett létező személyek is szerepelnek a könyvben. Mintha ez is egyfajta hamisítási játék lenne. Eszedbe jutott ez írás közben?

Érdekes példa, és találó megfogalmazás. Hogy eszembe jutott-e? Igen is, meg nem is. A cselekmény valóban behoz valós személyeket, így elkerülhetetlen volt, hogy belenyúljak a történelembe. A könyvben leírt mondatok sosem hangoztak el úgy, ahogy a regényben megjelennek. Az elején ódzkodtam ettől, hiszen milyen jogon hamisíthatom én a múltat, de aztán szépen lassan feloldódtam ebben a szerepben, és próbáltam inkább úgy felfogni, mint egy izgalmas játékot.

Ez a történet 1926 nyarán ér véget. Mit lehet elárulni a következőről?

Vannak ötleteim, de még magam sem tudom, hogy melyikhez fogok nyúlni. A legvalószínűbb, hogy kicsit ugrok majd térben és időben, mert szeretném kipróbálni magam új környezetben. Természetesen az is krimi lesz, a műfajváltásban még nem gondolkozom.

Szegő János