A nehéz helyzetekben is boldog voltam – interjú Gazsi Zoltánnal

Gazsi Zoltán 2007 óta ügyvezető igazgatója az Eisberg cégnek, amely meghatározó szereplője a hazai és régiós konyhakész salátapiacnak. Rendszeresen tart előadásokat egyetemeken, konferenciákon és képzéseken, valamint a KórházSuli Alapítvány és a Budapesti Fesztiválzenekar nagykövete. Első, Emberszemlélet – Az életigenlő cégvezető című könyvében őszintén és magával ragadóan mesél sok mindenről – többek között karrierről, családról, cégvezetésről, a rákkal való küzdelméről, megértésről és kitartásról.

Mi vagy ki inspirált arra, hogy könyvet írj?

Az elmúlt három évben közel tizenhatezer követőt vonzottak be a LinkedIn-posztjaim, elsősorban közép- és felsővezetőket. Iglódi Csabával, az ismert tanácsadóval egy vezetői interjú kapcsán találkoztunk. Csaba akkoriban írta a Dreher-szimfónia című regényét. Lelkesedését a könyvírással kapcsolatban gyorsan rám ragasztotta, majd be is mutatott Korentsy Mártának, a Partvonal Kiadó igazgatójának. Már az első közös, inspiráló beszélgetésünk alatt megjelent lelki szemeim előtt a könyvem, majdani ükunokáim polcán. Éreztem, hogy ez lesz az én piramisom, ami akkor is túlél engem, amikor a szerverek már elrozsdásodtak, és posztjaim az enyészeté lettek.

Az Emberszemlélet hibrid műfajt képvisel, nem hagyományos memoár. Te miként határoznád meg a zsánerét?

Én Zolitellingnek hívom… Aki olvasta, azt mondta, olyan érzése volt, mintha egy bárban ülne velem, egy finom vörösbort kortyolva és beszélgetve. Előadásaim során megtapasztaltam a történetmesélés erejét. A mély, tanulságos és gyakran humoros sztorik a biztosítékai annak, hogy üzeneteim sok embert elérjenek, és hosszabb távon fenn is maradjanak. Az emberiség évezredeken át történeteken keresztül adta át a tudást egyik generációról a másikra, a modern világ fantasztikus technikai vívmányai ellenére ma is ennek van igazán ereje.

Ösztönösen történetek jutottak eszembe, amikor az életem tanulságait igyekeztem rögzíteni. Arra nagyon figyeltem, hogy csak olyan sztorik kerüljenek a könyvbe, amelyeknek hozzáadott értéke is van az olvasó számára. Ne csak szórakoztasson, hanem maradjon is valami esszencia, aminek tanulságát a mindennapokban is használni lehet. Ami tovább dolgozik, akkor is, miután valaki már kiolvasta a könyvet.

Már maga a cím beszédes: kétszer is szerepel benne az „élet” szó…

Aki megtapasztalja az élet végességét, az jobban értékeli, ami megadatott. Onnantól már nem az örök életre törekszik, hanem a tartalmas, értékes életre. Hozzá vagyunk szokva, hogy a közösségi médiában mindenki szép, sikeres, csupa boldogság és csillogás, ami nyilván nem igaz. Én megosztottam a nehéz pillanatokat is életem és a betegségem kapcsán, a valóság minden arcát igyekeztem megmutatni. Nem éreztem magam soha mártírnak amiatt, amit átéltem, mert volt körülöttem egy szerető feleség, család, barátok, különleges közösség, profi orvosok, gondos nővérek. Szóval a nehéz helyzetekben is boldog voltam, és szerencsésnek érzem magam: nem cserélném el a nehéz pillanataimat senkivel. Ettől lettem az, aki ma vagyok: férj, társ, apa, barát, vezető, kolléga, ember.

Bár számtalan olyan sztori, élethelyzet szerepel a könyvben, amivel bárki tud azonosulni, mi az, amit egy „laikus” is tanulhat kifejezetten a cégvezetésből?

A vezetést sokszor misztifikálják. Hogyan tud a vezető egy változó világban felsorakoztatni és összetartani egy csapatot egy cél érdekében, miközben a csapat tagjainak egyéni igényei eltérők, és folyamatosan változnak?

Tény, hogy a tudásra és a technikára szükség van, de az alap az önismeret és az emberi működés ismerete – ez az, ami például a családok harmóniáját, összetartását is megkönnyíti. Érzelmeink felvállalása, kimutatása, a másik érzelmeinek megfelelő dekódolása, a félreértések kezelése, a kommunikáció fontosságának megértése pont olyan elengedhetetlen egy céges közösségben, mint egy családban.

Azt is mantrázzák, hogy a vezetés egy magányos műfaj. Én sosem voltam vezetőként magányos, mert soha nem estem a hatalom bűvöletébe, hanem vezetőként is egyenrangú tagnak éreztem magam.

Az ember közösségi lény, így logikus, hogy a vezető feladata a közösség folyamatos építése. A szabályok rögzítése, a határok meghúzása, a határátlépések szankcionálása, a megbocsátás, mind a közösségi lét, az együttműködés izgalmas kérdései. Meddig legyünk toleránsak, mikor avatkozzunk be? A kamasz gyermeket nevelő szülők mindennapos, súlyos kérdéseit sokszor egy egyszerű gondolat fel tudja lazítani: a kamaszkorra tekintsünk úgy, mint egy fertőző betegségre: nem tehet róla, és el fog múlni. Az ehhez hasonló vicces, mégis ütős mondatok a céges feszültségeket is oldani tudják, hogy utána ismét nyugodt körülmények között tudjuk az adott helyzetet elemezni, és meghozni a megoldáshoz szükséges legjobb döntést.

Bármilyen közösség tagjai is vagyunk, egymás szemébe nézve, érzéseinket egymással őszintén megosztva, bizalommal tudunk csak összetartó közösséget építeni.

Miben tér el a leginkább a saját cégvezetési technikád a megszokottól?

Nem az igazságot keresem, hanem a különböző nézőpontokban rejlő lehetőségeket igyekszem jól felhasználni. Ezt a szemléletmódot szeretném meghonosítani. Emellett nagyobb bizalomra törekszem, mint egy olyan vezető, aki inkább kitűzött célokban gondolkodik. Nyilván kell egy vízió arról, hogy merre megyünk, de azt tapasztalom, hogy mély bizalom nélkül sokszor letérünk az útról, játszmázás veszi kezdetét, és hatalmas energiák mennek kárba. Azonban ha a valóságot ki merjük és tudjuk tenni az asztalra, arról legalább lehet beszélni.

Nem a célokra koncentrálok, hanem a működésmódra, és hiszem, hogy így jobb eredményeket érünk el, többet kihozunk azokból a helyzetekből, melyeket senki nem lát előre. Amennyiben tiszta szándékkal közelítünk az emberek felé, az minden élethelyzetben konstruktívabb megoldásokat hoz ki a csapatból. Ezt nehéz bizonyítani, nehéz mérni, de bennem él egy erős hit, ami közel harmincéves vezetői tapasztalatom során alakult ki.

Rengeteg dologban vagy aktív, a munkád mellett előadásokat tartasz, zenélsz, számos különböző alapítványt és projektet támogatsz. Mi az, amiben még nem próbáltad ki magad, pedig nagyon vonz?

Nincs semmi extrém a bakancslistámon, mert bakancslistám sincs. Egyszerű dolgok érdekelnek, amikre van is reális esély: az önismeret mélyítése, illetve az, hogy miként tudnék több harmóniát hozni az életembe. Többet sportolni, relaxálni, jobban aludni, új technikákat megtanulni. Érdekel, mit tudunk adaptálni itthon a „kék zónák”, vagyis olyan földrajzi területek titkaiból, ahol gyakran 100 évig élnek egészségesen az emberek. Jelenleg épp a Kék Zóna Közösség megalapításán dolgozom, ahol ezekről a témákról beszélgetünk, egymást inspiráljuk, sőt, konferenciát is szervezek. Egy jobb társadalom építésén ügyködöm, és ettől én is jobban érzem magam.

Mezősi Péter