Voloncs Attila: A bűvölők (részlet)
II.
Mint a férfiak többségének, neki is voltak indulatkezelési problémái. Alighogy kifordult a földútra, elöntötte a düh, ujjai kifehéredtek a kormányon, és képzeletben kegyetlen dolgokat művelt a régi rosszakaróival. Néhány mély lélegzet megnyugtatta, de hamar elfeledkezett a gyakorlatokról, hogy aztán újabb heves képek hatására megint észbe kapjon, így útja a tájhoz hasonlóan hullámzó volt.
Haragot bármi gerjeszthet, hogy az további, bejáratott haragokba csapjon át, önmagától a világ felé haladva, majd vissza. Kikanyarodott az aszfaltra. Igazából szeretett kiszabadulni a házból, akár a kertbe is, a megszakításokat viszont gyűlölte, és ha megtörték a lendületét, gyakran egész nap nem talált vissza magához. Azzal a gondolattal, hogy Blanka nélkül még hitelt sem kaphatott volna, nem sokat foglalkozott. A keserű, pénztelen szabadságot ő választotta, ahogyan általában a fogságait is.
Azt is mindig átélte, amit kérés nélkül kapott: ha nem nevelik katolikusnak, és valahol nyolc- és tizenhárom éves kora közt nem hiszi el mélyen az egészet, nem teszi magáévá az örökös bűntudatot, és talán sohasem lett volna belőle baloldali. Vagy ott az általános iskolai töriverseny Nagyváradon, ahol vitába keveredett egy tanárral, mert az nem találta őt a szobabeosztásban, majd amikor megtudta, hogy székelyföldi, megvetően ennyit mondott: látszik. Addig szinte semmit nem jelentett neki a nyakasnak feltételezett népség, ami két és fél megyényi területen él az ország közepén, de ekkor rájött, hogy a sunyi egyetértés a dicsőséges Európa aljára utalja az övéi testét, az addig közömbösen figyelt, szórakoztató népek testvériségébe. A már az apádnak is nagyon kicsike volt a fasza válaszért végül szövevényes úton kizárták a versenyből.
Aztán középiskolában eleinte a falusiak kasztjába sorolták, később, ahogy enyhült a tájszólása, városi barátai lettek. Ez a veretős, németes, aszfaltozós, tech-céges tízes években történt, amikor az ország vezetői gyakran hangsúlyozták, hogy Románia a magyarok hazája is, ami természetesen azt jelentette, hogy mindez még mindig nem magától értetődő. A keleti szomszédokra tett, s ezért kétségkívül rá is vonatkozó megjegyzések miatt később Budapesten dacosan vállalt szerelemmel viseltetett a románok iránt, akik talán azért vonultak ki onnan tizenkilencben, mert az ő kedvüket is elvette az élettől. Örökös együttérzésben élt az esélytelenekkel. Olvasás közben úgy szorított nekik, mintha nem tudta volna előre, hogy enni fognak Dózsa húsából.
Polübiosz volt talán az első, aki ráébredt, a történelemben mennyire fontos tényező a nemzedékek egymásra következése. Említtessék például Lana del Rey Honeymoon albuma, amit titokban meghallgattak a Mátyáshoz hasonló srácok, akik az őt utánzó, időn kívüli, dekadens lányokra hajtottak, mert irigyelték a színpadias nőiességet, a legfőbb tabut, amit egy kamasz fiú elé állít a patriarchátus. A sad girl aesthetic további megjelenései, fekete-fehér filterek, az üzletasszonynak készülő lányok magas sarkús feminizmusa, szemben a bölcsésznek készülő lányok udvariasságokat hárító feminizmusával, ó, a Iohannis-érában nem csak a férfiasság ügye lett bonyolult. A lemondását bejelentő Victor Ponta a Colectiv kigyulladása után. A britek kilépése. A román belpolitika megnyugtatóan zavaros volt, az európai nyugtalanítóan az lett. Aferim! Messi és Ronaldo aranykora, a német– brazil elődöntő, a Leicester City győzelme. A Trónok harca. A rokonok, falubeliek, iskolatársak és ismerős ismeretlenek érettségi eredményei minden júliusban a bacalaureat.edu.ro-n. Néhány kétharmad odaát, az iskolatársak szakértelme a magyar pártok terén, miközben azt se tudták, ki a román miniszterelnök. Az idősebb unokatestvérek történetei a spárga- és eperföldek Németországáról. Egyre változatosabb pornók, egyre furább gondolatok orgazmus előtt. A munkanélküliséggel vert, nagymamákra hagyott falvak, melyekben kóbor kutyák érzékeny kislányokat kergettek. A Gorillaz Humanz albuma. A könnyűdrogok diadalmenete, a tanítás előtti reggelek a félreeső utcákban, amikor a tekintet a jégkék, majd rózsaszín fény felé fordult, s egy hatszárnyú szeráf a téli égen megjelent.
Mátyás elzárva tartotta magában a tízes éveket, annyira szégyellte, hogy valaha hitt az ígéreteinek
– legalább gyanakodhatott volna, hogy a nyelvnek, amire tanították, a pokolba lóg a vége.
Kolozsvárra ment egyetemre, magyart és angolt, majd egy gyors váltást követően történelmet és filozófiát tanult. Hamar hírnévre tett szert az irodalmi életben, úgy beszélt, mint aki már középiskolában átvette a kötelező elméleti olvasmányokat, kritikákat írt, konferenciákra járt, több asztaltársaságot is összekötött. Pontos hozzászólásai voltak a Bretter-körön, aminek lényege, hogy kiültetnek egy szerzőt felolvasni, majd baszogatják. (A kör azóta tiszteletből felvette története legnagyobb baszogatójának nevét.) De Mátyás kedves volt, és az élet egy hasonlóan kedves lánnyal hozta össze az alapszak végén.
Lizával szaktársak voltak, de őt esztétikai és történetfilozófiai problémák helyett inkább a külvilággal kapcsolatos kételyek érdekelték, nem találta meggyőzőnek az anyagi szubsztancia melletti érveket, úgy gondolta, csak az van, amit észlelünk. Persze egy szolipszistáról sohasem tudhatjuk, mennyire gondolja komolyan, és ahogy telt az idő, a jelek inkább arra mutattak, túlságosan is nagyra értékeli Mátyás létezését. Az első hónapok békéjét is fel-felhasította néhány váratlan kifakadás avégett, hogy Mátyás a Planetáriumban rámosolygott egy különben is undorító lányra, vagy Liza szerint őt szólta le egy filmkarakterben.
