Patti Smith: Angyalok kenyere (részlet)

Szerény esküvőnk volt, csak a szüleink vettek részt rajta. Apám az öltönyében és nyugodt viselkedésével csendben uralta a terepet. Fred apja föl-alá járkált. Anyám láncdohányzott. Fred anyja, aki makulátlan rózsaszín kosztümöt viselt, csupa ideg volt. A pap, Ingles atya vastag aranyhorgonyt viselt kereszt helyett. Fehér krizantémcsokrom volt. Fred állította össze az orgonamuzsikát: J. S. Bachtól a Jézus nékem drága kincsemet, Charles-Marie Widortól a Toccatát, a Maradj velemet, és mivel tudta, hogy szeretem, az Ó, jöjj, ó, jöjj, Immánuel című himnuszt választotta.
A szertartás rövid volt, de ünnepélyes. Letérdeltünk Ingles atya elé, ő pedig megáldott minket. A Szentírásból a Zsidókhoz írt levél 13. fejezetének 16. versét választottuk: „A jótékonyságról pedig és az adakozásról el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.”¹ Fölálltunk, és gyűrűt cseréltünk. Az enyém egy egyszerű arany karikagyűrű volt, kicsit nagy is volt rám, ezért Fred rátekert egy fekete húrt. Az övét, amely egy antik arany karikagyűrű volt, és a belsejébe belevésték, hogy FREDERICK, én vettem, titkon reménykedve, még korábban Londonban, a Portobello piacon.
Anyámtól és apámtól egy hatalmas fehér serleget kaptunk ajándékba, úgy festett, mint egy szuvenír Camelotból. Amikor visszementünk a lakásba, felmelegítettem a konzerv kagylólevest, és a serlegből ettük meg. Sietnünk kellett a repülőtérre, és majdnem lekéstük a miami járatot. Volt egy régi teveszőr kabátom, azt vettem fel az esküvői ruhámra. Előreszaladtam, nehogy bezárják a repülőgép ajtaját. Fred nem futott, ő battyogott. A légikisérő rászólt, hogy siessen, de csak komótosan követett a saját tempójában.
A járat zsúfolásig megtelt. Az út közepén szörnyű viharba kerültünk. Villámok csaptak az ablakokba. A turbulencia rettenetes volt, az emberek sikoltoztak. Frednél ott volt a kis üveg konyak, amit apámtól kaptunk, azt kortyolgattuk csendben. Megfogta a kezem, és azt mondta, ha lezuhanunk, legalább együtt zuhanunk le. Szerettem, de tudtam, hogy legyőzzük a vihart. A mögöttünk ülő férfi egyfolytában kiabált, hogy meg fogunk halni, a fia sírva fakadt. Felálltam, belekapaszkodtam az ülésbe, odafordultam hozzá, és hangosan közöltem vele, hogy semmi bajunk nem esik, mi épp most házasodtunk össze, és nászúton vagyuk, és ne féljen, mert ez csak a kaland része. Az emberek elhallgattak. Odakint telihold volt, a Szűzben állt, Fred jegyében. Tudtuk, hogy este holdfogyatkozás lesz, ha minden a tervek szerint haladt volna, a tengerpartról néztük volna végig. Valahol alattunk már tetőzött a dagály, és tajtékzott a tenger. Végül le kellett szállnunk Fort Lauderdale-ben tankolni. Csak nagyon kevesen voltunk hajlandóak visszaszállni a gépre. Éjfélkor értünk földet Miamiban, a tervezettnél majdnem hét órával később.
Két kicsi bőröndöt vittünk magunkkal. Fred kibérelt egy kocsit egy éjjel-nappal nyitva tartó autókölcsönzőből, és vaktában nekivágtunk az útnak, nem volt tervünk, és szállást sem foglaltunk. Telihold mellett autókáztunk, és sorra haladtunk el a motelek előtt, de mindegyikben telt ház volt. Hajnali kettő körül járt, amikor megláttam egy kiadó szoba táblát egy nyíllal. Lehajtottunk az országútról egy hosszú földútra, pici irodához vezetett, szemben vele egy egyemeletes motel állt, olyan, mint a Psychóban, fehérre meszelt falakkal, és a bejárat fölé kézzel festették fel a feliratot, hogy Nirvana Motel…

¹Károli Gáspár fordítása

(Vereckei Andrea fordítása)