Menet közben ismertem meg őket igazán – interjú Ruff Orsolyával

Orczy Mimi és a Zöld macska után újabb könyvsorozatot indítasz Dámajáték alcímmel. A bűnügyi regény három barátnő nagy kalandja, akik már ötven éve ismerik egymást. Ezúttal más a műfaj és más a korosztály is. Egyik zsáner hozta a másikat? Melyik volt előbb?

A Bánatos Madonna történetét évek óta hordozom magammal, és őszintén szólva sokáig kereste a helyét, hogy mi legyen belőle. Eredetileg tévésorozatként gondoltam rá, egy nagyon kedves forgatókönyvíró ismerősöm viszont azt mondta, hogy az emberek nem akarnak időseket nézni a tévében, amivel személy szerint már akkor sem értettem feltétlenül egyet – elég csak A Kominsky-módszerre gondolni Michael Douglasszel, de a régebbiek közül mondhatnánk még a Minden végzet nehéz című filmet Diane Keatonnal és Jack Nicholsonnal. Mindkettő nagyon szórakoztató és népszerű alkotás, ami úgy mesél egy megváltozott élethelyzetről, hogy közben nem felejt el nevetni és nevettetni. Mindenesetre sokáig képtelen voltam elengedni a három idős barátnő sztoriját, és hálás vagyok azért, hogy a General Press csapata végül meglátta benne a fantáziát és felkarolta a regényt.

Másmilyen volt ilyen jellegű regényt írni? Ha igen, miben?

Nagyon más! Az Orczy Mimi kalandjai című ifjúsági sorozatomat már évek óta írom, a szereplők régi ismerőseim, tényleg olyan, mintha hazajárnék közéjük. Ezzel szemben A Bánatos Madonnánál mindent az alapoknál kellett kezdenem, és előzetesen hiába írtam viszonylag részletes jellemrajzot a szereplőimről, én is csak menet közben ismertem meg őket igazán. Kicsit úgy éreztem magam, mint amikor az ember a régi megszokott járműve helyett átül egy új autóba, és még szoknia kell a kiterjedését, a működését. A gyerekeknek szóló könyveim alapvetően kalandregények, de mindig is vágytam krimit írni, és nem mondom, hogy mindig elsőre kitaláltam a saját magam alkotta útvesztőből, de ezzel együtt minden pillanatát élveztem!

Van valamilyen ősélményed a lopással kapcsolatban? Ez már a többedik olyan könyved, amiben rablás történik.

Látod, nekem ez fel sem tűnt idáig, de van abban valamit, amit mondasz! De nem, semmi ilyesmi nem történt velem. Ennél a könyvnél alapvetően két dolog érdekelt: egyrészt nagyon izgat az öregedés folyamata, és minden, ami azzal jár. Nagyon elszomorít, ahogy a társadalom általában az idős emberekkel bánik, és arra gondoltam, milyen klassz lenne egy olyan történet, amelyben három vagány idősebb barátnő életük kalandjára készül éppen! A másik a bűn természete: arra voltam kíváncsi, mi történik akkor, amikor egy talpig becsületes ember olyan helyzetbe kerül, hogy bűnt követhet el. Meginog vagy tartja magát? És ha elköveti azt, amit addig elképzelhetetlennek vélt, vajon hogyan számol el a lelkiismeretével, mindez pedig hogyan változtatja meg a hozzá legközelebb állókkal való kapcsolatát?

A könyvön belül is szerepel egy krimi és az is izgalmas, kit takar ott a szerzői álnév. Emellett is megannyi alternatív utalást tettél bele a regénybe a címadó szobron kívül: híres színészt, annak a filmjét, de még egy népszerű podcastert is. Mintha ezek neked is jutalomfalatok lennének… 

A könyvben szereplő krimi pár fejezet erejéig létezik – tavaly nyáron kezdtem el írni, és azóta is a számítógépem egyik mappájában lapul. Alapvetően nem akartam vele kezdeni semmit, mert már akkor is A Bánatos Madonna története izgatott, de úgy voltam vele, ha a történetbe ékelt sztorival tudok kezdeni valamit, akkor a rablásos krimi is menni fog. Viszont mivel elég jól körvonalazódott az abban szereplő bűncselekmény, valamint a szereplők egymás közötti viszonya, arra gondoltam, vicces lenne beleírni ebbe a krimibe!

Nekem a Bánatos Madonnáról eszembe jutott egy másik fiktív műalkotás, a Bujtor István-film Pogány Madonnája, és ezt erősítette egy balatonszemesi kertmozi említése. Mindez a véletlen műve?

Amíg egy kedves barátnőm utóbb szóba nem hozta, nekem eszembe sem jutott, pedig gyerekkoromban én is rengetegszer láttam… A Bujtor-filmek sikere amúgy szerintem nem utolsósorban a szerethető karakterekben rejlik – persze biztosan akad olyan, akit a nyomozás érdekel, de az mit sem érne az olyan szereplők nélkül, akikhez kötődni tudunk, akikért izgulunk, és akikkel hajlandók vagyunk végigmenni az úton. Ha arról kérdezel, engem mi érdekel egy bűnügyi sztoriban, akkor persze az első három válaszomban benne lenne maga a nyomozás, annak minden leágazásával együtt, de számomra legalább ilyen fontos a nyomozó vagy nyomozók személye, és a szereplők közti dinamika. Most tegye mindenki a szívére a kezét: mit ér a világ legizgalmasabb, legcsavarosabb krimije, ha sótlan, feledhető alakok erednek a bűn nyomába?

A regény igazi főszereplője nyugdíjas művészettörténész tanár, aki teremőrként dolgozik. Te melyik műalkotás mellett lennél a legboldogabb? Ha választhatnál, melyik mellett ülnél egész nap?

Lelkes múzeumjáró vagyok, emiatt nehezen válaszolok erre a kérdésre, de ha egyetlen művészt kellene említeni, akkor kapásból Mányoki Ádámot mondanám, akit főleg portréfestőként ismer az utókor. Eleve rajongok a barokkért, de Mányokinak a személye is nagyon izgalmas. Hiszen hogyan lesz egy református lelkész fiából kora egyik legfelkapottabb festője, aki olyan politikai nagyágyúktól kapott megbízást, mint a lengyel király vagy Rákóczi fejedelem? Érdemes megnézni a Szépművészetiben kiállított önarcképét, úgy néz ki rajta, mint egy kora 18. századi hipszter, egy szabad szellemű bohém, akinek aktív éveiben királyokhoz és hercegekhez volt bejárása, és azon a körön belül megfestett mindenkit, aki annak idején számított. Ha egy képet kell választanom, legyen a Szépművészetiből Agnieszka Emerencjana Pociejowa portréja, aki háromszögletű kalapjában, szétgombolt ruhájával és rózsaszín szalagcsokrával Mányoki festményén egyszerre vagány és kihívó.

Hány könyvet vagy könyvtervet tartasz most a gépedben nyitva? Változott-e a munkamódszered az elmúlt években?

Úgy terveztem, hogy az Orczy Mimi-sorozatot a várhatóan ősszel megjelenő ötödik könyvvel egyelőre lezárom, viszont egy olyan kompakt – nem mellesleg krimiszálat is tartalmazó – cselekmény derengett fel előttem, amit nem tudtam elengedni, így egy könyvvel eltolódott a lezárás. Nagyon szeretem a Mimi-könyveket, viszont évek óta dédelgetek egy ifjúsági regény-tervet, , emellett nagyon szeretnék írni még a Manó Könyvek Új kedvencek-sorozatába is. Az itt megjelent könyvekben mindig akad egy valóságos szál, felsejlik egy ismert személy alakja, vagy megjelenik benne egy történelmi esemény, ami engem személy szerint mindig inspirál. Az Új kedvencek között jelent meg pár éve a Volt egy ház című regényem, amely egy régi ház történetén keresztül mesél a második világháborúról, de az ide szánt új történetem ennél sokkal, de sokkal régebbre nyúlna vissza…

A három dámával mikor találkozunk legközelebb?

Nagyon megszerettem őket, és azt remélem, hogy az olvasók is hasonlóképp éreznek majd. Mindenesetre a terv az, hogy a történetük folytatódik, mégpedig a könyv végén belengetett nyaraláson… Én már alig várom.

Szegő János