„A legfőbb üzenetem a tudatosság és a felelős viselkedés” – interjú Dr. Ficzere Andreával
Dr. Ficzere Andrea orvosként végzett és dolgozott sok éven keresztül. 2012 óta a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója, valamint ő alapította a Fogjunk Össze az Egészségügyért Alapítványt. Egészség kezdőknek és haladóknak című könyvében közérthető, ugyanakkor árnyalt módon mutatja be az egészség és az egészségügy világát.
Ez az első könyve, így adja magát a kérdés: mi ösztönözte arra, hogy írni kezdjen?
33 éve dolgozom az egészségügyben. Az elmúlt évek során nagyon sokan kerestek meg különböző problémákkal, kértek segítséget, szorultak iránymutatásra. A mai változó, sokszor minden objektív megközelítést nélkülöző hírcunamiban szeretném az embereket abban segíteni, hogy mit tehetnek az egészségük megőrzéséért, hogy tudnának jobban tájékozódni az egészségügyi ellátórendszerben, illetve társadalmi szinten – már kisgyermekkortól kezdve – milyen lehetőségeink vannak az egészségtudatos magatartás fejlesztésére.
A kommunikáció és a „gyógyító kommunikáció” szerepét említi a könyvismertető. Mit ért „gyógyító kommunikáció” alatt?
Sokan, sokféle módon kommunikálunk a betegekkel és a hozzátartozókkal, azonban nagyon nem mindegy, hogy mikor, mit, milyen kontextusban és milyen hangnemben közlünk. Egy rosszkor és lelketlenül odavetett, sokszor húsba vágó információ rengeteget árthat a betegnek és a gyógyulás folyamatának, esetleg a beteg családjában zajló dinamikának. Ha azonban egy érző, a betegséggel és a beteg személyiségével tisztában lévő szakember közli a meghatározó információkat, ráadásul abban a hangnemben és tempóban, amire akkor a betegnek éppen szüksége van, jelentősen hozzájárulhatunk a kezelés sikeréhez és a beteg motivációjának, együttműködésének fenntartásához.
Hiszek az őszinteségben, a hiteles információátadásban, de mindezt kedvesen és empatikusan, a beteg személyére és a kezelés adott státuszára szabva kell tenni.
Manapság nagyon izgalmas téma a generációkutatás. Hogy látja, vannak markáns különbségek a különböző generációk egészségtudatosságában?
Jelentős különbségek figyelhetők meg, amelyek leginkább az életkorhoz, az aktuális trendekhez és a gazdasági-társadalmi környezet változásaihoz köthetők.
A fiatalabb generációk (Z, Y) számára fontos a vonzó külső, illetve tudatosan készülnek a hosszú, egészségben töltött életre, emiatt odafigyelnek a táplálkozásukra, sportolnak, és úgy általában elég sokat foglalkoznak magukkal.
A középgenerációnál (X) sokkal inkább a már felmerülő egészségügyi problémák indítják el az életmódváltást, esetükben azonban ritkán beszélhetünk tudatos prevencióról.
A baby boomer generáció tovább él, mint elődeik, emiatt lényegesen nagyobb számban jelentkezik náluk krónikus betegség – például elhízás, cukorbetegség, magas koleszterinszint, valamilyen szívprobléma vagy demencia –, amit korábbi életvitelük miatt nem nagyon tudnak elkerülni.
Ugyanakkor muszáj felhívni a figyelmet az úgynevezett „generációs egészségügyi sodródásra”, ami azt jelenti, hogy a fiatalabb generációk általános egészségi állapota ma rosszabb, mint az előző generációké volt ugyanabban az életkorban.
Kiknek ajánlja a könyvet, és mit tart a fő üzenetének?
Mindenkinek, akinek fontos az egészsége, aki vigyázni szeretne önmagára és a szeretteire, aki tudatosan szeretne élni. A könyv azoknak is hasznos lehet, akik szeretnének tisztában lenni az egészségügyi intézményekben zajló folyamatokkal, akiket érdekel, mit hoz a jövő, milyen innovációk jelentik majd a megoldást, illetve mi lesz másképp a jövő kórházában.
A legfőbb üzenetem a tudatosság és a felelős viselkedés, ami a betegségmegelőzésre, de a bennünket érő ingerekre adott válaszainkra, valamint a különböző írott és digitális tartalmak kritikus szűrésére is vonatkozik.
Mezősi Péter









