Alan Bennett: A királynő olvas (2. részlet)

Most, hogy fölfedezte az olvasás gyönyöreit, a királynő azon volt, hogy másokkal is megossza.

– Szokott maga olvasni, Summers? – kérdezte a sofőrjét, útban Northampton felé.

– Olvasni, Felséges asszonyom?

– Úgy értem, könyveket.

– Alkalomadtán, Felséges asszonyom. Valahogy soha nincs rá időm.

– A legtöbb ember ezt mondja. Találni kell rá időt! Vegyük például a mai délelőttöt! Maga, Summers, egy jó darabig ott fog ülni a városháza előtt, miközben rám vár. Ezalatt például olvashatna!

– Figyelnem kell közben a kocsira is, Felséges asszonyom! Ez itt Közép-Anglia! A vandálok senkit és semmit nem kímélnek!

Summers épségben átadta a grófság kormányzójának a királynőt, elővigyázatosságból tett egy kört a kocsi körül, majd visszaült a helyére. Még hogy olvasni? Hát persze hogy szokott olvasni. Mindenki szokott olvasni. Kinyitotta a kesztyűtartót, és előhúzta az aznapi Sunt.

Mások több együttérzést mutattak – elsősorban Norman, aki előtt a királynő meg sem próbálta eltitkolni, hogy irodalmi ismeretei milyen hiányosak, és hogy teljességgel járatlan a kulturális termékek megítélésében.

– Tudja-e, Mr. Seakins – kérdezte a királynő egyik délután, amikor mindketten a dolgozószobájában olvasgattak –, tudja-e, melyik területen tudnék kiemelkedő teljesítményt nyújtani?

– Nem tudom. Melyiken, asszonyom?

– A kvízjátékokban. Az ember mindenütt járt, mindent látott, és jóllehet a popzenével meg a sporttal adódhatnának nehézségeim, ami Zimbabwe fővárosát vagy Új-Dél-Wales legfontosabb exportcikkeit illeti, nos, ezek mind a kisujjamban vannak.

– Én pedig besegíthetnék a popzenei kérdésekben – vetette fel Norman.

– Igen – mondta a királynő. – Jó kis csapat lennénk. Na mindegy… Járhatatlan út… Kitől is van ez?

– Micsoda, asszonyom?

– A járhatatlan út. Nézzen utána, kérem!

Norman utánanézett az Idézetek szótárában, és kiderült, hogy az idézet Robert Frosttól származik.

– Megtaláltam magára a megfelelő szót! – mondta a királynő.

– És mi lenne az, Felséges asszonyom?

– Maga megbízatásokat teljesít, kicseréli a könyveimet a könyvtárban, kijegyzeteli a nehéz szavakat és megkeresi a szótárban az idézetek forrását. Tudja, hogy micsoda maga, Mr. Seakins?

– Régebben az ilyet lóti-futinak nevezték, asszonyom.

– Hát most már nem lóti-futi. Maga az én szekretáriusom.

Norman utánanézett a szónak az értelmező szótárban, amelyet a királynő mostanában állandóan ott tartott az íróasztalán. Ezt olvasta: „Olyan személy, aki diktálás után ír és kéziratokat másol. Irodalmi asszisztens.”

Az új szekretárius kapott egy széket a folyosón, a királynő irodájának közelében, hogy mindig kéznél legyen, és amikor éppen nem volt szolgálatban vagy nem teljesített valamilyen megbízatást, akkor olvasással töltötte az időt. Ez nem tette őt túl népszerűvé a többi apród között, akik úgy vélekedtek, Normannal kivételezik a királynő, pedig nem elég jóképű, hogy ezt megérdemelje. Időnként egy-egy arra haladó udvaronc megállt mellette, és megkérdezte, hogyhogy nincs jobb dolga, mint olvasni. Régebben erre nem tudott mit válaszolni, hiába törte a fejét. Mostanában azonban rögtön rávágta, hogy őfensége számára olvas valamit, ami az esetek egy részében még igaz is volt, de mindenesetre kellőképpen idegesítő ahhoz, hogy az udvaronc morózusan távozzék.

Rakovszky Zsuzsa fordítása