Sodró Eliza és az adventi várakozás – interjú
Idén újabb négy mesés videóval készülünk a karácsonyi várakozás időszakában: minden adventi vasárnap egy-egy újabb mese lesz látható a Manó Kiadó könyvei közül. Ezeket a meséket Sodró Eliza olvassa fel – a forgatás kapcsán beszélgettünk vele, hogy neki milyen élményei vannak a karácsonyról.
Mi a legkedvesebb karácsonyi emléked?
Nagyon szerettem gyerekkoromban a karácsonyt. Hat vagy hét éves lehettem, amikor megtudtam, a „karácsonyi csoda” csak egy nagy össznépi hazugság; hogy az angyalkás és Jézuskás maszlag helyett valójában milyen prózai módon kerülnek az ajándékok a fa alá… Hogy csalódottságomat enyhítsem, elhatároztam; idén először én is készítek ajándékokat, hogy a felnőttek is meglepődjenek, mikor azt hazudom nekik, hogy a Jézuska volt…
Minden a terv szerint haladt. Már csak a Nagyi volt hátra: rajzoltam neki valami szépet, és gondoltam, hogy amíg TV-t néz, vagy szunyókál, én belopózom a szép szobába és becsempészem az ajándékom a fa alá. Mesteri terv volt. Akkoriban még egy házban laktunk; és nekem át kellett osonnom a közös ebédlőn, hogy a Nagyi lakrészébe érjek.
Mikor benyitottam a konyhába, azt láttam, hogy az egyik karácsonyi gyertya akkora lánggal ég, hogy a tűz a plafont nyaldossa. Beletelt néhány másodpercbe, mire felfogtam, hogy nem a gyertya, hanem már a tálalóasztal lángol. Azonnal sikoltozni kezdtem, hogy Tűz van! Tűz van! És szerencsére a felnőttek el tudták oltani, mielőtt továbbterjedt volna. Mikor megkérdezték, hogy én mit kerestem ott, csak szorongattam a hátam mögött a rajzomat, és azt mondtam, hogy szerintem engem a Jézuska küldött.
Azt hiszem, akkor megértettem, hogy a karácsonyi csoda abban áll, hogy figyelünk egymásra.
Volt valami különleges családi szokásotok ünnepekkor?
Adventkor minden este meggyújtottuk az éppen aktuális gyertyákat, és a koszorú körül anyukám felolvasott egy történetet a Bibliából vagy valamelyik adventi mesegyűjteményből. Utána pedig körbeadott egy kosarat, ahonnan mindegyikünk húzhatott magának egy kis kártyát, amin adventi jókívánságok voltak.
És felnőttként a saját családodban meghonosítottál valamilyen új szokást?
Mi adventi dalokat éneklünk a koszorú körül, amiket megpróbálok a csekély gitártudásommal kísérni. Utána mindenki elmondhatja, miért hálás a leginkább és minek örülne a legjobban.
Sokaknak a karácsonyt például a Diótörő jelenti. Van olyan karácsonyi mese, amit a szüleid meséltek neked?
Azt hiszem, a legtöbbször Fekete István karácsonyi történeteit olvastuk fel. Azokat nagyon szerettem. Volt bennük valami kellemesen ismerős meghittség.
Milyen nálatok az ünnep?
Körbelátogatjuk a rokonokat. Amikor az én családomnál vagyunk, mindig visszaköszönnek a gyerekkorom karácsonyai: ajándékozás után vacsorázunk, aztán elkezdünk kártyázni vagy társasozni, és hajnalig szinte fel sem állunk.
A megleptéseket szereted, vagy néha elejted, hogy mire vágysz?
Nagyon szeretem a meglepetéseket, szinte bárminek tudok örülni. De ha nagy ritkán van valami konkrét dolog, amire vágyom, de tudom, hogy úgysem engedhetném meg magamnak, akkor azt el szoktam mondani, mikor nekem szegezik a gondterhelt „mit vegyek neked karácsonyra”-kérdést.
