Pál Sándor Attila: Daloskönyv (részletek)

A hadjárat

Hallom, már csörtetnek az erdőn.
Jönnek csapatostól, zörög testükön
az elméleti páncélzat, hallom zaját,
amire a horda immunis már.

Mikor felbukkannak, páran vesznek
észre csak. Hozzám nem szólnak.
Dermedten állok a dűlőúton.
Megközelítenek, rám vicsorognak.
Futnak tovább: céljuk a város.

Hang után mennek, nyelveket
űznek: táborokon és kurzusokon
lettek kitenyésztve, eddig egymást
zabálták. Halhatatlan kannibálok.
Mostanra fejlődtek ki,
alázattal előbb, majd
nagyversnyi, regénnyi pofával.

Az utánpótlás végtelen.
Teremtőik elégedetten
szemlélik a rajzást könyvtár-
erődeikből: lakmározzatok, gyermekeink.
Úgyis örök adósaink vagytok.

Szörnyszülöttjeikkel kísérleteznek:
addig cserélik bennük a
szerveket és alkatrészeket,
a bőrt és a nedveket,
míg teljesen mesterségesek nem lesznek:
homunculusok a nem létező dicsőségért.

„Gördüljön a történet!”
„Mi viszi előrébb a cselekményt?”
„Szerinted ilyen egy párbeszéd?”
„Cseréld ki azt a jelzőt!”

Megtelepednek a köztársaságban.
Egymás nyelvét rágják,
tapasztalatokat tematizálnak.
Professzionálisak és funkcionalisták.
Tépik, rágják az okleveleket,
elropogtatják a díjakat.
Ekkor tartják keresztelőiket.

Nincs lelkük, de boldogok.
Övék az ország.

Skanzen

bú, bánat, búsul, kesereg, babám,
fuszulyka, leány, legény, édesanyám,
szolgálni, menyecske, szívem, Istenem,
rózsám, árva, kebel, énnekem énnekem,
esztendő, csárda, dunna, kisangyalom,
édesapám, paripa, csuhaj, divatszalon,
szolga, szegény, szégyen, csillag, orca, tarló,
VHS, DVD, ihaj-csuhaj, sarló,
páva, közepibe, falu, úr, ingere,
jaj, haj, hej, óh, beh, tereh

Felhívjuk látogatóink figyelmét,
hogy az itt olvasható szavak nem eredetiek,
csupán pontos másolatok.
Ismert a gyakorlat,
miszerint az eredeti szót lebontják,
elszállítják,

majd egy másik helyen újra felépítik,
de esetünkben ez sajnos nem volt kivitelezhető.
Az új,
huszonegyedik századi,
az élményszerűségre, interaktivitásra, digitalizációra
hangsúlyt fektető irányzatokat természetesen ismerjük,
ugyanakkor nyomatékosan kérjük,
a kiállított szavakhoz ne nyúljanak,
a kihúzott lánc alatt ne bújjanak át,
az üvegfalakon ne próbáljanak meg átmászni.
Megértésüket köszönjük.