Írók vagyunk, nem rendőrök

interjú A legyek menyasszonya szerzőivel

Carmen Mola neve nem egy, hanem három szerzőt takar – Jorge Díaz, Agustín Martínez és Antonio Mercero –, akik 2017 tavaszán elhatározták, hogy közös munkába kezdenek. Írói munkaközösségük egészen a híres 2021-es Planeta spanyol irodalmi díjátadó eseményéig titokban maradt. Azonban, amikor a nyertesnek kikiáltott női szerző Carmen Mola helyett három férfi lépett a színpadra, az egész világ meghökkent.

Miért döntöttek úgy, hogy álnéven adják ki a könyvet?

Azért, mert hárman vagyunk társszerzők. Ha mindhármunk neve fel lenne tüntetve a borítón, az csak elriasztaná az olvasót. A célunk az volt, hogy a könyv a lehető legtöbb olvasóhoz eljusson, mint akármelyik másik szerző műve. A Carmen Mola álnév valójában egy írói kísérlet. Arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon az eltérő stílusaink megőrzéséhez vagy egy egységes mű létrejöttéhez ragaszkodunk-e jobban. Nem akartuk, hogy bármelyikünk neve szerepeljen a könyvben, hogy ezzel igazoljuk annak tartalmát és a sikerét. Számunkra elég bizonyíték, hogy a regény enélkül is megállja a helyét a közönség előtt.

Hogyan fogadták önöket az olvasók, miután kiderült az igazság Carmen Mola személyéről?

Volt pár olyan eset dedikálások alkalmával, hogy néhány olvasó azt kérte, hogy Carmen Molaként írjuk alá a könyvet, de ilyenből is csak pár, anekdotába illő eset akadt. Az olvasók többsége jól fogadta az előbújásunkat, sőt, úgy vettük észre, hogy még inkább lázba hozta őket. Persze akadtak olyanok, akik egyfajta csalódásként élték meg, mintha becsaptuk volna őket.

Milyen csapatmunkában elkészíteni egy regényt? Miben tér el az egyéni próza- és filmforgatókönyv-írástól?

Az első dolog, amit az embernek figyelembe kell vennie, hogy nem egymagában dolgozik, hanem egy írói csapat tagjaként. Ez azzal jár együtt, hogy a szöveg minden apró részlete, a cselekmény szövésétől a szereplők kitalálásáig minden, ami végül a papírra kerül, egy kollektív alkotási folyamat eredménye, teljesen függetlenül az egyéni stílusunktól. Amikor egyedül dolgozol, néha megtorpan a cselekményszál, vagy épp befejezettnek gondolsz egy olyan szereplőt, amelynek jelleme nincs kellően kidolgozva.  Viszont, ha másokkal együtt dolgozol a szövegen, akkor sokkal könnyebb ezeket a csapdákat elkerülni, hiszen előbb-utóbb valamelyikünk úgyis felhívja a másik figyelmét a történetszövés vagy a jellemábrázolás hiányosságaira. Hármunk esetében a szöveg egységére fókuszáló figyelem hatványozódik.

Hogyan merült fel önökben A legyek menyasszonya című regényükben előforduló, már-már betegesen morbid gyilkossági módszer? 

A regény megírása előtti beszélgetéseink során csak úgy röpködtek az ötletek. Rengeteg más elkövetési módot elvetettünk, mire rábukkantunk erre a borzalmas kínzási eljárásra. Egyik általános alapelvünk az, hogy igyekezzünk minél nagyobb meglepetést és megbotránkozást kelteni az olvasóban. Ennek a célnak az eléréséhez a már rögtön a mű elején felbukkanó, férgek által belülről elevenen felfalt holttest megfelelő ötletnek tűnt a számunkra.

Miképp működne a valóságban a rendőrség, ha az állomány zömét csupa olyan különc csodabogár alkotná, mint Elena Blanco felügyelő? 

Abból semmi jó nem sülne ki. Eleve hiányoznak az állami testületekből azok a diszkrét, értelmes funkcionáriusok, akik a végsőkig tiszteletben tartják a szabályokat, és aprólékos türelemmel végzik a munkájukat ahelyett, hogy mindenféle önkényes és őrült akcióba bocsátkoznának. Az, ami egy irodalmi műben elfogadható, az nem biztos, hogy jól működik a valóságban.

Önök milyen mértékben volnának hajlandók felrúgni a szabályokat a bűnelkövetők méltó megbüntetése érdekében? 

Szerencsére írók vagyunk, nem rendőrök. Szeretünk a szereplőink morális kettősségével játszani a történeteinkben, legyenek akár rendőrnyomozók, akár bírók vagy ügyvédek, akik állítólag azon fáradoznak, hogy megvédjék a társadalmat egyes eltévelyedett személyek abúzusaitól. Igaz, hogy az ember néha személyes késztetést érez rá, hogy minél súlyosabb eszközökkel büntesse meg a gonosztevőket, de hangsúlyozom, szerencsére az ítélet és a korbács nem a mi kezünkben van.