Az ízek a szádban és nem a fejedben képződnek – interjú Weibel Csabával

Weibel Csaba a világhírű gasztronómiai iskolában, a svájci EHL Campus Passuggban tanulva ismerte fel a szakácsmesterség iránti határtalan szeretetét – és onnantól kezdve nem volt megállás. Svájc és Ausztria után 2017-ben Mallorca szigetére költözött, ahol a legendás Goli étterem executive séfjeként dolgozott. A Séf, a Tenger és a Kolbász című első könyvében izgalmas élményei mellett igazi mediterrán hangulatot idéző ételek receptjeit gyűjtötte össze.

A könyvben főként magyar háztartásokban is egyszerűen elkészíthető, mediterrán receptek szerepelnek. Mi a közös ebben a két konyhában?

A mediterrán konyháról szinte mindenkinek ugyanaz jut eszébe: paradicsom, könnyű halételek, olívaolaj és egy pohár vörösbor. A mallorcai szokások azonban számos dologban eltérnek, például a hazai konyhához hasonlóan nem vetik meg a nehezebb, emberesebb ételeket, belsőségeket. Emellett fontosnak tartottam, hogy magyar háztartásokban is könnyen elkészíthető ételek szerepeljenek a könyvben, mert szívből hiszem, hogy a gasztronómia öröme mindenkinek jár.

Mi az, amit szerinted a hobbiszakácsok rossz berögződések, téves információk, egyebek miatt rendre elrontanak? Ha pár tanácsot adhatnál nekünk, „hétvégi harcosoknak”, mik lennének azok?

Mivel rengeteg kulináris impulzus éri az embereket tévéműsorokból, újságokból, könyvekből és az internetről, szerintem sokszor hajlamosak túlzásokba esni. Nem kell mindenkinek fine dining és gourmet az otthoni asztalra. Főzz szívvel-lélekkel, és örökké emlékezz a nagymama receptjére. Azt pedig soha ne feledd, hogy az ízek a szádban és nem a fejedben képződnek!

A könyvben nagyon sokszor hivatkozol a zenére mint inspirációra…

A zene gyermekkorom óta kísér, segít és motivál – nincs még egy erő, ami ennyire képes felerősíteni az érzelmeket. Az írási folyamat során is jelen volt, a könyv olyan változatos élethelyzetekben készült, hogy minden egyes fejezet más lelkiállapotot tükröz: amikor a Naplemente című fejezetet és az utána következő oldalakat olvasod, hallgasd közben a Blackberry Smoke zenekar One Horse Town című dalát; vagy a Szorongás fejezetet olvasva hallgasd Loner Deer House of Pain című számát! Laura Agustí szerint „a zene pontosan oda repít, ahol lenni akarsz”.

A könyved egyszerre szakácskönyv és memoár. Tele van receptekkel és sztorikkal az életedből. Egy olyan ember képe rajzolódik ki előttünk, akinek mind az életútjára, mind a jellemére nagy hatással volt a főzés, a gasztronómia.

A séffé válásom és az idáig vezető út megérne egy külön könyvet. Számomra a főzés mint hivatás nem létezik. Akkor csak egy munka lenne, pedig ennél sokkal többet jelent. Ha sikeres akarsz lenni a szakmában, az folyamatos tanulást, alázatot és kemény munkát igényel. Mindez együtt egészen biztosan más emberré tesz.

Azt se felejtsük el, hogy ez egy kimagaslóan stresszes munka, amihez elképesztő pontosság, fegyelem és koncentráció szükséges. Amikor egy tízfogásos menüt készítünk, akkor ott nagyon komoly forgatókönyv van, és mindenki átszellemül. Olyankor megszűnik a külvilág, eggyé válsz az étellel, a környezettel, és csak az számít, hogy a kint ülő vendégek a legjobbnál is jobbat kapjanak.

Mezősi Péter