fbpx
Líra Könyvklub

Lucy M. Montgomery: Anne a Zöld Oromból (részlet)

Gyönyörű, hófehér világra virradt fel karácsony napja. Igen enyhe volt a december, és az emberek fekete karácsonyra számítottak; de éppen annyi hó hullott az éjjel, hogy Avonlea-t átváltoztassa. Anne boldogságtól ragyogó szemmel kukucskált ki a jégvirágos manzárdablakon. A Kísértetjárta erdő fenyőágaiból pehelytollat varázsolt, a nyírfákat és a vadcseresznyefákat gyöngyházba foglalta, a felszántott földekre hepehupás takarót borított a hó. Anne énekelve rohant le a földszintre, hangjától visszhangzott az egész Zöld Orom.

– Boldog karácsonyt, Marilla! Boldog karácsonyt, Matthew! Hát nem meseszép ez a karácsony? Úgy örülök, hogy esett a hó! Nem is igazi ünnep az ünnep, ha nem fehér. Nem is szeretem a fekete karácsonyt. Különben sem fekete, csak csupa undok, fakóbarna meg szürke az egész. Akkor miért hívják egyáltalán feketének? De… de… Matthew, ezt én kapom? Jaj, Matthew!

Matthew szégyenlősen kicsomagolta a papírba bugyolált ruhát, és Anne felé nyújtotta, miközben mentegetődző pillantást vetett Marillára, aki látszólag megvetésével sújtotta az eseményeket, és minden figyelmét a teáskanna megtöltésének szentelte, de a szeme sarkából azért igen érdeklődve leste, mi történik.

Anne kézbe vette a ruhát, és csak nézte áhítatos csendben. Jaj, milyen csinos volt – meseszép, lágy barna anyag, selyemkeverék ugyan, de csillogott, mintha színtiszta selyem volna; finom fodrokkal díszített, kecses derékrészű szoknya, a lehető legdivatosabban pliszírozott felső, a nyakrésznél leheletvékony csipkefodorral. És az ujja – az tette csak fel a koronát a látványra! Csuklótól egészen könyékig karra simult, s könyök fölött pedig több sor húzással és barna selyemmasnikkal elválasztott két, gyönyörű puff díszelgett.

– Karácsonyi ajándék neked, Anne – mondta szégyenlősen Matthew. – No de… no de… Anne, hát nem tetszik? Nohát, nohát.

Mert Anne szemét hirtelen elfutotta a könny.

– Hogy nem tetszik! Jaj, Matthew! – Anne egy székre terítette a ruhát, és összekulcsolta a kezét. – Matthew, tökéletesen csodálatos! Sosem fogom tudni eléggé megköszönni! Nézze ezt az ujjat! Jaj, úgy érzem, ez csak egy szép álom!

– Jól van, jól van, most inkább reggelizzünk – szólt közbe Marilla. – Meg kell hogy mondjam, Anne, szerintem már semmi szükséged nem volt erre a ruhára, de most, hogy megkaptad, vigyázz rá nagyon! Mrs. Lynde egy hajszalagot is hagyott itt neked. Barna, illik a ruhádhoz. Gyere, ülj le most már!

– Fogalmam sincs, hogyan fogok tudni reggelizni – mondta Anne áhítattal – A reggeli olyan hétköznapi dolognak tűnik egy ilyen izgalmas pillanatban. Inkább a ruhán legeltetném a szememet. Úgy örülök, hogy a puffos ujj még divatos! Úgy éreztem, azon sosem tudnám túltenni magam, ha előbb kimenne a divatból, mint hogy nekem puffos ujjú ruhám legyen. Soha többet nem tudtam volna teljesen elégedett lenni. Olyan kedves volt Mrs. Lynde-től, hogy a szalagot is nekem adta! Úgy érzem, valóban nagyon jól kellene viselkednem. Ilyenkor sajnálom csak igazán, hogy nem vagyok mintagyerek, és mindig elhatározom, hogy a jövőben majd az leszek. De olyan nehéz a fogadalmainkhoz tartani magunk, mikor ellenállhatatlan kísértésekkel találkozunk! Azért innentől igazán, különösen fogok igyekezni.