Ismerkedés a fekete nadálytővel
Részlet Mechler Anna Nadin és a varázstégely című művéből
– Innen már egyedül is megtalálod! – engedte el a karját Lelle. – Sok sikert a felfedezéshez!
Nadin elmormolt egy köszönömöt, de olyan kíváncsi volt, hogy Lelléről szinte meg is feledkezett. A levendula tündére visszafordult, Nadin pedig egy zuhanóbombázó sebességével száguldott lefelé. Mire rájött, hogy felesleges ennyire sietnie, már megint azt tapasztalta: késő, nem fog tudni a növény mellett lefékezni. Ezzel a megérkezése elég viharosra sikeredett. Ahelyett, hogy megállt volna, vitte a lendület lefelé, és csak a szerencséjének köszönhette, hogy meg tudott kapaszkodni egy levélben. A nadálytő hevesen ingott, Nadin pedig kimerülten hasalt végig a hosszú, kissé szúrós levélen.
Mikor a szívverése újra lelassult, és a növény ingása is alábbhagyott, Nadin felnézett. A feje fölött szerény, kedves virágzat csüngött; a bíborlila kelyhek furcsa alakzatban lógtak a száron. Nadin megpróbálta követni, hogyan csücsülnek egymás mellett a virágok, és úgy tapasztalta: a szár vége kettéágazik, és bekunkorodik. Az elágazáshoz közelebb eső virágok már teljes pompájukban virítottak, ám ahogy a szár vége felé közeledett, azt látta, hogy a virágok egyre zártabbak, a csúcson lévők még alig bimbóznak. A színük is különbözött: az épp csak kinyílt virágok bíborjához képest a régebben virágzóak kékesebb árnyalatot vettek fel. Pont úgy, mint a zúzódások a lábamon – gondolta a tündér –, bekékülnek! Nadin oldalra fordította a fejét, és arra lett figyelmes, hogy egy pár levél takarásában a túloldalon ugyanilyen kunkorodó szárat lát, mintha csak a feje fölött lógó virágzat tükörképe lenne. Rémlett neki valamiféle magyarázat a kettősbogas forgóvirágzatról, de ez annyira ködös volt és távoli, hogy úgy döntött: ráér a palotában utánanézni, ha egyáltalán szükséges. Elvégre nem az a feladata, hogy mindent tudjon a növénye szerkezetéről, elég, ha gondozza… Azért ebbe egy kicsit belepirult. Ha Lelle nem vezeti ide, vajon akkor is megtalálta volna a fekete nadálytöveket a réten?
A virágok öt szirma teljesen összeforrt. Az egész olyan volt, mint egy hosszúkás, pici harang, ám a vége nem kiszélesedett, hanem kissé összeszűkült. Nadin ránézett a saját ruhácskájára, és rögtön megértette, miért ilyen hagymaszabású szoknyát kapott. A kelyhek végéről nem hiányzott a fehér szegély és az öt fodor sem. Nadin belepillantott a virágba, és meghökkent. Öt hegyes, háromszög alakú, az üreg közepén szinte összeérő nyúlványt látott. Kicsit töprengett, aztán az eszébe jutott: ezek a torokpikkelyek! A porzók ettől az akadálytól alig látszottak, és Nadin azonnal rájött: ebbe a virágba csak nagyon apró termetű rovarok férnek be. A tündérlány azt is egyből kitalálta, hogy az ő növényét bizony a hangyák porozzák; a nagyobb termetű rovarok nem jutnak át a torokpikkelyekből álló védőpajzson.
Nadin messzebbről folytatta a szemlélődést. Megállapította, hogy a növény magassága úgy hatvan-hetven centiméter, és az összes levele keskeny, a sűrű serteszőröktől érdes tapintású. Nadint valamilyen megmagyarázhatatlan erő húzta a tőhöz, a legszívesebben a gyökerét is szemügyre vette volna. Vajon mi az, ami miatt a gyökere érdekel? – tette fel magának a kérdést, de nem talált magyarázatot. Leszállt hát a földre, és körülnézett. Szerencséje volt: egy helyen valamilyen állat feltúrta a földet – a nyomokból ítélve nem is túl régen –, és így felszínre került egy gyökérdarab. Nadint úgy vonzotta magához a gyökér látványa, hogy alig bírta türtőztetni magát; lekuporodott, és megérintette a földből kiálló részét. A barna, barázdált felszín alatt úgy látszott, a gyökér belseje egészen világos színű. Nadin megcirógatta a gyökeret, és álmélkodva kapta vissza a kezét: ahol reggel beütötte a szék támlájába, már elkezdett egy lilás folt képződni, de a gyökér érintésétől azonnal elmúlt!
A tündérlányt nagyon meglepte ez a tapasztalat. Hogy biztos legyen a dolgában, lecsatolta zöld cipellőjét, és a lábával is hozzáért a gyökérhez. Az előbb még lüktető lábfeje – amivel elég csúnyán belerúgott a rét szélén álló fa ágába – azonnal kevésbé fájt. Nadin felnevetett. Ez nem lehet más, csak varázslat! Hát tényleg ekkora szerencséje lenne? Neki, aki mindig megsérül, egy olyan növényt adott a virágvarázslat, ami segít eltüntetni a kék-zöld foltokat, és meggyógyítja a sérüléseket?
A tündérlány boldogan röppent fel a növény egyik felső levelére, és meghatottan magához ölelte a karcsú, kissé szúrós szárat.
A szerzőtől már megjelent:
Olina és a varázsszirmok (A virágtündérek titkai 1.)
Bíborka és a varázsfőzet (A virágtündérek titkai 2.)
Nadin és a varázstégely (A virágtündérek titkai 3.)
Kerék mesék nagykönyve