Orson Scott Card: Fáklya (Teremtő Alvin 5.)
Alvin és Peggy útjai különválnak egy időre. Alvin keresi a Kristályváros megépítésének módját és helyét, Peggy pedig azon munkálkodik, hogy megakadályozza észak és dél összecsapását, melynek egyik oka a rabszolgatörvények.
Egyikőjük sincs könnyű helyzetben. Ráadásul Alvin ismét rácsok mögé kerül, ugyanis belekeveredik egy boszorkányperbe. Peggy pedig egy igen furcsa jelenséggel találja szembe magát, ami Alvin öccsének, Calvinnak az életébe is kerülhet.
A Teremtő Alvin-sorozat ötödik részében a fókusz most inkább Peggyre van irányítva, és Alvin igencsak a háttérbe szorul, ami a boszorkányper kidolgozásán és hosszúságán is észrevehető. Ami mégis kiemelkedő ezen a szálon, az Quill boszorkányvadász tehetsége a tanúk elbeszéléseinek kiforgatásában, ahogy egy ártatlan lányból bűnös boszorkányt varázsol, és egy folyóparti pihenőből boszorkányszombatot.
A cím alapján, annyira nem is meglepő, hogy ebben a kötetben Peggy kerül előtérbe, ahogy a Királyi Kolóniákon igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy elinduljon a folyamat a rabszolgaság felszámolása felé. Amivel találkozik, az őt is meglepi. A rabszolgák szívlángja éppen csak pislákol, és félig zombiként léteznek, érzelmek nélkül. A jelenség megfejtésére nem várt helyről érkezik segítség, mégpedig Calvintól, aki Balzac barátjával éppen ugyanabban a városban tivornyázik.
Sajnos a Fáklya nem viszi előrébb a sorozat történetét. Nem ad hozzá semmi újat, mindössze teremt két konfliktust, amit a kötet végére meg is old. A boszorkányper nincs kidolgozva, és olyan érzése van az olvasónak, hogy Card nem tudott vele mit kezdeni, ezért gyorsan lezavarta. Pedig az elején szépen felépítette, és rámutatott arra a közismert tényre is, hogy aki a boszorkányvadász céltáblájára kerül, az nem menekülhet. Vagy azért akasztják fel, mert nem ismer be semmit, ezzel is megerősítve a tényt, hogy a Sátánnal cimborál, vagy éppen ellenkezőleg, bevall mindent, amit a boszorkányvadász hallani akar, és azért kerül kötélvégre. Többször előfordul példaként a salemi boszorkányok pere, ami a történelem egyik legnagyobb port kavaró, és talán az egész eljárást megkérdőjelező boszorkányper volt. De ezen kívül, magához a történethez, Alvin és csapata életéhez, terveihez és céljukhoz nem tett hozzá semmit.
Talán érdemes lenne Peggy tevékenységére koncentrálni, amiben esetleg rejlik valami kis elmozdulás a sorozat életében. Itt valóban olyan változás áll be, ami a következő részekben talán hivatkozási alap lehet. Érdekes az afrikaiak fortélyainak bemutatása is, ami rámutat, hogy más-más embercsoportoknál mennyire eltérő lehet a fortélyok alkalmazása és magának a tehetségnek a mibenléte. Akárcsak a vallások, melyekben sok közös található a mondavilágot illetően, mégis minden népcsoportnál másként alakultak. A globalizáció eltörölte ezeket a különbségeket, és a kisebb vallásokat, hiedelmeket félreállította a fősodorból, ezzel kihalásra kényszerítve ezeket. Bár, nem panaszkodhatunk, hiszen nap mint nap újabb szekták alakulnak, így elég színes a paletta, amiből választhatunk.
Érdekes, ahogy az európai, amerikai és afrikai fortélyokat egymáshoz hasonlítja, vagy éppen a különbségeket emeli ki. Mintha pedzegette volna Card azt is, hogy az egyik népcsoport fortélya esetleg a másik kárára terjeszkedik, ezzel is felerősítve a feszültséget a népek között. Talán a folytatásban ezt is jobban kifejti.
Maga a regény könnyen olvasható, érdekes és izgalmas, ha az első ötven oldalon már túlhaladtunk. Igen, egy kicsit nehezen indul be, mintha az író sem tudta volna, hogy merre is vezesse a történetet. Kicsit olyan érzésem volt, mintha maga Card sem lenne tisztában a Kristályváros mibenlétében. Még ő sem tudja, hogy hogyan is juttassa el Alvint arra a helyre, ahol felépül majd a város, és azt sem, hogy miből is fogja felhúzni ezt a várost. Hogy kik lesznek a lakói és milyen társadalmi rend fog ott kialakulni, arra még csak kérdések formájában célozgatott, de választ nem kaptunk. Mintha maga Card is keresné az utat, akárcsak Alvin. Valamint Calvinnal sem tud igazán mit kezdeni. Kell egy ellenfél, akivel majd a végső összecsapás megtörténik, de lehet, hogy nem Calvin lesz az. Viszont azt sem értem, hogy miért kell megszemélyesíteni a gonoszt, amikor ott a Pusztító, aki eléggé el van hanyagolva az első kötet óta.
Azt már sejtjük, hogy a polgárháborút nem fogja tudni megakadályozni Peggy, akármit is csinál. Mérsékelni még talán tudja a veszteségeket, de magát a vérontást nem tudja megakadályozni. Legalábbis Card ezt szeretné elhitetni velünk. Aztán ki tudja? Lehet, hogy éppen Calvin lesz az, aki megakadályozza a polgárháború kitörését és elősegíti a rabszolgák felszabadítását. Hiszen egy alternatív történelmi regénnyel van dolgunk, ahol bármi megtörténhet.
Az előző résszel ellentétben itt Card nem hozott be felesleges szálat, ami elterelte volna az olvasó figyelmét a lényegről. Igaz, jöttek új szereplők, akik a folytatásban talán nagyobb hangsúlyt kapnak. Megtörtént a bemutatásuk és fortélyuk ismertetése, de hogy ezekkel mit kezd majd a csapat a jövőben, azt szerintem már csak a Kristályvárosból fogjuk megtudni.
Kicsit félek a kezembe venni a folytatást, mert úgy tudom, hogy annak ellenére, hogy a Kristályváros az utolsó megjelent kötet a sorozatban, mégsem a vége. Card 2003 óta tervezi megírni a lezáró regényt, aminek a munkacíme Master Alvin, de még csak pletyka szintjén sem lehet arról hallani, hogy haladna vele. Nagyon mérges leszek, ha függővéggel zárja a következő részt!
A sorozat kedvelőinek a Fáklya sem fog csalódást okozni, hiszen szórakoztató és érdekes. Az egy dolog, hogy nem tesz hozzá szinte semmit az eddigi történetekhez, de legalább kikapcsolódik az ember ebben a furcsa világban, mely se nem rosszabb, se nem jobb mint a miénk, de mégis más.
Forrás: Letya.hu
