fbpx
mindennapkönyv.hu

„A megértés felkészít a jövőre” – Amy Meyerson: Az elmúlt napok könyvesboltja

Amy Meyerson első regénye mindent magában foglal, amire egy olvasónak szüksége lehet: izgalmas történetvezetés, feszültségekkel és ellentmondásokkal teli identitáskeresés, régi titkok felfejtése, intellektuális kihívások sorozata, és beteljesülő vágyak és kívánságok az Egyesült Államok nyugati partján.

Megvásárolható a lira.hu-n.

Felejthetetlen történetvezetés és lélektani motívumok

Ámulok és bámulok, amikor befejezem a regény olvasását, mely egy huszonhét éves történelem-tanárnő családi viszonyainak, emberi kapcsolatainak átgondolását és újrarendezését emeli központi témájává. Amellett, hogy az irodalmi olvasókat egyből leveszi a lábáról azzal, hogy örökségként egy Los Angeles külvárosához tartozó könyvesbolt – amely William Shakespeare A vihar című komédiája nyomán a Prospero Könyvek nevet viseli – anyagi dolgainak rendezése és fenntarthatósága válik a történet elsődleges tétjévé, olyan lélektani összefüggésekre világít rá a kötet, hogy Meyersonra rögvest irodalmi sebészként is kezdhetünk tekinteni. Egyszerűen hihetetlen az a fajta precizitás, amellyel a cselekményszövés és a belső folyamatok ábrázolásának egyensúlyát megtalálja, és a bennük rejlő lehetőségeket kiaknázza a szerző.

Irodalmi utalások sűrű hálózata

Miközben a regény nagyon is a jelenben játszódik és a marketingtevékenységek legújabb kihívásait jeleníti meg, úgymint a weblapfejlesztés vagy a kommunikáció és az állandó jelenlét a közösségi médiában, a főhős, Miranda körül zajló cselekményszál egyszerre nosztalgikus és az identitás keresésének olyan keretét mutatja fel, amely örök kérdéseket foglal magába, az emberi kapcsolatok legalapvetőbb viszonylatában. A megidézett irodalmi szövegeknek egy kirakós játék  darabjaiként és a megmerevedett, holt anyagból kinyerhető eszmei és intellektuális üzenetként egyaránt nagy szerepe van, Shakespeare-től Katherine Patersonig, hogy Miranda eljusson a válaszhoz, ki is ő valójában, és milyen szerepet töltött be a titokzatos könyvesbolt a családi múltban.

Múlt és jövő határmezsgyéjén

A nem várt események döntési helyzetekbe kényszerítik főhösünket, és mindezt olvasóként együtt tehetjük meg vele, hiszen a sorsfordító pillanatoknak a részeseivé válunk, jórészt kettősségek mentén: múlt és jelen (és jövő), a keleti part (Philadelphia) és a nyugati part (Los Angeles) között, a párkapcsolatokhoz és a barátokhoz való viszony újragondolása, az értékek megőrzése és háttérbe szorítása, a generációk közötti kommunikáció és nem utolsó sorban a karrier fontosságának, megélésének, hogyantovábbjának témájában. Vagy mindezt összefoglalva: egy huszonhét éves ember életének kulcsmomentumaihoz érkezett – identitásában vagy megragad, vagy fontos változások mellett kötelezi el magát. Összesűrűsödnek azok az események és körülmények, amelyek következtében a múltjával szembe kell néznie, egy őszinte és önazonos jövő érdekében. Mindezeket a kérdéseket a regény az arra legalkalmasabb pillanatokban teszi fel, ezáltal a lélektani utazás elképesztően hitelessé válik, ráadásul manír és felesleges giccs sem terheli vagy taszítja súlytalanságba, sem a karaktereket, sem a történetet. Talán olykor már-már szenvtelennek vagy szókimondónak és nyersnek is tűnhet a sztori, a jellemrajzok és a nyelvi megoldások, de ezzel inkább saját valóságigényét és hitelességét növeli, hiszen a korszak kihívásainak megfelelő viselkedésmódokat és attitűdöket tükrözi, és ami az egyik legfontosabb, hiába, hogy súlyos morális kérdéseket vet föl, a szerző és egyetlen szereplő sem ítélkezik soha. Kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy olyan belső dinamikával és intenzitással rendelkezik ez a könyv, amely csak a legkiforrottabb és legérinthetetlenebb zeneművek sajátja. A szerző további érdemeihez tartozik, hogy annak ellenére, hogy felfedi a központi titkot a könyv háromnegyedénél, bőszen folytatjuk az olvasást, a belső motivációk után izgatottan kutatva.

Összegzés

Többet mindenesetre nem akarok elárulni, talán nem is lenne szerencsés, mint ahogy felelőtlenségnek szoktam tartani az olyan kijelentéseket is, miszerint egy kiadvány az Év Könyve díjra érdemes. Viszont azt kockázat nélkül merem hozzáfűzni az eddig elmondottakhoz, hogy Amy Meyerson bármelyik kategóriában indulna – nevezzük debütáló kötetét akár lélektani drámának, családi drámának, identitás- vagy fejlődésregénynek –, joggal van ott a helye a legjobb magasirodalmi és szórakoztató művek között egyaránt. Mivel ötletem sincsen, hogyan tudnám tovább fokozni elismerő szavaimat, álljon itt zárásként az a könyvlista, amely segít a főhősnek megválaszolni saját múltjának egyik legfontosabb kérdését (és ezek csak a kiemelt és cselekményt előrelendítő referenciák a könyvben megidézett több tucatnyi közül).

Könyvek listája

1. William Shakespeare: A vihar

2.Charlotte Brontë: Jane Eyre

3. Lewis Carroll: Alice Csodaországban

4. Mary Shelley: Frankenstein

5. Erica Jong: Rettegés a repüléstől

6. Jane Austen: Meggyőző érvek

7. John Steinbeck: Érik a gyümölcs

8. Katherine Paterson: Híd Terabithia földjére

lirakonyvklub.hu / Hajnal Dominik