-
Szerhij Zsadan: Mezopotámia (részlet)
Marat A Marat halála óta eltelt negyven nap alatt a városba beköszöntött a tavasz. S szinte el is múlt. A megemlékezés napján, a nagyhét utáni első kedden temették el; a dombokat most zöld, perzselő fű nőtte be: közelgett a nyár. A negyven nap alatt sikerült elfelejtenünk mindent, és megnyugodnunk. Most…
-
Eva Meijer: Tenger Most (részlet)
I Eltartott egy ideig, mire az emberek megértették, mi folyik.Az első napon tényleg úgy tűnt, mintha nem történt volna semmi: a tenger egyik nap mindig meszszebb fut fel a partra, mint a másikon, a védőgátakat pedig épp elég magasra és szélesre építették. A parton sétálók közül egyeseket különös érzés fogott…
-
Beatriz Serrano: Elégedetlenség (részlet)
Imádom a YouTube-ot. Imádom a platform minden zugát. Néha kutyás videókat kezdek nézni, ahololyan, mintha az ugató kutyák szavakat vagy egész mondatokat mondanának, hogy végül egy olyanvideónál kössek ki, amelyikben elmagyarázzák, hogyan vásárolta fel Soros György az egész nemzeti és nemzetközi médiabirodalmat. Rajongok az összeesküvés-elméletekért, a youtuberek közti beefekért meg…
-
Mécs Imre: Hiszem, mert képtelenség (részlet)
Életútinterjú, készítette Nóvé Béla Az apai ágon nagyapám Mártoncsik Endre, ő római katolikus kántortanító volt egy Kassától északra, hét kilométerre fekvő Hernádszentistván nevű kis bájos községben, ahol a lakosság óriási többsége szlovák volt. Öt család volt magyar, többek között a vasútállomás főnöke, az orvos és apámék – vagyis nagyapámék, a…
-
Cserháti Éva: Tíz kicsi vércsepp (részlet a Vércseppek a havon c. kötetből)
Egy magányos hópihe érkezett Harrogate városa fölé. Búcsút intett társainak, amelyek a zivatarfelhő ölelésében továbbsodródtak Skócia irányába, és egy kényelmes légörvényre ülve a viktoriánus fürdőváros elegáns utcáit figyelte. Tekintetét lekötötte a hosszan elnyúló parkok megkopott zöldje és a szélesen elterülő, hatalmas kert a Harlow Carr völgyében. A napfény megcsillant az…
-
Mészöly Ágnes: Last Christmas (részlet a Vércseppek a havon c. kötetből)
1PAPA DON’T PREACH – Hol van már ez a gyerek?! Szabó doktor leállította a kaposvári Munkácsy Gimnázium előtt várakozó krémszínű Wartburg kombi motorját. Aztán rögtön újra gyújtást adott. Bár szikrázóan sütött a nap, jócskán fagyott, ő pedig nem akarta, hogy kihűljön az autó utastere. Belekapaszkodott a kormányba, és a hüvelykujjával…
-
Hidas Bence: Bosszú három lapban (részlet a Vércseppek a havon c. kötetből)
Bármily hosszú a bűnbánat útja,nem teheti jóvá a haszontalanul elfecsérelt életet.Charles Dickens: Karácsonyi ének(H. László Éva fordítása) Szikra lobban, szív nem dobban,Fagyos éjben halál moccan.Titkok szállnak, árnyak járnak,Karácsonykor rád találnak. 1926. DECEMBER 16., CSÜTÖRTÖK – Azt kérem – mondta, és a polc felé intett. – Azt a nagyot. Az eladó…
-
Pálmai-Lantos Éva: Marita (részlet a Vércseppek a havon c. kötetből)
– Azt a mindenit, ez egy palota! – tört ki belőlem, amikor kiszálltunk a taxiból, és megláttam a feketefenyők és formára nyírt bokrok között a házat, ahová jöttünk. Az épületet két nagyobb, szimmetrikus szárny alkotta, a kettő között oszlopos veranda nyújtózott. Halványsárga homlokzatát kétemeletnyi ablaksor törte meg. Az ablakok körüli…
-
Zajácz D. Zoltán: Északi fény (részlet a Vércseppek a havon c. kötetből)
Greta Almgren még soha életében nem járt ennyire közel az Északi-sarkhoz. Amikor a stockholmi Arlandáról felszálltak a PopulAir jellegzetes zöld-fehér festésű Fokker 50-esével, kellemes bizsergés futott végig a testén. Úti céljuk, a számiföldi Smalviken mindössze száz kilométerre volt a sarkkörtől. Mehettek volna északabbra, Kirunába is, de a várost karácsony tájékán…
-
Mészáros Dorka: Karácsony a nagy házban (részlet a Vércseppek a havon c. kötetből)
DECEMBER 21. – Igazolja magát! – A kislány a felszólításra elmosolyodott, megrázta a fejét. – Nem? Pedig ahhoz, hogy az adventi kalendáriumhoz jusson, fel kell mutatnia az igazolványát, kisasszony! – A kislány tovább rázta a fejét, közben szélesen vigyorgott. – Óvatosan, mindjárt leesik a fejed – dörmögte Tonkó Gábor, Toni,…





