Líra Könyvklub

Mi lehet a bazilika titka? – interjú Király Anikóval

Humorodat és összetéveszthetetlen stílusodat már sokan ismerik, kedvelik, most mégis egy új műfajban debütálsz.

Az első próbálkozásaimat éppen a fantasy műfaja ihlette. Ezek olyan írások voltak, melyeknek nem sok közük volt a valósághoz. 2014 körül jött az életemben egy olyan időszak, amikor szükségem lett a nevetésre, ezért írtam humorosabb hangvételű ifjúsági regényeket. Aztán az ifjúsági történelmi regények felé kezdtem kacsintgatni. Mindig is imádtam a történelmet, de A balatoni sellő írása közben jöttem rá, mennyire szeretek különféle történelmi infók után bogarászni, amiket aztán felhasználhattam munka közben. Az Éjféli Rémmondó trilógiában a történelmi tényeket megfűszerezem fantasy elemekkel. Olvasásban abszolút mindenevő vagyok, így írásban is szeretném mindenféle zsánerben kipróbálni magam.

Miként épült, formálódott ez a saját univerzum?

Az egész 2011. február 15-én kezdődött. Elmaradt a töri óránk, helyette földrajzoztunk Bartalos Ottmár tanár úrral. A tanár úr lazára vette a dolgot, és az utazásairól mesélt. Olyan sok országban megfordult, hogy mindig azzal viccelődött, mennyivel könnyebben fel tudná sorolni azokat a helyeket, ahol még nem járt. A világ érdekes tájairól beszélt, ami hihetetlenül inspiráló volt számomra: kitaláltam az Éjféli Rémmondó univerzumát, ami aztán a fiókomban porosodott. Aztán tavaly nyáron a Manó és Menő Könyvek kiadóvezetőjével, Csapody Kingával arról beszélgettünk, milyen jó lenne írni egy ifjúsági történelmi regényt. Nem sokkal a beszélgetés után átlapoztam a jegyzetfüzeteimet, és véletlenül megtaláltam azt, amelyikben az Éjféli Rémmondó alapjait vázoltam fel azon a régi, töriből lett földrajz órán. Noha ez egy színtiszta fantasyötlet volt, arra gondoltam, áthelyezem a való életbe, a 19. század végére. Így született meg ez az ifjúsági történelmi fantasy, olyan lényekkel, akiket/amiket az európai és a magyar mitológia is említ.

Ki vagy mi lett a legkedvesebb karaktered, és miért?

Nagyon szeretem Dantét, a vérszívót, mert már vagy 150 éves is elmúlt, de még mindig lelkesítik a világ dolgai. Kicsit zakkant, de ezen nem lehet csodálkozni, hiszen évtizedek óta az Esztergomi Bazilika alatt él. Annak ellenére, hogy sokan szörnyként gondolnak rá, ő az emberi érzelmek legszebb variációit hozza: kedves, vidám, segítőkész, barátságos, együttérző, mindig feltalálja magát. Nincs könnyű élete, de ezt sosem próbálja másokon megbosszulni. Sokat tanulhatnánk tőle.

Ha te beléphetnél ebbe a világba, miként tennéd?

Alapvetően nyugodt, de bátortalan ember vagyok, aki többnyire a kitalált szereplői által él át kalandokat. Szeretek csak úgy kinézni a fejemből, így szégyen, nem szégyen, de ha benne lennék a történetben, akkor Grigorij szőrös kis testébe bújnék. Grigorij egy domovoj, vagyis a szláv mitológiában szereplő házőrző szellem. Leginkább egy túlontúl szőrös törpére hasonlít, aki vigyázza az ember portáját. Ebben a történetben Grigorij az istállóban alszik és tejfölt eszik. Nem mondom, hogy megegyezik a külsőnk, mert egy törpénél magasabb vagyok, ráadásul nem csupán tejfölön élek, de Grigorij a csendes és visszahúzódó természete révén könnyen be tud olvadni a háttérbe, hogy árgus szemmel figyelje az eseményeket. Én is az a háttérből figyelő típus vagyok.

Nagyon kevesen nézik meg az impresszumban, hogy egy könyv borítóját ki tervezte, ezért fontosnak tartom kiemelni, hogy ennél a regénynél nem csak a belbecs, hanem a külcsín is téged dicsér.

Először a történet született meg, így könnyebb volt megálmodni a hozzá illő borítót. Idén tavasszal a családommal Esztergomban kirándultunk. Csodálatos város. Az édesanyámtól kaptam egy olyan nyakláncot, ami a bazilika régi kupolájának a rézborításából készült. Azon túl, hogy a magyar történelem egy szeletkéjét viselem a nyakamban, amitől mindig majd eldobom az agyam, a nyaklánc anyaga, vagyis a réz ihlette az egész koncepciót. Ezt az oxidálódott rezes hatást szerettem volna visszaadni, miközben a történet legfontosabb motívumait mutatja a borító: az Esztergomi Bazilikát, az Ördöghullám gőzöst, és a tölgyfa ágak közül magasba repülő varjút, ami a könyvben szereplő Fausztusz család jelképe.