Beth O’Leary: Az ágybérlő – Értékelés

A kötet rövid fülszövege már önmagában is figyelemfelkeltő írás.

Adott egy nem mindennapi szituáció. Tiffy a történet „első lapjain” volt barátja, Justin albérletében lakik, akivel nemrég szakítottak. Mivel kapcsolatuk mindig is viharos volt, szakításokkal és kibékülésekkel teletűzdelve, a lány nem is sejti, hogy a férfi most valóban komolyan gondolta a szakítást, és egy nap váratlanul hazaviszi új barátnőjét, majd felszólítja Tiffyt a távozásra vagy – az addig nem kért – bérleti díj fizetésére. Tiffy belátja, hogy most csakugyan vége mindennek, és szíve darabokra törik.

Mivel a lány segédszerkesztőként dolgozik egy kisebb, kézimunkákról és egyéb hobbikról szóló könyveket publikáló kiadónál, a fizetése értelemszerűen nem sok. Mivel azonban mindenáron el akarja hagyni Justin házát, de egymaga nem tudja kifizetni a London városában uralkodó hatalmas bérleti díjakat, így barátai Gertie és Mo ellenkezése ellenére úgy dönt, meglépi az egyetlen járható utat, és jelentkezik L. Twomey hirdetésére, aki társbérlőt keres a lakásába.

Leon állandó éjszakás műszakban dolgozó hospice ápoló, akinek pénzre van szüksége egy bizonyos ügyvéd rendszeres fizetése miatt. Az egyetlen járható út, ha albérletét és ágyát teszi alku tárgyává. A férfi olyan lakótársat keres, aki reggel 8-tól délután 5-ig dolgozik, így, amikor a férfi reggel hazamegy a munkából, a ház az övé, míg az eddig éjszakánként gazdátlanul, üresen álló ház este 6-tól reggel 7-ig a társbérlőé.

A közös al- és ágybérlet ötletét nem csupán Tiffy barátai ellenzik, hanem Leon barátnője, Kay is, aki már az elején egy végtelenül ellenszenves nőként jelenik meg, ami a későbbiek során csak fokozódni fog. A sors úgy hozza, hogy Leon nem tud elmenni a Tiffyvel megbeszélt személyes találkozóra, de Kay, aki szeretne megbizonyosodni afelől, hogy a lakást nem egy szexbomba veszi ki, önként felajánlja a „segítségét”. Kay természetesen nem érzi fenyegetésnek a 180 centi magas nőt, aki tarka öltözékben jelenik meg az ajtó előtt, és látszólag is egy különc személyiség, és Leon kifejezett kérése ellenére sem szól sem a tömbben élő rókacsaládról, sem egy bizonyos banándobozgyűjtő, furcsa figuráról. Mivel Tiffynek nem sok választása van, és a lakás is elnyeri a tetszését, ő és Leon hat hónapra szóló bérleti szerződést köt.

Tiffy és Leon élete külön szálakon halad tovább, mígnem egy napon már kínossá válik, hogy egyáltalán nem ismerik egymást, így előkerülnek a pici post-itek a fiókból, melyek a legkülönfélébb helyeken bukkannak fel a házban. Az egymásnak írt üzenetek egyre közelebb hozzák főszereplőinket egymáshoz, s így már nem is tűnik olyan idegennek és furcsának a közös ágybérlés.

Egy véletlen telefonhívásnak köszönhetően kiderül, hogy Leon öccse, Richie – egy igazságtalan ítélet következtében – börtönben ül, és onnantól kezdve, hogy Tiffy ezt megtudja, felgyorsulnak az események. Tiffy hisz Richie ártatlanságában, amiért Leon rendkívül hálás a nőnek. A lány megkéri barátnőjét, Gertiet – aki egy kíméletlen és sikeres ügyvéd –, hogy nézzen rá a fiú ügyére. Eközben Tiffy munkahelyén sem rózsás a helyzet, és a lánynak nemsokára segítségre lesz szüksége. Az élet úgy hozza, hogy Tiffy megmentője nem más lesz, mint Mr. Prior, a homoszexuális, haldokló páciens, aki abban a hospice házban él, ahol Leon dolgozik. A férfi boldogan nyújt segítő kezet Leon „barátnőjének”, azonban a várva várt találkozás főszereplőink között elmarad, ugyanis Leon fél a változásoktól és egész este kerüli Tiffyt.

A majdnem találkozást követően minden visszatérni látszik a normális kerékvágásba, ám hőseink hamar rádöbbennek, hogy ez bizony korántsem igaz. Míg Leon és Richie új reményt kap, hiszen a srác fellebbezésének ügyét Gertie elvállalja, addig Tiffy életébe visszatér Justin, és a férfi minden lehetséges módon igyekszik visszaszerezni a nőt. Tiffyben régen eltemetett érzések és emlékképek kezdenek felszínre törni, és világossá válik számára, hogy Justin érzelmileg zaklatta őt, ám olyannyira elvakította a szerelem, hogy észre sem vette, mennyire a markában is tartotta őt a férfi. Tiffy immár nem érzi magát biztonságban, és a barátai is aggódnak, miközben mi, olvasók is érezzük azt a fojtogató légkört, ami körülveszi a lányt.

E vészterhes időkben kerül sor a hőn áhított – váratlan – találkozásra két főhősünk között,  és onnantól kezdve minden megváltozik.

„– Az agy elképesztő dolgokra képes, hogy megvédje az embert a fájdalomtól…”

Az ágybérlő fantasztikus, egyedi alapötlettel dolgozik, és ezáltal a történet egyáltalán nem sablonos, és tud újat adni.

A cselekmény több hónapot ölel fel, mégis olyan gördülékenyen zajlanak az események, hogy ez szinte fel sem tűnik. A közös bérleti szerződés első hat hónapja szinte észrevétlenül suhan el az olvasó előtt, hiszen habzsoljuk a sorokat és az oldalakat, mert egyre többet és többet akarunk ebből a végtelenül aranyos és romantikus történetből. A könyv letehetetlen, romantikus, humoros, sziporkázó, ám mindezek mellett komolyabb témákat is boncolgat. Megjelenik benne világunk alapvető jogi igazságtalansága és az „igazságszolgáltatás” sokszor méltatlan döntéshozatala, valamint betekintést nyerhetünk az érzelmi abúzus egyes formáiba is.

Jómagam nem vagyok a modern történetek híve – ezt talán már tudjátok rólam, éppen ezért, egy modern korban játszódó történetnek rendkívül sokat kell tudnia és adnia ahhoz, hogy kilépve a komfortzónámból azt mondjam: Ez igen! Ezt mindenkinek olvasnia kell! Az ágybérlő pontosan ilyen! 

Noha a cselekmény tartalmaz olyan tetteket, amik az én értékrendszerembe nem férnek bele, ezek mégis tökéletesen működnek a könyv lapjain. A regénybe kerültek olyan motívumok és személyiségjegyek is, amik szinte kötelezőek egy 21. században írt történetben, azonban az írónő zseniálisan beleformálta ezeket a cselekményébe és a világába, így ezek szorosan a történet részét képezik, s bár tudjuk, miért kerültek bele, legnagyobb szerencsénkre nem rajzolódnak ki olyan élesen.

Az ágybérlő egy zseniális történet, aminek a világában mi magunk is szívesen élnénk, annak minden pozitívumával és negatívumával együtt is.

„Ha az éjfél a boszorkányok órája, a hajnali kettő a rágódásé.”

Két főszereplőnk rendkívül szerethető karakter – minden pozitív és negatív tulajdonságukkal együtt. Tökéletesen kiegészítik egymást, elviselik egymás furcsaságait, és mindketten rászolgáltak a boldogságra.

Leon Twomey igazi úriember: jólelkű, kedves, nemes, és az igazságérzete mérhetetlenül erős. Szerető testvér, aki bármire képes lenne az öccséért. Rendkívül sebezhető és visszahúzódó, melyben közrejátszik, hogy édesanyja egyedül nevelte őt és a testvérét – vér szerinti apa nélkül. Mindezek tetejében azonban a nő folyamatosan váltogatta a partnereit, akik csak kihasználták és érzelmileg bántalmazták őt, és annak ellenére, hogy Leon és Richie megpróbált lázadni, és felhívni az anyjuk figyelmét a problémára, a nő lelkileg sokáig a tagadás fázisában volt.

Felnőtt korára Leon hihetetlenül jó ember lett, ám az élet sokszor megcibálta. Éppen ezért zárkózott, és ennek okán rendkívül magányos is. Fél a változásoktól, de a történet folyamán minduntalan ki kell lépnie a komfortzónájából ahhoz, hogy a megfelelő döntéseket hozza, és újra elkezdjen élni. Tiffyvel remek párost alkot, hiszen a nő rendkívül pozitív hatással van a személyiségére.

Tiffy Moore egy nem mindennapi lány – már ami a külsejét illeti. 180 centiméter magas, öltözködési stílusa meglehetősen furcsa, tarka, cifra és egyedi, mindehhez pedig vörös haj társul – így természetesen mindig kilóg a sorból. A történet elején egy összetört szívű, magányos nő, aki még mindig hisz abban, hogy Justin visszatér hozzá, ám ahogy haladunk előre a hónapok során és gyógyulnak be a sebei, szépen kibontakozik előttünk valódi elbájoló személyisége is. Tiffy fokozatosan ébred rá, mennyire elnyomták őt a kapcsolatában, s ez a mérgező viszony odáig fajult, hogy Tiffy kételkedni kezd önmagában, ki is ő valójában. Szerencsére mindenben mellette állnak barátai, Gertie és Mo, akik a főiskola óta elválaszthatatlanok tőle, valamint munkatársa, Rachel.

Tiffy egy kedves, vidám, bohókás személy, aki képes arra, hogy kimozdítsa Leont a kalitkájából, ahová a férfi önmagát zárta el a külvilágtól, ám a férfi mellett ő is új életre kel, mint egy hamvaiból feltámadó főnix.

Richie Twomey – Leon öccse – a kedvenc szereplőm a könyvben. Egy humoros, közvetlen, aranyos srác, aki nagyon sok mindenben hasonlít Leonra, mégis, teljesen más személyiségjegyekkel rendelkeznek. Richie egy igazi színfolt a történetben, egy fiatal srác, aki rosszkor volt rossz helyen, és igazságtalanul börtönbe került. Ártatlanságában a bátyján és az édesanyján kívül senki nem hisz mindaddig, míg Tiffy fel nem tűnik a Twomey család életében.

Richie a börtönben is igyekszik megőrizni a reményt, az igaz hitét a szabadulásban, a jókedvét és a derűlátását, ám ahogy telik az idő, úgy lesz egyre reményvesztettebb. Minden igazságtalanul elítélt rab – miután becsukódnak a rácsok, bezárul a cellája ajtaja –, egy idő után elkezd kételkedni saját ártatlanságában, hiszen ahogy telik az idő, úgy kezd fogyni a remény is a szabadulásra. Nem számít, hogy ártatlan vagy, miután kimondták az ítéletet és a bíróság bűnösnek talált – az emberek aszerint fognak viselkedni veled.

Beth O’Leary ezt a vívódást, és a világnak ezt a fajta igazságtalanságát gyönyörűen ábrázolja.

Leon gyötrődik, és mindent megtesz azért, hogy Richie kiszabaduljon, ám a tény, hogy az öccse börtönben van, lelkileg jobban megterheli őt, mint magát Richie-t.

Richie igyekszik testvére előtt nyugodtnak látszani, ám ahogy halad az idő, hiába is igyekszik a saját gondolatait is a humorral elterelni, mi, olvasók látjuk a félelmét.

Richie csupán a kötet legvégén jelenik meg fizikai valójában, és ha eddig a pontig volna olyan ember, akit a telefonbeszélgetései alapján a srác ne vett volna le a lábáról, akkor ez lesz az az áttörés, ahol az utolsó, még ellenálló olvasónál is megtörik a jég.

„– Tiffy vagyok – próbálkozom. – Leon társbérlője.

– Hé, szia! – Úgy tűnik, a hívót végtelenül mulattatja az a tény. – Egyébként nem úgy érted, hogy az ágybérlője?

– Én a társbérlő szót jobban szeretem – felelem összerezzenve.

– Érthető – mondja…”

/Richie és Tiffy első beszélgetése/

Mindent összevetve Az ágybérlő egy tökéletes, szívet melengető történet, ami nem egy cukormázas nyári olvasmány – a neten keringő szlogenekkel ellentétben sem. A kötet az év bármely szakaszán olvasható, hovatovább olvasandó! Kihagyhatatlan kötet minden olyan ember számára, aki szereti, ha egy történet mélyen megérinti a szívét és a lelkét egyaránt! Nálam mindenképpen újraolvasós.

A kötetet ajánlom a romantika és a humor kedvelőinek; azoknak, akik szeretnének egy igazán szívet melengető, humoros, romantikus történetet olvasni, és nem félnek elmerülni a komolyabb témákban, valamint azoknak, akik szeretnének lapról-lapra két bájos, szerethető karakterrel együtt nevetni és sírni és a végén „velük együtt” elnyerni az élettől azt a jutalmat, ami a szenvedéseikért jár nekik.