A fogoly – Foxwood összes meséje (részlet)

– Félre az útból! – kiabálta Nyuszi Robi a szánkón, és kis híján elsodorta barátait, Süni Vilit és Egér Henriket. Nagyot fékezett, csak úgy porzott a hó.

– Hú, ez jó volt – mondta vidáman. – Eddig a legjobb!

– Én jövök! – Süni Vili elindult felfelé a domboldalon.

– Utolsó csúszás! – jelentette be Henrik. – Esteledik, és hosszú az út hazáig.

Mire a régi iskolához értek, megint hullni kezdett a hó. Nemsokára már az elhagyott állomásnál jártak.

– Bár működne még a helyi vasút – sóhajtotta Vili. – Vajon mi történt a vonattal?

– Biztos a vandálok tették tönkre – vont vállat Henrik. Nekiiramodott, és azt kiáltotta vissza a többieknek: – Az a vandál, aki utolsónak ér haza! 

Amikor Vili beviharzott a faluba, Borz úr, a postás megállította.

– Egy pillanat, fiatalember – kiáltott utána. – A barátodat keresem, Robit. Levelet hoztam neki.

– Nekem jött? – lihegte Robi, ahogy utolérte a barátját. – De hát ki írhat nekem levelet?

– Mondd már, ki küldte! – kíváncsiskodott Vili.

Robi feltépte a borítékot.

– Henci bácsikám írta, a feltaláló! – jelentette be. – Azt mondja, hogy látogassam meg, de azonnal. Olyasmit fedezett fel, ami egész Foxwoodnak a hasznára lesz!

– Jó, jó, de mit? – sürgette Henrik izgatottan. 

– Azt nem írja – felelte Robi.

– Ugye nem akarsz egyedül menni…? – kérdezte sóvárogva Vili.

– Hát persze hogy nem! – nevetett Robi. – Jöhettek ti is! 

Másnap reggel felpakolták a szánt az útra.

– Csak mértékkel, Vili – figyelmeztette a barátját Henrik. – Végig mi fogjuk húzni!

– Jó, jó – mondta Vili, de azért, amikor Henrik elfordult, a biztonság kedvéért a csomagok közé csempészett egy messzelátót.

A legrövidebb út Henci bácsihoz az erdőn át vezetett. A gyerekek nekivágtak a rengetegnek. Átkeltek egy mély árkon, és elindultak a sötét fák között.

– Nem tetszik nekem ez az erdő – suttogta Vili. – Olyan kísérteties…

Valahol előttük megroppant egy ág.

– Mi volt ez? – kapta fel a fejét Henrik.

Hirtelen öt óriási, alattomos pofájú patkány toppant eléjük a sűrűből. Fenyegetően tornyosultak a gyerekek fölé:

– Mit kerestek a mi erdőnkben? – dörrent rájuk a vezér.

– Csak lerövidítjük az utat Henci bácsikám szélmalma felé – magyarázta Robi. – Most nincs időnk beszélgetni. Sietünk.

– Ő feltaláló – mondta Robi. – Iszonyú okos!

– Persze! – kotyogott közbe Vili. – Felfedezett valamit, ami gazdaggá tehet mindnyájunkat! 

– Ó, valóban? – horkant fel a patkányvezér. – Ez aztán a hír! – azzal intett a barátainak, és a patkányok gonoszul vigyorogva eltűntek a bokrok között. 

– Sajnálom – mondta Vili szinte sírva. – Nem akartam elárulni a titkainkat. Csak azért mondtam el az igazságot, hogy ne bántsanak minket.

– Nem baj, már úgyis mindegy – mondta Robi. – Mindenesetre most te fogod húzni a szánkót. – Azzal Henrikkel együtt előreszaladt.

Szabó T. Anna fordítása