„Azt hitték nyomozó voltam” – interjú Zajácz D. Zoltánnal, a Véres Balaton szerzőjével
Az idei balatoni nyár slágerolvasmánya lehet Zajácz D. Zoltán krimije, amely a hetvenes évek legvégének Balatonján játszódik, de a szálak egészen Párizsig vezetnek. Az írót a könyv megírásának műhelytitkai mellett a lehetséges folytatásról is kérdeztük.
Mint oly sok mindennek, így nálunk a Balatonnak is két oldala van. Önnek melyik az otthonosabb az északi vagy déli a part? Gyerekként hol nyaralt?
Abszolút az északi. Gyermekként szinte minden évben Zánkán nyaraltam annak a szocialista nagyvállalatnak az üdülőjében, ahol a szüleim dolgoztak. Aztán 1979 nyarán a szomszédos úttörővárosban is eltölthettem két hetet. Mindkét helyszín bekerült a regénybe, és annak idején valóban egyetlen kerítés választotta el őket egymástól. Persze, a könyvben egy fiktív nagyvállalatról írok…
A regény dinamikáját nagyban a helyszínek jó ritmusú váltakozása adja Zánkától Párizsig. Már írás előtt volt egy speciális térképe, helyekkel és cselekményszálakkal? Esetleg vannak olyan részek, amiket azokon a helyeken is írt?
Valóban volt egy ilyen térkép. Ráadásul a történet miatt mindenképpen szükségem volt legalább két nyugat-európai helyszínre. Gondoltam, akkor legyen két olyan város, amelyet jól ismerek. Így esett a választás Párizsra és Brüsszelre. A regényben sok rejtett irodalmi utalás található, így például a főhős egykori szerelme Párizsban a Richard-Lenoir körúton lakik. (Itt él feleségével a krimiirodalom egyik leghíresebb detektívfigurája, Maigret főfelügyelő…) Boldogan írtam volna a Véres Balaton valamelyik részét a Montmartre-on, de sajnos ez most nem adatott meg. Sebaj, talán legközelebb…
A könyv a felesleges nosztalgiafilterek nélkül is érzékletesen idézi meg a kor atmoszféráját; mennyire kellett utánanézni az akkori életvilágnak, mindennapoknak? Akár a saját emlékeinek?
A Kádár-korszak utolsó évtizedéről sok személyes emlékem van, akkor voltam középiskolás, majd egyetemista. Ha a 20-as évekbe helyeztem volna a történetet, értelemszerűen több kutatómunkára lett volna szükségem. De azért így is sok dolognak utána kellett néznem. Arra például már egyáltalán nem emlékeztem, hogy 1979-ben mennyibe került három lövés a céllövöldében…
A mostani technikai lehetőségekkel egészen másképpen lehet már nyomozni, mint a Véres Balaton idejében. Ebben a világban még az is fontos, hogy melyik szereplőnek van egyáltalán vonalas telefonja és melyiknek nem. Íróként külön detektívmunka lehetett megnézni hogyan zajlott akkor egy nyomozás.
Pedagógus kollégám megmutatta a kéziratot a szomszédjának, aki rendőr őrnagy. Annyira hitelesnek találta a nyomozást, hogy megkérdezte tőlem, hogy mielőtt tanár lettem, ugye, nyomozó voltam? Mondtam, hogy soha életemben nem voltam rendőr, ellenben rengeteg krimit olvastam és néztem. Ezekből nagyon sokat lehet tanulni.
A lényegi cselekmény egy félszezonra sűrűsödik; mennyi ideig tartott a könyv megírása?
Hat hónap alatt írtam meg, méghozzá igen kényelmes tempóban. Ha az ember fejében ott vannak a legfontosabb karakterek és cselekményszálak, akkor meglepően gyorsan halad az írással.
Kriminél az a jó, ha minél kevesebb dolgot lövünk le (megteszik azt helyettünk a regényekben), mégis valamit áruljon el kérem a folytatásról, úgy tudom ez egy trilógia nyitánya.
A Véres Balaton valóban egy trilógia első darabja, vagyis a hőseinkre még két izgalmas nyomozás vár. A folytatás Inge és Gerda munkacímmel készül: két NDK-s lány autóstoppal a Balatonra utazik 1980 nyarán, majd a nyaralás végén Füredről Pestre indulnak, de soha nem érkeznek meg… Ha a tervezett trilógia sikeres lesz, akkor még az is elképzelhető, hogy megírom a nulladik részt, vagyis az ún. előzményregényt, amelyben a főhős, Adorján Máté első sikeres nyomozásába avatom be az olvasót.
Sz. J.
