Dirk Rossmann: Tintoretto és barátai (részlet)

Nem lehet minden úgy, ahogy szeretnéd

Duplakatt, a delfin minden évben május hetedikén ünnepelte a születésnapját. Ilyenkor annyi vendéget hívhatott, ahány éves lett. A szülei ugyanis azt akarták, hogy emlékezetes legyen a születésnapja.

– Ha túl kevés a vendég, unalmas a zsúr – mondta Duplakatt mamája.

– Ha pedig túl sok a vendég, a fél óceánt nekünk kell rendbe tennünk utána – tette hozzá Duplakatt papája.

Így aztán a negyedik születésnapjára Duplakatt pontosan négy vendéget hívott. Egyetlen delfin sem volt köztük, hanem csakis a legjobb barátai: Mala, a mandarinhal, Terka, a cserfes rákocska, Zozó, a medúza, és természetesen a legkedvesebb tintahal, Tintoretto.

Duplakatt szülei nem voltak elragadtatva a vendégseregtől. Jobban szerették volna, ha Duplakatt Klaut és Kilit, a két delfinlányt hívja meg, és esetleg még Kattot meg Triplakattot, két fiú osztálytársát a delfinsuliból. De ha egyszer ők maguk azt mondták, hogy Duplakatt azt hív meg, akit akar, nem szólhattak egy szót sem.

– Nem lehet minden úgy, ahogy szeretnéd – mondta Duplakatt mamája a papának. De lehet, hogy inkább magának mondta. Aztán úgy döntött, inkább örülni fog a vendégeknek, és mindenkit külön, nagyon szívélyesen üdvözölt.

Igazán jól sikerült a zsúr. Duplakatt szép ajándékokat kapott, finom volt a mélytengeri torta, és végigjátszották az összes játékot, amit ilyenkor szokás. Ezeknek a játékoknak egy részével nehezen birkóztak meg Duplakatt barátai. Például Terkának, Tintorettónak és Zozónak nehezére esett kiugrani a vízből, és a felszín fölött átugrani a karikán, amit Duplakatt szülei tartottak a szájukban.

– Nem lehet minden úgy, ahogy szeretnéd – vigasztalta Tintoretto Zozót, aki hiába igyekezett,

képtelen volt kiugrani a vízből. Habár egy medúzától ilyesmit nem is lehet elvárni. A lényeg, hogy jól érezték magukat, és már beesteledett, amikor a barátok búcsúzkodni kezdtek.

Amikor Terka és Tintoretto visszabújtak a kő alá, Tintoretto nagyot sóhajtott. Miközben alváshoz készülődtek, kettőt sóhajtott. És mind a nyolc karját csüggedten lógatta.

– Mi a baj? – kérdezte Terka.

Tintoretto szomorúan a barátjára nézett, és azt kérdezte:

– Nem lehet, hogy mégis minden úgy legyen, ahogy szeretném?

– Ebből elég – szólt türelmetlenül Terka. – Mondd már el, hogy mi bajod van! Amióta hazajöttünk a születésnapi zsúrról, egy szót sem szóltál, csak sóhajtoztál itt nekem. Most meg az a bajod, hogy minden úgy legyen, ahogy szeretnéd? Miért? Mi az a minden?

– Születésnap – suttogta lehajtott fejjel Tintoretto, és negyedszer is sóhajtott.

Terka elgondolkodva vakargatta ollójával a páncélját. Születésnapja, az tényleg nincs Tintorettónak. Nem is lehet. Hiszen a tintahalak nem születnek, hanem kikelnek az ikrából.

– Attól tartok… – motyogta zavartan Terka. – Attól tartok, hogy neked tényleg nem lehet születésnapod.

Kövér könnycsepp gördült végig Tintoretto arcán. Terka ezt szerencsére nem látta, mert a tintahalkönnyek hamar összefolynak a tengervízzel.

De Terka úgyis mással volt elfoglalva. Támadt ugyanis egy ötlete. Izgatottságában fel-alá mászkált Tintoretto karjain.

– Az igaz, hogy nincs születésnapod, mivel nem születtél, hanem ikrából keltél ki. De ha így van, akkor neked kikelésnapod van, nem igaz? Volt egy bizonyos nap, amikor kikeltél az ikrából.