Líra Könyvklub

A. M. Howell: A titkos csillagvizsgáló (részlet)

A kupola

Nancy szeme elkerekedett a meglepetéstől, ahogy körülnézett a kupolában, a ház legmagasabb pontján. Úgy érezte magát, mintha egy világítótorony lámpaszobájában állna. Napfény áramlott be a négy íves ablakon, szivárványgyöngyökkel színezve meg a nyolcszögletű szoba fehér falait. Talán ha négy ember számára volt itt hely, nekik is csak szűken. Két, éjkék bársonypárnákkal kárpitozott pad futott a nyolcszög két szomszédos oldalán, a szoba közepén pedig réz távcső állt, üveges szemével a Nancytől balra eső ablakon tekintve ki.

A lány körbefordult.

A látvány innen egészen elképesztő volt, talán ez lehetett a város legmagasabb pontja. Nancy látta a környező mezők zöldjét, a legelőkön bóklászó állatok apró, sötét foltjait. Látta a háztetőket, a különböző színű tetőfedések díszes mozaikját, a girbegurba kéményeket és téglákat. Látta az alattuk húzódó utcát, a sarkon az újságosfiút, akit korábban kiabálni hallott.

Olyan érzés töltötte el, mintha madár lenne a magas égben, mintha valami titkos toronyból bámulna le a világra. És ha ilyen volt nappal, vajon milyen mesés lehetett éjszaka! A kupola olyan méltóságot adott az öreg háznak, amitől Nancy megértette, miért olyan büszke Nagyapa, hogy generációk óta a család tulajdonában áll az épület.

Az egyik pad aló halk kop-kop-kop hallatszott, de így is betöltötte a picike teret. Nancy megingott az ijedségtől, gyorsan kinyújtotta hát a kezét, hogy megtámaszkodhasson, majdnem leverve a távcsövet az állványáról.

A Nancytől jobbra eső kék ülőpárna úgy himbálózott, akár egy csónak. Mi lehetett az? Aztán a lánynak eszébe jutott, miért is jött fel ide.

– Violet, te vagy az? – súgta Nancy.

– Igen – nyögött egy tompa hang a pad belsejéből. – Azt hiszem, a párna megszorult. Segítenél?

Nancy megragadta az ülőpárnát, és kiszabadította szorult helyzetéből, húgával együtt, aki úgy kunkorodott elő rejtekhelyéről, akár egy kukac.

– Nagyon soká jöttél – szólalt meg panaszos hangon Violet, miközben nyújtózkodott. Arca kipirult a kalandtól. – Valójában nem ide bújtam el először, de ez sokkal jobbnak bizonyult. Hát nem lélegzetelállító ez a szoba? Akár itt is játszhatnánk, teázhatnánk…

Nancy észrevette, hogy Violet tart valamit a kezében.

– Mi van nálad? – kérdezte, miközben segített a húgának kilépni a padból.

– Itt találtam.

Az aprócska, kék könyv fedelén aranybetűs írás állt, a borítóképen gyerekek bámulták az eget. Útmutató a csillagképekhez, kezdőknek.

Nancy kivette a könyvet húga kezéből, és belelapozott. Az oldalakon csillagképek rajzai álltak, a belső borítón pedig egy név ceruzával: Mr. Percival Douglas.

Violet az egyik íves ablakhoz nyomta az orrát.

– Nézd, Nancy, látod ott azokat a teheneket? Közel vagyunk a város széléhez. És az a nagy épület a magas falakkal vajon mi lehet? Szerinted mi az? És mit szólsz ehhez a csodálatos távcsőhöz? Szerinted feljöhetünk ide megnézni az üstököst? És vajon ez a kis kerék mire való a távcsövön? Jaj, Nancy, segíts!

BANG!

Nancy kiejtette kezéből a csillagászati könyvet, vissza a padba, ahol Violet elbújt, és levegő után kapott, amikor meglátta, mi történt. A távcső oldalra dőlt, csak a pad tartotta meg.

– Violet, mit csináltál? – kiáltott fel, és azonnal a teleszkóphoz lépett. Nehezebb volt, mint számított rá, alig bírta megemelni. Nagyapa mondta, hogy antik darab, ami egyben azt is jelenthette, hogy értékes. Nancy kétségbeesetten remélte, hogy nem esett baja a szerkezetnek.

Lépések dübörögtek a lépcsőn felfelé.

– Lányok?

Édesanya halottsápadt arccal toppant be a picike helyiségbe, alig fért el a mennyezet alatt. Olyanok voltak, mint három óriás, akik egy cipőben akarnak elbújni.

– Szentséges ég! – kiáltott fel Édesanya, amikor meglátta az eldőlt távcsövet.

– Sajnálom, Édesanya! – szipogott Violet. – Annyira, de annyira sajnálom!

Édesanya ajka pengevékonyságúra préselődött, miközben segített Nancynek felállítani a távcsövet. Ugyanazon ablak felé irányította, ami felé korábban is nézett, és belenézett az okulárba.

– Elállítódott, de szerencsére más baja nincs. Úgy hittem, Nagyapa megmondta nektek, hogy ide nem jöhettek fel – vetett a lányokra lesújtó pillantást, amitől Nancy borsószemnyinek érezte magát.