Alex T. Smith: A kisegér, aki karácsonyra hazatalált (részlet)

EGY ÚJ KALAND

Egy perc sem telt el, és megérkeztek Fülöp barátai. III. Alsó- és Felsőmacskássy Pamatos Prunella (de a barátainak egyszerűen csak Pru) nagy, bolyhos bundájú macska volt, a nyakörvén gyémántok csillogtak. A hátán Eduárd ült, a város legnagyszerűbb patkánya, aki az előkelő Fortesque Áruház élelmiszerosztályán lakott. Fülöp mindkettőjükkel a tavaly karácsonyi, Rendkívül Izgalmas Kalandja során ismerkedett meg.

Amikor megjelentek, Fülöp még mindig csak pislogott, és úgy nézett ki, ahogyan Pru fogalmazott, „mint maga az egérbőrbe bújt zűrzavar”.

– Brrr! – vacogott Eduárd, miközben Fülöp kinyitotta az ajtót, és beengedte őket. – Hideg van odakint! Vagy, ahogy a franciák mondanák, très baguette!

Büszkén elmosolyodott, de Pru a szemét forgatta.

– Megint franciául tanul – magyarázta. – Ráadásul teljesen rosszul csinálja, mert a Fortesque Áruházban kapható élelmiszerek címkéit magolja. – A bajusza fölött alaposan szemügyre vette Fülöpöt. – Mi van veled? Reszketsz, mint a nyárfalevél.

– A harangok egy dallamot játszottak – suttogta Fülöp. Kétségbeesetten igyekezett kapaszkodni a képbe, de az úgy siklott ki az emlékezetéből, akár egy selyemszalag a mancsai közül. – Hirtelen visszarepültem az időben, és réges-régről felidéződött bennem valami, amit már teljesen elfelejtettem.

Azzal elmesélte a jelenetet olyan részletesen, ahogyan csak tudta.

– Elveszett valaki? – kérdezte Eduárd, amikor Fülöp a végére ért. – Odakint, a Fagyöngy utcában?

Fülöp bólintott, de azután megrázta a fejét. Jaj, olyan zavaros ez az egész.

– Igen. Nem. Én… én nem tudom – hebegte. – Nem tudom, hogy hol van.

Lehunyta a szemét. Az emlékek ott voltak, de mintha egy bezárt ajtó mögé rejtették volna őket, amelyhez nem volt kulcsa.

– Nos – mondta Pru, miközben a bundáját igazgatta –, számíthatsz ránk. Nyitva tartjuk a szemünket és a fülünket, és ha csak egy bajuszrezzenésnyi suttogást hallunk is arról, hogy valaki egy bizonyos Fülöpöt keres, azonnal szólunk neked.

A kisegér a fejét rázta. A furcsa üresség ismét szorítani kezdte a mellkasát, de most valami más is csatlakozott hozzá: az a pezsgő, bugyborékoló érzés, amikor egy ötlet megszületik.

Nem, nem is ötlet. Egy Terv.

Kinézett a holdfényes utcára, és bólintott.

– Meg kell találnom – jelentette ki.

– De… de azt sem tudod, hogy hol van – cincogta Eduárd döbbenten. – Vagy, hogy ki ő egyáltalán.

– És mi lesz Olivérrel? – kérdezte Pru.

Fülöp egy pillanatra elgondolkodott. Fent, az emeleten mélyen aludt a legjobb barátja. Ahogy közös zseblámpás olvasásaikra és szigorúan titkos kekszesdobozukra gondolt, meleg bizsergés fogta el, amitől mozogni kezdtek a lábujjai. De mégis…

Lenézett a mellkasára. Arra számított, hogy egy kirakós játék hiányzó darabjához hasonló lyukat lát majd. A lyuk persze valójában nem volt ott, mégis úgy érezte, mintha létezne, és tudta, hogy meg kell találnia azt a darabot, amelytől ismét teljessé válik. Ez a darab az a valaki volt, aki felvillant az emlékezetében.

– Meg kell tudnom, hogy mit jelent ez az egész – közölte csendes, de határozott hangon. Végül is Fülöp Nagyon Elszánt Egér volt.

Pru és Eduárd bólintott. Ez tényleg nagyon fontos volt, és ha Fülöpnek szüksége van arra, hogy útra keljen és megoldja ezt a Nagyon Különös Rejtélyt, akkor mindent meg fognak tenni, hogy segítsenek neki.

Fülöp készen állt. Tudta, ha nem indul el azonnal, akkor talán soha nem indul el. A játékbolt meleg és biztonságos volt, de bármi várjon is rá, mennie kellett. Lekapta régi, hűséges sálját a babaház előcsarnokában lévő akasztóról, és a bolt pultján álló írógéphez rohant. Ide-oda ugrándozva legépelt egy üzenetet, hogy Olivér reggel megtalálja.

VISSZAJÖVÖK HOZZÁD.

F.
x