Vámos Miklós: Gyertek elő
Szeretem az önéletrajzokat és a naplókat. Virginia Woolf prózáját intim megvilágításba helyezi az Egy jó házból való angol úrilány című kötete. Az örökösei állították össze, eredeti címe: Moments of Being (A létezés pillanatai). Ebben olvastam, hogy Virginia nagyapja életében először szájába vett egy szivart, jóízűen elszívta, aztán kidobta, és soha többé nem gyújtott rá. Fölemelő, ha az ember tudja, hogy valami finom, megőrzi magának az élményt, akár egy különleges ünnepély emlékét, de többet nem kér belőle. Az ilyen létpillanatokért érdemes élni, olvasni, írni.
Megeshet, hogy ez a nagypapa félt a dohányzás káros hatásaitól, ebben az esetben kiemelkedően fegyelmezett volt. Ám az se kizárt, hogy titkos szivarozó lett, ami még izgalmasabb. Állítom, hogy mostanság a városi Magyarország telis-tele van titkos írókkal. Én sose voltam az, mindig kerestem magamnak közönséget, már apró gyerekkoromban is. Ellenben titkos olvasóként pergettem napjaimat minden iskolatípusban. Komoly gyakorlattal fogtam a könyvet a pad rekeszében, s fejtartásommal leplezni igyekeztem, hogy oda nézek, nem a katedra szónokára. Sokszor kaptak rajta, a nyomdaterméket elkobozták. Év végén adták vissza, tucatszám. Apám olcsókönyvtári egyenkötetei voltak, áruk három vagy négy forint. Máig megvannak, negyven-ötven pici kötet, papírjuk sárgásbarna, kartonborítójuk repedezik.
A titkos író sorsa sanyarúbb, bár őt senki nem akarja rajtakapni. A legnehezebb annak a sorstársnak, aki szégyelli, hogy verseket (novellákat, drámát) ír, mert… ööö. Senki nem tudja pontosan megfogalmazni, hogy miért, de a „normális” ember pénzt keres, randizik, iszik, nem pedig azzal múlatja idejét, hogy sorokat fogalmazzon, a ceruzája végét rágcsálva, billentyűzet esetén képletes értelemben.
Én úgy tartom, írni becsület és dicsőség dolga, azonban ez kisebbségi nézet. Pedig aki ír, sose lesz olyan agresszív – élesebben: bunkó –, mint… aki nem. Az írás gondolatokat és érzelmeket fakaszt, s ezek nem arra indítanak, hogy bánts vagy sérts másokat, inkább arra, hogy megértsd a többi embert, beleértve saját magadat is. Tekintettel arra, hogy az olvasás milyen közel áll az íráshoz, bizonyos mértékig a ránk gyakorolt hatásuk közel áll egymáshoz.
Szerencsés, ha az írónak van bátorsága a napra menni. Aki próbálta, tudja, jót tesz az égi fény világa és melege. Sütkérezni a megfogalmazott vagy elolvasott fejezetek sugaraiban kifejezetten áldásos a léleknek, így áttételesen biológiai valónknak is. Hagyjuk a bujkálást a tetteseknek és a bűnösöknek. Titkos írók, gyertek elő barlangotokból. Attól, hogy a munkánkat nem közlik a lapok, nem jelentetik meg a kiadók, ugyanolyan írók lehetünk, mint azok, akikét igen. Ez jelentős mértékben szerencse dolga. Összpontosítsunk inkább arra, hogy a szövegeinkben titkokat mondjunk el. A titkot föltáró író az igazi, még akkor is, ha valamely okból örökre titkos író marad – talán az a kisebb baj. Az, hogy fölfedeznek-e, illetve berobbansz-e, túlnyomórészt a vakszerencsén múlik. Következésképp e szavakat hímezzük a zászlónkra: bátorság, önbizalom, kis félsz, nagy remények.
