Philipp Schott: Egy ​kisállatrendelő hétköznapjai – Értékelés

Philipp Schott Winnipegben (Kanada) él és 1990 óta dolgozik állatorvosként. Saját elmondása alapján gyermekkorában – az 1980-as években – ő egy visszafogott, szófogadó „jófiúnak” számított, akinek nem voltak kiugró csínytevései, és hallgatott a szüleire is. Schott nagyon sokáig nem tudta, mit is kezdjen az életével, és 18 évesen igazi kínszenvedésként élte meg a pályaválasztást, melynek legvégén az állatorvosi karon kötött ki – és milyen jól tette.

A gyermek Philipp semmiben sem különbözött kortársaitól. Egészen pici korától kezdve húzta a szülei fülét egy kisállat, egy kutya után, amit aztán soha nem kapott meg, mígnem egy karácsony este hatalmas meglepetés érte egy mongol futóegér „személyében”, aki nem is kezdhette volna kalandosabban az életét a Schott házban, mint azzal, hogy szépen elszökik. A kisegér, Bobo volt Schott egyetlen háziállata gyermekkorában, akinek mégis hatalmas szerepe volt abban, hogy a férfi végül ott kötött ki, ahol.

Schott könyve rengeteg témát érint. Olvashatunk gyermekkori és serdülőkori éveiről, pályaválasztásáról, félelmeiről, csetlő-botló gyakornoki lépéseiről, melyek után szépen lassan betekintést nyerhetünk az állatorvosi rendelő működésébe és egy állatorvos mindennapjaiba. Találkozhatunk kavicsszerelemben szenvedő kutyákkal, egymásba gabalyodott kamikaze halakkal, egy epilepsziában szenvedő struccal, egy gyönyörű, apró kolibrivel, és még percekig sorolhatnám. A kötet azonban nem csak a kisállatokról szól. Mindamellett, hogy Schott számtalan különös és humoros esetet ír le, melyekkel praxisa során találkozott, a férfi úgy beszél hozzánk, olvasókhoz, és olyan gyakorlati tippeket és érdekességeket oszt meg velünk az állatokról, hogy mi magunk is képesek legyünk felfedezni a kiskedvencünkön, ha baj van. Beszél a szakma pozitívumairól és árnyoldalairól, a gazdák és kiskedvencük eltérő személyiségeiről, a kutyusok fifikásságáról, a furcsa névválasztásról és az amerikai életről.

„A simogatás és a csevegés után az orvos nekiáll megvizsgálni a cicát. A vizsgálat is kellemes, hiszen a kiscica még nem tanulta meg, hogy itt félni kell. Ekkor az ember a cica mellkasára helyezi a fonendoszkópot, és meghallja a… igen, a felerősített dorombolást. Ez a hangos berregés első hallásra aranyosnak tűnhet, de valójában rendkívül zavaró, amikor az ember a cica szívét és tüdejét vizsgálná. Van néhány trükk, amivel elnémíthatjuk a dorombolást, de a kedvencem az, amikor a mellkasára szorított fonendoszkóppal együtt a mosogatóhoz viszem a cicát, és megnyitom a csapot (lassan, óvatosan, nehogy megijedjen, és ez a vizsgálat is a zűrös, bonyolult, lehangoló, büdös, hangos esetek egyike legyen). A víztől a cicák szinte mindig meglepődnek, és néhány másodpercre abbahagyják a dorombolást. Ilyenkor a gazdik rendszerint elnevetik magukat, és a reakciót látva megkérdezik, miért dorombolnak egyáltalán a macskák. Erre egyszerűen azt felelem, hogy halvány fogalmam sincs.”

A kötet négy nagy fejezetet számlál, melynek során olvashatunk magáról Philipp Schottról, az állatorvos-tudományról, különös esetekről, és az állatorvosi lét szépségeiről. Schottot Adam Kayhez hasonlítják, s bizony ez az állítás nem is áll messze a valóságtól. Schott stílusa magával ragadó, írása olvasmányos, érdekes, és a humora zseniális. Olvasás közben bizony számtalan alkalommal hangosan nevettem – melynek köszönhetően a vonaton utazva nem kevés furcsa pillantást kaptam utastársaimtól. Nehéz megállni azonban a visítva nevetést a marihuánát véletlenül bekebelező kutyus vagy a férj szeretőjét lebuktató kutyus története hallatán, ahogy a könnycseppeket sem lehet feltűnésmentesen letörölni a pici kolibri halálakor.

Rendkívül hálás vagyok a kiadónak, amiért ez a kötet a kezembe kerülhetett, s melynek olvasása során nem csupán számtalan humoros történettel, de tömérdek hasznos információval is gazdagodtam az állatvilág lenyűgöző teremtményeiről.

A kötetet feltétlen ajánlom mindenkinek, aki szereti az állatokat és esetleg maga is kisállatot tart, továbbá minden Kay-rajongónak, akiknek Schott sem okoz majd csalódást! 

„Legyünk olyanok, mint a kis kedvenceink: ne címkézzük fel a betegségeket, egyszerűen törekedjünk arra, hogy minden egyes napból a legjobbat hozzuk ki, és élvezzük a pillanatot.”

„A szeretet vak. A szeretetnél nem számít a nem, a szín, az alak, az életkor, a vallás, és egyáltalán nem számít a faj sem, amelyre irányul.”

A könyvet köszönöm a Partvonal Kiadónak!

Értékelés: 5/5 pet

Idézetek

„Nem készültem állatorvosnak. Az igazat megvallva, gyerekkoromban egészen homályos elképzelésem volt arról, mit csinál egy állatorvos, hiszen a futóegereken kívül nem volt más állatunk, márpedig a futóegér egyszer sem tartott igényt szakszerű orvosi ellátásra.”

„Az állatorvosok imádják az állatokat. Ez olyan magától értetődő, alapvető igazság, mint hogy a pilóták szeretik a repülést, a szakácsok a főzést, a könyvtárosok pedig az olvasást.”

„Gyakran mondják, hogy az állatorvosok dolga jóval nehezebb, mint az embereket gyógyító orvosoké, éspedig két okból. Az egyik az, hogy az állatorvos betegei nem tudnak beszélni. (Mellékesen megjegyzem, hogy ez nem mindig baj. Egy esemény felidézésekor épp elég nehéz kivenni, mi is történt, ha a férj és a feleség egymás szavába vágnak, még csak az hiányzik, hogy a macska is magyarázni kezdjen!)”

„3. Sátán – A gazdik rendkívül viccesnek találták, hogy a kis fekete uszkárjukat Sátánnak nevezik el. Egészen addig, amíg rá nem jöttek, hogy a kiskutyának van egy csöppet sem vicces szokása: éjnek évadján rendszeresen eltűnik a hatalmas kertjük mélyén. Ilyenkor jó hangosan és hosszasan kellett őt szólongatni, hogy visszacsalogassák a házba: Sátán! Sátán, gyere ide!”