Carlos Chernov: Végtelen vetítés

Egy új világrend, új szabályok, valójában a valóság abszurd szintre emelése, ahol a cél, hogy élvezetet találj mindenben, és vagyont szerezz. De a védett városok szegény családjaiból csak egy kiút létezik: a színésszé válás.

Az ember lassan belefásul az angolszász és szláv sci-fi irodalomba, hiszen nincs megújulás. Éppen ezért, felüdülés néha egy kis kínai vagy más nyelvterületről származó történet. A MetaGalaktika 12-es száma óta foglalkoztat a gondolat, hogy jó lenne megismerni az argentin szerzők világát is. Bár a MetaGalaktikát még nem szereztem be, a Végtelen vetítés jó ismerkedésnek tűnt az argentin sci-fi irodalommal. Bevallom, voltak kétségeim.

A cím és a fülszöveg nem vett le a lábamról, de a kíváncsiság hajtott. Amikor nekikezdtem a regénynek, az első pár oldal eléggé lehangolt. Ismét egy posztapokaliptikus történet, ami egy disztópikus világot tár elénk. Egy fiatal, tizennégy éves fiú, Goma története kezdett kibontakozni a kötet elején. Gondoltam, nos, itt egy újabb tucattörténet, ahol a fiatal hős vagy megmenti a világot, vagy elbukik. Ami azonban a folytatásban várt rám, az megdöbbentett!

Goma egy proletár család kiválasztott gyermeke, akit a születése után nem adtak el. Igen, a családok így tudják fenntartani magukat a biztonságos városokban, ugyanis a munkájuk mellett a fő bevételi forrásuk a gyerekszülés és eladás. Ez egy „természetes” folyamat ebben az új társadalomban. Goma álma azonban nem az volt, hogy proletárként élje le az életét. Ő színész szeretett volna lenni, főszereplő egy „életfilmben”.

A klímakatasztrófát követően a régi világot elmosta a víz. A helyébe hosszan tartó háborúk léptek, míg ki nem alakult az új társadalom, ahol a gazdagok diktálják a feltételeket. Számukra a kiszámíthatóság a legfontosabb, éppen ezért ők nem vállalnak gyereket. A proletár családoktól tesznek szert utódokra és választják ki a leginkább megfelelő egyedet a családi vagyon kezelésére. Nem számít nekik a vérségi kötelék, csak az, hogy a legtehetségesebb „utód” vigye tovább a gazdaságot. Amikor már az életük vége felé közelednek, akkor a testüktől megválva, az agyukat rácsatlakoztatják az „életfilmre” és ezzel a módszerrel hosszabbítják meg létezésüket.

A regény nem más, mint egy életrajz, ahol nyomon követhetjük Goma életét fiatalkorától egészen az életfilmben elvállalt főszerepig, és tovább. A színészi pályáig igen sok tragédián kell átverekednie magát, majd a hőn áhított főszereppel együtt jön a felismerés is, hogy a további élete is megpecsételődött, és innen már nincs visszaút.

A Carlos Chernov által felvázolt új társadalomnak csak egy kis részét ismerhetjük meg, ahol Goma is megfordul. És nem is az a legdurvább, ahogy lassan kirajzolódik előttünk az a világ, ahol a szereplőink élnek, hanem az, ahogy mindezt az író elébünk tárja. Az emberi élet nem ér semmit, és attól a pillanattól kezdve, hogy nem vagy hasznos tagja a társadalomnak, értsd, nem keresed meg a fenntartásodhoz szükséges anyagi javakat, simán eladnak rabszolgának, vagy éppen hajtóvadászathoz vadnak. Bár vannak csoportok, akik megpróbálnak lázadni ezen új világ rendje ellen, a céljaik mégis idegennek tűnnek az olvasó számára.

A proletárok természetesnek veszik, hogy gyerekeiket eladják, hiszen ez szükséges az életben maradásukhoz. Goma később elfogadja, hogy testének bérbeadása az út, mely a színészi pályához vezet. Néha elbizonytalanodik, belefásul, de újabb és újabb lendületet vesz, és reménykedik, hogy egyszer egy olyan személy veszi igénybe a szexuális szolgáltatásait, aki felfedezi benne a színészt.

Goma szemén keresztül látjuk a valóságot, mely bennünket elborzaszt, neki mégis természetes. Nem mindennel ért egyet, de nem az a lázadó típus, aki a rendszerrel szembeszegülne. Míg végigkövetjük az életútját, megismerhetjük a „palackozás” mibenlétét is.

A milliomosok, életük vége felé rácsatlakoznak az életfilmre, azaz az agyukat rákötik egy audiovizuális terminálra, melyen keresztül nem csak a szereplő által eljátszott eseményeket követhetik nyomon, hanem az érzelmeikben is osztoznak. Majd amikor a test már kezdi feladni a küzdelmet az életért, az agyat kiveszik a bomló hüvelyből és „bepalackozzák”, ahol az ingereket a folyamatosan sugárzott „életfilmek” biztosítják. Ezzel a módszerrel az élet meghosszabbítható, de nem biztos, hogy hosszú távon megfelelő  a módszer.

Carlos Chernov feltárja az olvasók előtt, hogy hogyan is jutottak el az első telepátiát vizsgáló kísérletek, a palackozás ezen szintjéig. Körbejárja a folyamatnál lehetségesen jelentkező problémákat, illetve mindazt, ami az aggyal történhet a palackozást követően. A gazdagok palackozott agya életfilmekre van kapcsolva, így számukra biztosított a szórakozás. Azonban a szegények vagy elszegényedettek, akiknek az agya valamilyen módon az Intézet birtokába került, teljesen más „élményekben” részesülnek. Ami első pillantásra jónak tűnik, az később igazi rémálommá válhat.

A regényben mindössze Gomát és Nudát (Goma színésznő társát) említi az író név szerint. A többi szereplő mindössze a szerepük alapján van azonosítva: apa, anya, az úrnő, idegenvezető, igazgató stb. Mintha ők nem is számítanának, mindössze díszletek lennének egy életfilmben, melyben a főszerepet Goma és Nuda kapta. Ezzel, ha lehet, még jobban hangsúlyozva, hogy az emberélet nem ér semmit, hiszen mindenki helyettesíthető.

A regény elején úgy érezzük, hogy egy tucat disztópikus történetet kapunk. Majd 10-20 oldal után jön az első sokk, ami rámutat arra, hogy ez valami teljesen más lesz, mint amit megszoktunk. Lassan elkezdünk abban reménykedni, hogy a fiatal főszereplőnk egyszer csak lázadni kezd, és a rend megdöntésére törekszik. De rá kell jönnünk, hogy nem egy lázadóval van dolgunk, hanem egy álmodozóval, aki színész szeretne lenni. Ezzel Carlos Chernov eltér attól a sablonos úttól, ami meghatározta az elmúlt 10-15 év YA disztópiáit, és a YA jelzőt is kidobhatjuk. Egyre jobban bevonzza az embert a történet, és végig azon gondolkodik, hogy mi ez a mazochista világrend, ahol bármi rossz történik is veled, a túlélésedhez az kell, hogy megtaláld mindenben az élvezetet, és elérd a célod: a hatalmat és a luxust (akárcsak a való világban). Goma is csak addig lehet színész, míg a palackozottak számára élvezetet, dühöt és agressziót tud továbbítani. Így mindenben keresi azt a pontot, amit élvezni tud. Még a legnagyobb mészárlás közepette is rátalál arra a fonalra, ami élvezetet biztosít a számára, miközben átvágja embertársa nyakát.

Nem, nem egy ész nélküli történet ez. Igen aprólékosan fel van építve, és amikor az ember már azt hinné, hogy semmi sem tudja meglepni, akkor Carlos Chernov előáll valamivel, amivel tovább tudja fokozni a dolgokat. Teszi mindezt változatosan, az élet különböző részeiről vett eseményekkel, hogy a megdöbbenés változatos és ütős legyen.

Az újdonság erejével hatott rám Carlos Chernov művészete, ahogy az egész történetet felépítette és elém tárta. Az olvasó fantáziájára bízza a részleteket. Ő csak felvillantja a képeket, legyen szó tömeges szexjelenetről vagy emberi hajtóvadászatról, esetleg a palackozott agyak által megélt dolgokról. Nincsenek hosszú leírások, csak utalások, melyek olykor megfagyasztják az emberben a vért, máskor felforralják. Hitetlenkedve olvasunk el bizonyos részeket, aztán eszünkbe jut, hogy emberekről van szó, akik alkalmazkodnak a körülményekhez és képesek a leírtak szerint viselkedni, úgy, hogy nem okoz bennük semmilyen erkölcsi fennakadást az egész. Persze ne higgyük azt, hogy nincsenek érzelmek a regényben. Nagyon is vannak. Goma sem egy jégcsap, hanem érző lény, aki szereti az anyját, és igyekszik megtartani az apjának tett ígéretét.

Sok minden van a regényben, amire még érdemes volna kitérni, de terjedelmi korlátok miatt erre nincs lehetőségem. Meg különben is, ha itt kitárgyalnék minden részletet, akkor ki olvasná el a könyvet? Ráadásul ezt a világot csak Carlos Chernov leírásai alapján lehet igazán megismerni, Goma szemén keresztül. Aki pedig párhuzamot keres a regény és a valóság között, az könnyedén megtalálja, hiszen az emberi természet és realitás abszurd szintre emelése visszfénye való világunknak.

A regény még sokáig velem fog maradni, hiszen nagy benyomást tett rám. Ezek után, ha egy disztópikus történet kerül elém, igen nagy elvárásaim lesznek felé, hiszen a Végtelen vetítés magasra tette a lécet.

Nem számít, hogy valaki szereti-e a disztópiákat, a posztapokaliptikus történeteket, vagy éppen a sci-fit, mert ez a regény az emberi természetről szól, a megalkuvásról és a törtetésről. Persze a zsáner kedvelői is megkapják mindazt a regénytől, amit elvárnak, sőt, többet is.

Forrás: Letya.hu