fbpx
  • Gondterhes nyomozók (részlet)

    Az új életünk első kihívása, vagyis hogy barátokat szerezzek, rögtön kudarccal fenyegetett. Van ennél fájdalmasabb, buktatókkal jobban teletűzdelt, megaláztatásokkal jobban terhelt területe az életnek? Amikor legutoljára barátkoznom kellett – egy évtizeddel ezelőtt –, egy zsúfolt irodában dolgoztam csupa olyan emberrel körülvéve, akik szintén gyűjtötték az HBO által kiadott DVD-sorozatokat, a…

  • Regényeimben olyan világokat teremtek, amelyekben magam is szeretnék élni – interjú Ann Napolitanóval

    Ann Napolitano Helló, gyönyörűm című családregényét egy személyes tragédia ihlette. A szerző elveszítette édesapját a pandémia alatt, és a lezárások miatt a családnak egymástól elválasztva kellett megküzdenie a gyásszal. Így születtek meg a Padavano nővérek, és váltak képzeletbeli társakká azok helyett, akikkel ez idő alatt nem lehetett együtt a szerző.…

  • A nehéz helyzetekben is boldog voltam – interjú Gazsi Zoltánnal

    Gazsi Zoltán 2007 óta ügyvezető igazgatója az Eisberg cégnek, amely meghatározó szereplője a hazai és régiós konyhakész salátapiacnak. Rendszeresen tart előadásokat egyetemeken, konferenciákon és képzéseken, valamint a KórházSuli Alapítvány és a Budapesti Fesztiválzenekar nagykövete. Első, Emberszemlélet – Az életigenlő cégvezető című könyvében őszintén és magával ragadóan mesél sok mindenről –…

  • Cristina Campos: Történetek férjes nőkről (részlet)

    Meztelen vagyok. A szeretőm mellkasán pihentetem a fejem. Annak a férfinak a mellkasán, akit szeretek. Lábam az övébe fonom, s ő biztonságot árasztó, erős kezével a hajamat simogatja. Ma ő volt az, aki szépen, lassan kényeztetett engem. Máskor én teszem vele ugyanezt. De szinte mindig mindkettőnknek jó. Sűrű csend borul…

  • Maros Edit: Hűvösvölgyi suli 2. – Love is in the air (részlet)

    1.VISSZVÁGY Ősz volt. Én pedig mindig is utáltam az őszt. Mert persze az csak a romantikus filmekben meg a giccses mobilkezdőképnek szánt borzalmakon van úgy, hogy az ősz egyenlő a színes falevelekkel meg a rugdosni való avarral meg a narancsosan sütő napsugarakkal. Na ja. A valóságban az ősz az undorító…

  • Karl Ove Knausgård: Az öröklét farkasai (részlet)

    Negyvenévesnek látszó asszony nyitott ajtót. Sápad volt, sovány, arca sminktelen, szeme kisírt. Világoskék farmert viselt, fehér pólót, haját szorosan összefogta.  Johansen enyhén meghajolt, megszorította a kezét, és mondott neki valamit, de olyan halkan, hogy nem értettem. A nő kicsit elmosolyodott, és bólogatott. Aztán hátrébb lépett az előszobába, Johansen pedig az…

  • A virágtündérek titkai – Családi vasárnap

    Időpont: 2024. április 14. (vasárnap), 10:00Helyszín: Millennium Háza / NEO Kortárs Művészeti Tér, 1146 Budapest, Olof Palme sétány 1.Jegyek: 2000 Ft/gyerek; 500 Ft/szülő ill. kísérő (max. 2 fő) (→https://bit.ly/viragtunderek-titkai)Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/1589530571886596 Mechler Anna interaktív mesés foglalkozása gyerekeknek öt éves kortól. Az új évszak érkezésével a virágtündérek csapata is új taggal bővül: Minka érdekes és kalandos…

  • Sütő András könyvajánlója

    Sütő András színművész. Számos budapesti színházban játszik. A Viharsarok és Az almafa virága vagy a Legénybúcsú Extra című filmekben is láthatjuk. Pillanatnyilag egy nagy szerepre készül, hamarosan érkezik kislánya Róza, így az apaszerep válik első számú főszerepévé. A Magvető Kiadó gondozásában megjelent Bourdeaut Olivier Merre jársz, Bojangles? című könyvéről írt…

  • Kulisszatitkok a Snöfrid Virágvölgyből háza táján

    Interjú Szalay Zsuzsannával, a legfrissebb Andreas H. Schmachtl könyv fordítójával, avagy kulisszatitkok a Snöfrid Virágvölgyből című kötet háza táján. Hogyan vezetett az út a műfordítás felé? A németóra valamiért mindig a kedvenc tantárgyaim közé tartozott, és mivel érettségi után nem vettek fel az ELTE Skandinavisztika szakára, B-tervként megjelöltem az akkor…

  • Pelsőczy Réka könyvajánlója

    Pelsőczy Réka Jászai Mari-díjas színművésznő, rendező, fotós. A budapesti Katona József Színház tagja. Az Egy nap című könyvet kértük, hogy ajánlja olvasóinknak, mely a General Press Kiadó gondozásában jelent meg. Így vélekedik róla: „Ritkán van olyan, hogy egy könyvet azért veszek meg magamnak, mert annyira tetszik a belőle készült film…