„Minden elbeszélő egyben nyomozó is”
Napjaink egyik legizgalmasabb krimisorozatát írja Volker Kutscher, hőse Gereon Rath a weimari korszak kaotikus Berlinjében nyomoz. A negyedik magyar nyelvű kötet (Halál a mulatóban) megjelenése apropójából beszélgettünk a szerzővel és fordítójával.
Hogyan talált rá Gereon Rath karakterére?
Gereon Rath egy katolikus szentről kapta a keresztnevét, akit elsősorban Köln környékén övez nagy tisztelet, és akiről arrafelé több templomot is elneveztek. Azért választottam ezt a nevet, mert a berliniek számára és tulajdonképpen minden olyan német számára, aki nem a Rajna-vidékről származik, meglehetősen idegenül hangzik. Gereon Rath egy Rajna-vidéki katolikus, akit a sors a protestáns Berlinbe vetett, és már a nevével is egyértelműen jelezni akartam ezt a kívülállást.
A weimari korszak, a berlini helyszín vagy maga a figura volt meg először?
Ez a három dolog természetesen összefügg egymással, de azért van egy bizonyos sorrendiség közöttük: Berlin volt a kiindulópont, a weimari köztársaságból a náci diktatúrába történő átmenet időszakában. Arról a mítoszról akartam mesélni, amely mind a mai napig lenyűgözi az embereket, és arról, hogyan ért véget ez a mítosz, vagyis a harmadik birodalom megszületéséről. Berlinen mindenki rajta tartotta a szemét, és ebben a kommunisták és a szociáldemokraták által formált városban kellett a náciknak megragadniuk a hatalmat. Ezután szükségem volt egy olyan hősre, akinek a segítségével a lehető legjobban elmesélhetem az adott körülmények között játszódó történeteket. Ezért aztán Gereon Rathnak nincs egyértelmű politikai kötődése, se nem demokrata, se nem náci, kommunistának meg aztán végképp nem nevezhető. Megvetéssel tekint a politikára, és ki akar maradni belőle, idővel azonban megtanulja, hogy ez lehetetlen. A politika mindig hatással van ránk, nem tudjuk kirekeszteni az életünkből, végül mindig állást kell foglalnunk a politikai kérdésekben.
Történelmi kriminél a regényíró is nyomozó lesz?
A kutatás, a nyomozás minden regény esetében fontos, nem csak a bűnügyi vagy a történelmi regényeknél, vagyis bizonyos tekintetben minden elbeszélő egyben nyomozó is. Szerzőként az embernek uralnia kell az anyagot, amellyel dolgozik, és biztosan kell mozognia az adott világban (hiszen olyan fiktív történeteket talál ki, amelyek abban a formában sohasem történtek meg). Mivel az írásom egyik fontos motivációját az a kérdés jelenti, hogyan születhetett meg egy reményteljes demokráciából a 20. század legszörnyűbb diktatúrája, ezért nagyon fontos ennek a történelmi kontextusnak az ismerete, hogy a fikció eszközeivel egyáltalán közelebb tudjak kerülni e kérdés megválaszolásához.
Lehet rutinról vagy rituálékról beszélni egy regényfolyam írásakor?
Olyan igazi rituálém nincs, mint amilyen például Friedrich Schillernek volt, aki állítólag csak úgy tudott írni, ha rothadó alma szaga lengte körül. Az én esetemben a múzsát nem lehet erővel kényszeríteni, és általában csak akkor bukkan fel, már ha egyáltalán felbukkan, ha előtte néhány órán át már jól meggyötörtem magam az íróasztalnál. Van azonban valami, ami a Gereon Rath-sorozat írása közben megváltozott: most már jobban nyitva hagyom a történetet, mielőtt írni kezdek; nem dolgozom ki előre a teljes cselekményt, hanem hagyom, hogy a történet az írás folyamatában fejlődjön ki. Ez összességében több munkát jelent a szöveggel, mivel így gyakran zsákutcába jutok, és egész fejezeteket írok meg, amelyek azután a szemétkosárban kötnek ki, cserébe viszont gyakran még saját magamat is meglepem a történettel. És ami a legfontosabb: az elkészült regény valamivel szervesebb lesz, és szinte magától fejlődik ki.
A Tisztázatlan bűnügy megírásakor 2008-ban mennyire látta előre a további könyveket?
Egyáltalán nem. Egyszerűen csak fogom a szereplőimet, abban az állapotukban, ahogy a legutoljára megjelent regény végén voltak, és nekivágok velük a következő regénynek. Ez számomra is egyfajta kísérlet: végignézni, hogy milyen hatással van a különböző jellemekre egy olyan rendkívüli időszak, mint az 1929 és 1939 közötti német helyzet.
A negyedik kötet Hitler hatalomátvétele és a berlini rendőrség „lefejezése” előtt játszódik. Kell-e aggódnia a magyar olvasóközönségnek Gereon miatt?
Nem is csak Gereon miatt kell aggódniuk. A helyzet sajnos nem lesz jobb, és még csak most jön a náci hatalomátvétel. Gereon és Charly egy olyan nemzedékhez tartoznak, amelynek tagjai nagyon nehéz döntéseket voltak kénytelenek meghozni, és akiknek, a döntéseiktől függetlenül, nem volt könnyű életük.
Szokott álmodni Gereonnal?
Nem, ott szerencsére azért még nem tartunk, nem szoktam álmodni vele. De a képzeletemben az elmúlt években természetesen egyre jobban kirajzolódott az alakja. Ahogy Charlotte Ritteré is. És ennek azért is örülök, mert így a filmsorozat, a Babilon Berlin karakterei nem tudják elhomályosítani az alakjukat.
Fordította: Csősz Róbert
Interjú Csősz Róbert fordítóval
„Egy letűnt világról olvasni mindig nagyon izgalmas”
Először németül épp a most megjelenő negyedik könyvet olvasta. Mi fogta meg először?
Igen, a negyedik kötet, a hamarosan magyarul is olvasható Die Akte Vaterland 2012-ben jelent meg. Akkoriban én Potsdamban éltem, és elég sok időt töltöttem Berlinben. A könyv is úgy került a kezembe, hogy egy focimeccsről hazafelé tartva betévedtem egy pályaudvari könyvesboltba. Engem először nem is annyira a bűnügyi történet, mint inkább a szereplők életszerűsége és a könyvben ábrázolt világ fogott meg. Az a Berlin, amely a könyvben megjelenik, ma már csak nyomokban fedezhető fel, és egy egykor volt, letűnt világról olvasni mindig nagyon izgalmas kaland.
Voltak-e olyan fordítói mesterfogások, amiket már a széria elején el kellett döntenie?
Gereon Rath Berlinje egy nagyon aprólékosan és precízen megrajzolt világ. Fordítóként is nagyon sok döntést kellett hozni. Kezdve azzal, hogy az S-Bahnt lefordítsam-e, addig, hogy a rendőr szó melyik szinonimáját melyik szituációban hogyan használja a magyar szöveg. De többek között éppen ettől olyan érdekes a műfordítói munka.
Mennyire határozzák meg az eredeti műveket a korabeli Berlin gazdag nyelvi regiszterei?
Nagyon erősen. A német nyelv a 20. század elején még egy erősen többközpontú nyelv volt, így a Kölnből Berlinbe érkező főszereplő nyelvileg is idegen közegbe kerül, emellett a nagyváros egymás mellett élő különféle társadalmi csoportjai, rétegei is sajátosan beszélik a német nyelvet. A berlini utcagyerekek, a gengsztervilág vagy a náci szubkultúra sajátos nyelvhasználatáról már nem is beszélve. Az apró különbségeket, a berlini dialektus sajátos hangzását (pl. Guten Tag! helyett Juten Tach!) és jellemző szókincsét (pl. Samstag helyett Sonnabend) magyarul nem mindig lehet egyértelműen visszaadni, de azért a szerkesztővel törekedtünk rá, hogy a lehető legtöbb helyen megjelenjenek a különféle nyelvi regiszterek.
Mennyire jelent feladatot a történelmi kontextusok átültetése?
Egy német történelmi krimi szükségszerűen tele van a magyar olvasók számára idegen, ismeretlen dolgokkal. Az lenne a furcsa, ha ez nem így lenne. Szerencsére a szövegkörnyezetből általában sok minden kiderül, és Kutscher törekszik is rá, hogy ne nehezítse meg túlságosan az olvasók dolgát. A magyarul most megjelenő negyedik regényben ez különösen érdekes, mivel a cselekmény egy része egy ma már egyáltalán nem létező világban, Kelet-Poroszországban játszódik.
Szegő János
Volker Kutscher könyvei magyarul a Goethe Intézet támogatásával jelennek meg.
